— Te felelsz érte, te irányítod, te neveled tovább. Ha úgy látod jónak, állj neki főzni neki. Ha nem bírod, keress bejárónőt vagy szakácsot. Én kiszálltam ebből. És még valami: ha ez a felállás számodra elfogadhatatlan, nyugodtan összepakolhatsz, és máshol folytathatod a fiad körüli szolgálatot. Nem tartalak vissza.
Másnap reggel nem frissen főtt kávé illata lengte be a lakást, hanem valami sűrű, idegen némaság. Eszter a megszokott időben ébredt, az ébresztő első hangjára. Ugyanolyan fegyelmezetten ment ki a fürdőszobába, mint bármelyik másik reggelen, majd a konyhába lépett. Még csak oldalra sem pillantott Márk ajtaja felé, ahonnan már korán reggel kihallatszott a lövöldözős játékok pattogása, és arra sem várt, hogy Gábor végre magához térjen.
Kinyitotta a hűtőt, kivett belőle két tojást, egy szelet sajtot meg egy paradicsomot. Elővette a saját kis serpenyőjét, bekapcsolta a főzőlapot, és néhány perc alatt omlettet sütött. Kizárólag magának. A régi, apró dzsezvában lefőzött egy adag kávét. Azt is csak magának. Leült az asztalhoz, lassan reggelizett, közben az ablakon túl figyelte az utcát. Amikor végzett, elmosta a tányérját, a csészéjét és a serpenyőt, mindent szárazra törölt, majd visszatette a helyére.
Ekkor jelent meg Gábor a konyhaajtóban. Álmosan ásított, egyik kezével a tarkóját vakarta. Gyorsan végigmérte Esztert, mintha azt keresné rajta, vajon látszik-e rajta az éjszakai vívódás, esetleg a megbánás. De az asszony arca sima és nyugodt volt, már-már hűvösen közömbös. Gábor odament az üres kávéfőzőhöz, megnyomta rajta a gombot, aztán értetlenül fordult felé.
— Kávé nincs?
— Én magamnak főztem a dzsezvában — válaszolta Eszter egyenletes hangon, miközben összehajtott egy tiszta konyharuhát. — A gépet nyugodtan használhatod.
Gábor összeráncolta a homlokát. Az egészet a tegnapi „ostoba jelenet” utórezgésének tekintette; olyasminek, aminek szerinte reggelre magától el kellett volna párolognia. Nem szólt semmit, csak előszedte az instant kávét, forró vizet öntött rá a vízforralóból, majd leült Eszterrel szemben.
— Meddig akarod még játszani ezt a műsort?
— Ez nem műsor — mondta Eszter, és a saját kezére nézett, mintha a körmeit vizsgálná. — Ez az életem új rendje. Tegnap világosan elmondtam mindent.
Ebben a pillanatban kivágódott a konyhaajtó, és Márk lépett be. A nyakában lógó fejhallgatóból tompán dübörgött a zene, rajta gyűrött póló és rövidnadrág. Egyenesen a hűtőhöz ment, feltépte az ajtaját, aztán néhány másodpercig üres tekintettel bámulta a polcokat.
— Apa, most komolyan nincs semmi kaja? — kérdezte túl hangosan, látványosan úgy téve, mintha Eszter ott sem lenne. — El fogok késni a suliból.
Gábor tehetetlenül a feleségére nézett. Eszter csupán alig észrevehetően felvonta a szemöldökét, aztán tovább szemlélte a kezét. A csend elnyúlt közöttük, egyre kényelmetlenebbé vált.
— Csinálj magadnak egy szendvicset — mondta végül Gábor erőltetetten. — Van felvágott, sajt. Nem vagy már óvodás.
Márk dühösen bevágta a hűtő ajtaját.
— Én nem szendvicset akarok. Nekem zabkása kell vagy tojás. Ahogy máskor.
Kihívó pillantását Eszterre szegezte. Ez már nem egyszerű hiszti volt, hanem nyílt próbatétel: vajon az asszony tényleg kitart-e a tegnapi szavai mellett. Eszter rezzenéstelenül állta a tekintetét, majd lassan felkelt az asztaltól.
— Nekem indulnom kell dolgozni — közölte, és kizárólag Gáborhoz intézte a szavait. — Legyen szép napotok.
Azzal kilépett a konyhából, magukra hagyva őket a mosatlan edények, a tanácstalanság és a megoldatlan reggeli közepén.
Amikor este hazaért, Eszternek elég volt egyetlen pillantás, hogy lássa: a helyzet nem javult, sőt. A mosogatóban egymásra dobálva álltak a piszkos tányérok és evőeszközök. Ott árválkodott Gábor reggeli bögréje, mellette Márk tányérja is, amelyen egy sietve összerakott szendvics nyomai látszottak. Végül mégis készített magának valamit, közben azonban vajat kent szét a pulton, és morzsával szórta tele a fél konyhát. A sarokban egy mirelit tésztás csomagolás hevert; feltehetően az szolgált ebédként vagy vacsoraként.
Eszter egy szó nélkül kikerülte a rendetlenség kis szigetét. Összedobott magának egy könnyű salátát, nyugodtan megette, maga után elmosogatott, majd egy könyvvel bevonult a hálószobába. Hallotta, amikor Márk megjött az edzésről. Hallotta, ahogy újra és újra nyitogatja a hűtőt, majd odaszól az apjának, hogy mi lesz a vacsora. Gábor ingerült válasza is eljutott hozzá: rendelnek pizzát.
Nem sokkal később pepperoni illata terjengett az egész lakásban. A nappaliban, a tévé előtt ettek, akár két idegen albérlő, akik véletlenül ugyanazon a címen laknak. Az üres pizzásdobozok a dohányzóasztalon maradtak. Senkinek sem jutott eszébe elpakolni őket.
A nyílt összecsapás lassan elhúzódó állóháborúvá változott. Eszter maga köré tiszta, rendezett kis területet vont, mintha láthatatlan határt húzott volna. A lakás többi része viszont napról napra jobban hasonlított Márk szobájának kiterjesztett változatára. És ahogy teltek az órák, egyre világosabbá vált, hogy Gábor valójában nem akar megoldást találni. Csak kivárásra játszik. Abban reménykedik, hogy Eszter előbb fárad bele.
Gábor önuralma végül mindössze három napig tartott. A fordulópont szombaton érkezett el.