Hogy apád előtt villoghass, és a teremvezetőn keresztül valahogy eljuss hozzám, aztán állást könyöröghess a cégemnél?
Erika felsikkantott, és a tenyerét a szája elé kapta. László dermedten bámult Gáborra; a szemében döbbenet és rémület keveredett. A „tökéletes fiú” hirtelen üres díszletté omlott össze, miközben a lenézett, örök vesztesnek tartott testvér lett az, akinek a kezében most az egész család jövője nyugodott.
Gábor lassan felállt. Arca hamuszürkévé vált, homlokán verejték gyöngyözött. Egy lépést tett Márk felé, de a mozdulatában már nyoma sem volt a korábbi fölénynek. Csak kétségbeesés maradt benne.
— Márk… öcsém… — csuklott el a hangja. — Fogalmam sem volt róla, hogy ez a te vállalkozásod. Ha tudtam volna… Tényleg nagy bajban vagyok. A cégemet elsüllyesztik, a partnereim hátba szúrtak. Munkára van szükségem. Bármilyenre. Jogász vagyok, és a bátyád… Segíthetnél rajtam, nem?
Márk hosszú ideig szótlanul nézte. A teremben olyan csend lett, hogy szinte fájt tőle a fül.
— Tudod — szólalt meg végül lassan —, egyszer mondtál valamit, amiben igazad volt. Azt, hogy csak a profik maradnak talpon. Csakhogy te nem vagy profi. Te csak a látszatot építetted. Kapcsolatokból, családi névből, üres magabiztosságból akartál karriert csinálni. Én meg álmatlan éjszakákból, forró konyhákból, számolgatásból és munkából.
Ezután az apjához fordult.
— László, boldog születésnapot. A vacsora teljes egészében rendezve van, tekintsd ajándéknak. Egyenek, igyanak, ünnepeljenek kedvükre. De az életembe többé ne szóljanak bele. Elég sokáig voltam a család szégyenfoltja. És nem fogok senkit kihúzni a bajból csak azért, hogy a végén megint én legyek a hibás.
— Márk, várj! — kiáltotta Erika, miközben felpattant a székéről. — Hiszen egy család vagyunk! Egy vérből valók! Hogy teheted ezt a saját testvéreddel?
Márk keserűen elmosolyodott.
— Egy vérből? Érdekes, hogy ez csak akkor jutott eszetekbe, amikor kiderült, hogy hat nullás összegek mozognak a számláimon. Amikor egy út menti vendéglő konyháján dolgoztam, akkor idegen voltam nektek. Maradjatok csak a magatok előkelő világában. Én megyek. Éjfélig még három ellenőrzésem van.
A teremvezető felé biccentett.
— Ügyelj rá, hogy a vendégeknek semmiben ne legyen hiányuk. Mégiscsak különleges nap ez. Jubileum.
Azzal Márk megfordult, és kilépett a teremből. A járása könnyed volt, biztos és nyugodt. Nem nézett vissza, mégis pontosan tudta: a háta mögött maradt mindaz, amit végleg lezárt magában.
A város legelőkelőbb éttermének VIP-termében, a vendégek sokasága között, három ember ült némán. Egy apa, aki elveszítette a tekintélyét. Egy anya, akinek kicsúszott a lába alól a támasz. És egy „sikeres ügyvéd”, akinek semmije sem maradt. Az asztalon finomabbnál finomabb fogások sorakoztak, minden ki volt fizetve, mégis keserű íz ült rá az ünnepi vacsorára.