Reggel arra riadt fel, hogy üres a gyomra, és szinte fájdalmasan kívánta a rendes, frissen lefőzött kávét. Amikor azonban kilépett a konyhába, a helyiség a tegnapról ott maradt pizza nehéz szagával fogadta. A mosogatóban tányérok és poharak emelkedtek egymásra dobálva, már kellemetlen, savanykás bűzt árasztva. Az utolsó tiszta bögrét még előző este ő maga használta el. A munkalapon beszáradt kólafoltok ragadtak, a ki nem vitt szemetesből almacsutkák és üres zacskók kandikáltak ki. Ez már régen nem egyszerű kupi volt. Inkább úgy festett, mintha a lakásnak ezt a részét módszeresen birtokba vette volna a háztartási összeomlás.
Gábor benyitott a fürdőbe, és belenézett a szennyestartóba. A kosárban tornyosuló, áporodott ruhák — javarészt az ő és Márk holmijai — majdnem a peremig értek. A kedvenc szürke pólója, amelyet otthon mindig szívesen viselt, valahol mélyen, a kupac alján lapulhatott. Dühösen rácsapta az ajtót a fürdőszobára, majd nagy léptekkel a háló felé indult.
Eszter az ablak mellett álló fotelben ült. Kezében tabletet tartott, tiszta, rendezett otthoni ruhát viselt, és körülötte mintha külön világ létezett volna. Az ágy az ő oldalán hibátlanul be volt vetve, az éjjeliszekrényen nyoma sem akadt pornak vagy szétdobált tárgyaknak. Még a levegő is frissebbnek tűnt ott. Amikor Gábor belépett, Eszter nem nézett fel azonnal, de a férfi biztos volt benne, hogy észrevette.
— Eszter, ezt most meg kell beszélnünk — szólalt meg olyan hangon, mintha ő lenne az, aki már megunta a gyerekes huzavonát, és kész lenne nagylelkűen lezárni az egészet.
Eszter lassan letette a tabletet az ölébe, majd felpillantott rá. A tekintete nem volt indulatos, nem volt benne sértettség sem. Csak hűvös, fegyelmezett figyelem.
— Mondjad.
— Ez így nem folytatódhat — Gábor körbemutatott, mintha egyetlen mozdulattal az egész lakás állapotát akarná számon kérni rajta. — Az otthonunkból ólat csináltál. Bejelentetted ezt a nevetséges sztrájkot, és most mindenki issza a levét. Leginkább én.
Arra készült, hogy Eszter majd védekezni kezd, mentegetőzik, talán vitatkozik. De a nő hallgatása sokkal jobban felbosszantotta, mint bármilyen kiabálás tette volna.
— Felfogod egyáltalán? Hazajövök munka után, és kosz, mosatlan, üres hűtő fogad. A fiam valami szeméttel tömi magát. És mindez miért? Mert te megsértődtél! Egyetlen odavetett mondat miatt, amit ő dühében mondott! Úgy viselkedsz, mint egy konok, duzzogó gyerek.
— Nem duzzogok — válaszolta Eszter ugyanazzal a nyugodt, sima hanggal. — Csak többé nem működöm ingyenes kiszolgálószemélyzetként. A lakás nem tőlem lett ilyen. Attól lett ilyen, hogy két felnőtt férfi nem képes a saját tányérját elvinni a mosogatóig, vagy elindítani egy mosást. Ez nem az én sztrájkom, Gábor. Ez a ti hétköznapotok, ha én nem takarítok utánatok.
Gábor arca megfeszült. Nem ilyen válaszra számított. Azt szerette volna, ha Eszter végre megtörik, beismeri, hogy túlzásba esett, ő pedig — nagylelkű férjként — megbocsáthat neki, és elküldheti reggelit készíteni.
— Tehát nem vagy hajlandó befejezni? Tovább akarod feszíteni a húrt?
— Nem a te türelmedet próbálgatom. Egyszerűen a saját életemet élem. Főzök magamnak, elpakolok magam után. Nektek is ezt ajánlom. Vagy végre viselkedhetsz apaként, és elmagyarázhatod a fiadnak, hogy ebben a házban a tisztelet nem választható extra.
Ez volt az a pont, ahol Gábor elvesztette az önuralmát.
— Tisztelet? — csattant fel. — Te akarsz tiszteletet kicsikarni egy tizenhat éves fiútól, miközben úgy viselkedsz, mint egy önző, sértett nő? Ő az én fiam! Az én vérem! Nem fogom sarokba szorítani csak azért, mert neked most valami elved támadt! A saját otthonában él! Talán neked kellene egy kis belátást, egy kis rugalmasságot mutatnod, ahelyett hogy itt szerepet játszol. Azt hittem, szeretsz minket. Azt hittem, család vagyunk. Erre te határokat húzol, területeket osztasz, és háborút indítasz egy kamasz ellen!
A szoba közepén állt, zihálva, elvörösödött arccal. Abban a pillanatban nem férjnek látszott, aki a feleségével próbál szót érteni, és nem is apának, aki igazságot keres. Márk oldalán álló szövetséges volt. Eszter ellenében. A döntését meghozta, és most hangosan ki is mondta.
— Világos — felelte Eszter csendesen, majd újra a kezébe vette a tabletet. — Akkor ezt megbeszéltük.
Ez a nyugalom ijesztőbb volt minden jelenetnél. Gábor megértette, hogy ezt a csatát elveszítette. Nemhogy nem érte el, amit akart, hanem még erősebben bizonyította Eszter számára, hogy igaza van. Sarkon fordult, és kiviharzott a hálóból, maga mögött akkorát csapva az ajtón, hogy beleremegett a tok. Ezekben a napokban először tört meg ilyen élesen a csend. A hidegháború abban a percben nyílt összecsapássá vált.
A reggeli vita után a lakásra sűrű, bizonytalan némaság ereszkedett, olyan, amilyen csak olyan házakban szokott ülni, ahol valami véglegesen elromlott. Gábor nem ment oda bocsánatot kérni. Eszter higgadtságát személyes sértésnek tekintette.