— hangja úgy csendült végig a termen, hogy még a poharak koccanása is elhalt. — Elnézést kérek, nem tudtam, hogy ma személyesen is megjelenik. Nekem azt jelentették, hogy a konyha ellenőrzése miatt érkezett. Mindent rendben talált?
Márk nyugodtan az üzletvezető vállára tette a kezét.
— Minden a legnagyobb rendben. Csak benéztem, hogy lássam, hogyan zajlik apám születésnapi vacsorája. Szépen előkészítették a termet, a virágok frissek, a hangulat pedig kifejezetten kellemes. Jó munkát végeztek.
László szája résnyire nyílt, mintha mondani akarna valamit, de egyetlen hang sem jött ki rajta. Gábor lassan visszarogyott a székére; az ujjai között szorongatott pohár észrevehetően remegni kezdett.
— Márk László úr? — suttogta elhaló hangon Erika. — Miféle ellenőrzésről beszél? Márk, mi folyik itt?
— A Veritas az étteremláncom zászlóshajója — felelte Márk ugyanolyan higgadtan, mintha csupán az időjárásról beszélne. — Három éve nyitottam meg. Amíg Gábor az „előkelő körökben” forgolódott, én a saját vállalkozásomat építettem. Előbb egyetlen étteremmel kezdtem, aztán jöttek az újabbak. Ma már országos hálózatról beszélünk. És igen, személyesen is ellenőrzöm a konyhákat, mert a siker nem egy piros diplomán múlik, hanem azon, hogy amit az ember kiad a kezéből, valóban minőségi legyen.
A vendégek — ugyanazok a bírák, üzleti partnerek és fontosnak hitt ismerősök — halkan sugdolózni kezdtek. Tekintetükben egyszerre jelent meg az érdeklődés, amellyel korábban nyomát sem mutatták Márk felé. Egy ilyen étteremhálózat tulajdonosa hirtelen sokkal nagyobb súlyú embernek tűnt, mint egy öregedő jogász vagy annak ügyvéd fia.
— Akkor ez… a te éttermed? — László hangja megbicsaklott. Az iménti fennhéjázása egyetlen pillanat alatt szertefoszlott.
— Pontosan. És ezt a jubileumi vacsorát is… mindegy, hagyjuk. Gábor, nem te akartad idehívatni a személyzetet, hogy kivezettess engem?
Az üzletvezető kérdő pillantással fordult Márk felé. Gábor még mélyebbre süppedt a székében; hirtelen aprónak, jelentéktelennek és szánalmasnak látszott.
— Nem, nem… — motyogta. — Félreértés történt.
— A félreértés inkább az, hogy ebben a családban mindenki betegesen kapaszkodik a címekbe, kapcsolatokba és látszatba — Márk közelebb lépett az asztalhoz. — Annyira rettegtetek attól, hogy elrontom a tökéletes díszletet, hogy közben észre sem vettétek: ez a díszlet az enyém.
Aztán a testvérére emelte a tekintetét.
— Egyébként, Gábor, ha már ilyen szépen összegyűltünk… Ma felhívtak a jogi osztályomról. Azt kérdezték, ismerem-e azt a bizonyos Gábort, aki egymás után három nagyobb ügyet is elbukott, és most külső cégeknél keres állást, mert a saját irodája az adósságai miatt a csőd szélén tántorog. Beküldted hozzánk az önéletrajzodat.
Gábor összerándult, mintha arcul ütötték volna.
— Honnan… honnan tudsz erről?
— Mindenről tudok, ami a cégemnél történik — vágta rá Márk hidegen. — Ezért erőltetted annyira, hogy éppen ide jöjjünk, ugye?