Az arca, amely az imént még bíborszínben égett, egy pillanat alatt hamuszürkére váltott.
— Tévedés az egész! — hörögte László. — Valami csalók felvettek a nevemben egy kölcsönt!
— Nahát, komolyan? — Eszter keserű gúnnyal kirántott a papírhalomból egy másik iratot. — És ez mi? Végrehajtói határozat. Zárolt bankszámlák, meg közüzemi tartozás pontosan erre a lakásra. Négy éve nem fizetik rendesen se az áramot, se a vizet, László.
A konyhára olyan csend telepedett, mintha mindenki egyszerre felejtett volna el levegőt venni. Csak a mosogató felől hallatszott a rosszul elzárt csap egyenletes csöpögése, meg a fürdőszobából a zuhany zúgása, ahol Márk próbált újra átmelegedni.
Gábor kábultan nézett hol a papírokra, hol az apjára.
— Apa… te azt mondtad, a nyugdíjad… hogy félreteszed. Hogy gyűjtesz egy új autóra…
— Neked én nem tartozom elszámolással! — mordult rá László, bár a hangja már korántsem volt olyan biztos, mint az előbb. — Az én dolgom! Majd megoldom!
Eszter összefonta a karját a mellkasa előtt, és fojtott, fájdalmas nevetés szakadt ki belőle.
— Már „megoldotta”. Gyorskölcsönöket vesz fel uzsorakamatra, hogy mindenféle ócskaságot összevásároljon a Jófogásról! Rozsdás csónakmotorokat, tönkrement régi fúrógépeket, benzines láncfűrészeket, amik be sem indulnak! Telepakolta ezzel a szeméttel a garázst, az erkélyt, a kamrát! Eljátssza a ház urát, a mindent megjavító ezermestert, közben nem más, mint egy felelőtlen, öreg gyűjtögető, aki adósságba taszította a saját családját!
— Fogd be a szádat! — László lendítette a kezét, de félúton megállt, és megingott.
Nagy nehezen az asztal szélébe kapaszkodott, szaporán kapkodva a levegőt.
— Apa! — Júlia azonnal odaugrott hozzá, és a könyökénél fogva megtámasztotta. — Gábor, adj neki vizet! Hát nem látod, hogy rosszul van? Ez a kígyó teljesen kikészítette!
Gábor a mosogatóhoz rohant, felkapott egy poharat.
— Nem kell a vized! — László ellökte a kezét. — Takarodjatok a házamból! Te is, meg az ügyetlen kölyköd is! Azt akarom, hogy még a szagotok se maradjon itt!
Eszter azonban meg sem rezzent. Egyenesen állt, és a férfi riadtan ide-oda cikázó szemébe nézett.
— Örömmel. De mielőtt elmegyünk, Gábornak még tudnia kell valamit.
— Eszter, kérlek, elég… — nyögte Gábor, és lisztes kezével eltakarta az arcát. — Nem bírom ezt tovább hallgatni.
— De bizony végighallgatod! — Eszter odalépett hozzá, és erővel lehúzta a kezét az arcáról. — Tudod, miért nem rúgták még ránk ezt a vacak bejárati ajtót a behajtók? Tudod, miért nem kapcsolták ki az áramot ebben a siralmas lakásban?
Gábor értetlenül pislogott rá.
— Azért, mert az elmúlt fél évben én fizetgettem titokban ezeket az átkozott tartozásokat, Gábor! A saját fizetésemből!
— Tessék? — Gábor hátralépett, mintha megütötték volna. — Te… te neki adtad a pénzünket? Miért nem mondtad el nekem?
Eszter pillantása megvetően siklott át Lászlóra.
— Mert könyörgött. Majdnem sírva kért. Ma pedig ez a nagy nevelő, ez a férfiminta kis híján megfagyasztotta a gyerekemet egy darab régi műanyag vacak miatt. Ennyi volt. Részemről vége.
Megfordult, és határozott léptekkel elindult az előszoba felé.
— Márk! — kiáltotta, közben bekopogott a fürdőszoba ajtaján. — Gyere ki. Törölközz meg, és vedd fel a legmelegebb ruhádat. Elmegyünk.
Márk nem sokkal később kilépett a fürdőből. A haja vizesen tapadt a homlokára, az arca természetellenes pirosságban égett, de az ajkai már nem voltak kékek. Vastag polárpulóver volt rajta.
— Hová megyünk, anya? — kérdezte halkan, szipogva. — Haza? De ott még csak csupasz padló van…
— Inkább alszunk hálózsákban a betonon, mint itt puha ágyban ilyen rokonok között — vágta rá Eszter, és előrántott a szekrényből egy hatalmas sporttáskát. — Pakold össze a tankönyveidet.
Kapdosva kezdte lerángatni a kabátokat a fogasról, aztán az előszobaszekrényből kiszórta a cipőiket is.
Gábor lassan előjött a konyhából. Megállt az ajtófélfánál, és nézte, ahogy a felesége dühösen gyömöszöli a holmikat a táskába. Az arcára mély, szinte gyermeki döbbenet ült ki.
— Eszter… hová mennénk ilyenkor, este? Ráadásul holnap vasárnap…
— A saját lakásunkba megyünk. Te pedig, Gábor, ha akarsz, maradhatsz. Holnap vasárnap van, tökéletes nap arra, hogy apáddal kimenjetek a bolhapiacra, és vegyetek még egy működésképtelen karburátort. Vegyél fel rá pár tízezer forint gyorskölcsönt, pont elég lesz.
Ekkor Júlia kiviharzott a konyhából.
— Gábor, mondj már neki valamit!