– Ami itt az övé, az legfeljebb néhány alsónadrág és pár zokni – vágta rá Eszter kíméletlen nyugalommal. – De még azokat is az én pénzemből vettük, mert a fizetését arra szórta el, hogy sikeres embernek látszódjon.
– Hogy merészelsz te… – kezdte Gábor apja, és már emelkedett is fel a székből.
– Leül! – Eszter rá sem nézett, mégis olyan erő volt a hangjában, hogy az idős férfi visszaroskadt a helyére. – Az én házamban akkor szólalnak meg, amikor én megengedem. Idejöttek, az én asztalomnál ettek, az én boromat itták, és közben volt képük engem élősködőnek nevezni? Megaláztak, a holmimat akarták kidobálni, hogy ezt a naplopót beköltöztessék?
Az ujjával Júlia felé bökött.
– Tűnjenek el. Tíz percük van. Utána hívom a lakópark biztonsági szolgálatát. És higgyék el, ők nem fognak udvariaskodni.
Gábor ekkor megpróbált közelebb lépni hozzá. Olyan mozdulattal indult, mintha meg akarná fogni Eszter kezét, mintha még mindig volna esélye szánalmat ébreszteni benne.
– Eszter, ne csináld már ezt… Pont a szüleim előtt? Megbeszélhettük volna. Jó, egy kicsit túloztam, hát kivel nem fordul elő? Értünk tettem, a látszat miatt… Eszter, térj már észhez!
Eszter hátralépett egy fél lépést, és úgy nézett rá, mint valamire, amit az ember véletlenül eltaposott, és legszívesebben azonnal letörölne a cipője talpáról.
– Te még mindig nem érted, Gábor. Ez nem veszekedés. Ez a vége. Nem azzal árultál el, hogy hazudoztál. Azzal árultál el, hogy hagytad, sőt élvezted, ahogy ezek az emberek megaláznak engem a saját otthonomban, csak hogy a te hiúságod jóllakhasson. Szánalmas vagy.
A vendégek közben már kapkodva szedték össze a holmijukat. Látszott rajtuk, hogy végre felfogták: ez nem fenyegetőzés, és nem is sértett női hiszti, hanem végrehajtott ítélet.
– Az idő elindult – mondta Eszter hűvösen. – Kilenc perc.
– Fiam, csinálj már valamit! – visította Mária, miközben a táskájába gyömöszölt egy bontatlan uborkásüveget. – Ez a nő nem normális!
– Anya, apa… menjünk – motyogta Gábor lesütött szemmel. – Majd később mindent megmagyarázok.
– Te nem mész sehová – szólalt meg Eszter.
Gábor azonnal felkapta a fejét. A tekintetében egy pillanatra remény villant.
– Akkor… megbocsátasz?
– Nem. Itt maradsz, és összepakolod a cuccaidat. Egy órát kapsz. Utána átállíttatom a zárakat. A kocsikulcsot pedig most leteszed az asztalra.
Gábor egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát. Az a világ, amelyet hazugságokból és mások javaiból épített magának, most egyetlen pillanat alatt omlott össze körülötte. Lassan előhúzta a kulcsot a kulcstartóval együtt, és a nappali üvegasztalára tette. A műanyag koppanása a kemény felületen úgy hasított a csendbe, mint egy lövés.
Eszter rezzenéstelen arccal nézte, ahogy a „családja” elhagyja a házat. Júlia a bőröndöt rángatta maga után, és közben mérgesen sziszegve korholta a férjét. Mária, amikor elhaladt Eszter mellett, a padlóra köpött.
– Fulladj meg a vagyonodban, te boszorkány! Majd az Isten megbüntet!
Eszter ajkának sarkában halvány, hideg mosoly jelent meg.
– Nekem az Isten észt és kitartást adott, Mária. Magukat pedig egy hazug fiúval és a saját kapzsiságukkal büntette meg.
Az ajtó becsapódott mögöttük. Eszter egyedül maradt a tágas nappaliban. A csönd szinte csengett, de nem volt nyomasztó. Inkább olyan volt, mint amikor egy szobából végre kiszellőzik a fülledt, állott levegő. Tiszta, éles és megkönnyebbült csend.
Egy órával később Gábor két sporttáskával lépett ki a kapun. Még egyszer visszanézett a házra, a télikert fényben úszó ablakaira. Odabent, az üveg mögött Eszter már visszatért a növényeihez. Éppen egy fikusz elszáradt ágát metszette le. Határozott mozdulattal, minden sajnálkozás nélkül vágta el, hogy a fa tovább növekedhessen. Pontosan úgy, ahogy az imént a saját életéből is levágta azt a haszontalan, élősködő hajtást, amely csak szívta belőle az erőt.
Gábor lassan elindult a buszmegálló felé. Taxira nem volt pénze a kártyáján; Eszter nem tréfált, amikor a zárolásról beszélt. Apró, hideg eső kezdett szemerkélni, de már ez sem érdekelte. Elővette a telefonját, hogy felhívjon egy barátot, és szállást kérjen éjszakára. A kijelzőn azonban egy üzenet várta a szolgáltatótól: „A szolgáltatások tartozás miatt korlátozva.”
A céges számot, amelynek díját Eszter vállalkozása fizette, szintén kikapcsolták.
Gábor ott állt az út szélén, és először maradt teljesen kettesben azzal a valósággal, amely elől olyan gondosan menekült.