Már kora reggel nekiláttam rendbe szedni a lakást: nem afféle tessék-lássék portörlésről volt szó, hanem igazi nagytakarításról. Utána elmentem a szupermarketbe, vettem szép marhahúst, friss zöldségeket, többféle sajtot, meg egy drágább, ropogós bagettet is. A délutánom nagy része a tűzhely mellett telt.
Aszalt szilvával sütöttem meg a húst, ez volt az én biztos befutó receptem, amire eddig még senki sem legyintett közömbösen. Készítettem mellé egy könnyű salátát, a nappaliban pedig megterítettem úgy, ahogy egy kellemes estéhez illik. Előkerültek a kristálypoharak, gyertyákat gyújtottam, magamra vettem egy csinos, otthoni ruhát, és még egy visszafogott sminkre is szakítottam időt.
Mire elérkezett a megbeszélt óra, úgy izgultam, mint egy kamaszlány az első randevúja előtt.
Pontban hétkor megszólalt a csengő. Gyorsan eligazítottam a hajamat, vettem egy mély levegőt, és ajtót nyitottam. Gábor állt a küszöbön. A kabátját kissé megáztatta az eső, de ő maga olyan büszke tartással feszített, mintha legalábbis ünnepi bevonulásra érkezett volna.
– Jó estét, gyönyörű háziasszony! – lépett be az előszobába, levette a kalapját, és már gombolta is kifelé a kabátját. A konyhából közben ellenállhatatlanul áradt a sült hús illata. Gábor nagyot szippantott a levegőbe, majd elégedett mosollyal megjegyezte: – Ó, érzem én, hogy itt ma valóságos lakoma vár rám!
– Gyere csak be, Gábor. Vetkőzz le nyugodtan, add ide a kabátodat, felakasztom – mondtam kedvesen, és közben vártam, mikor kerülnek elő azok a bizonyos „ajándékok”. Őszintén szólva nem számítottam százegy szál rózsára vagy valami különleges évjáratú borra. Egy doboz bonbon, egy egyszerű tortácska, akár egy szál krizantém is bőven elég lett volna. Nem az értéke számít, hanem a figyelmesség.
Gábor felakasztotta a kabátját, megigazította a zakóját, aztán ünnepélyes mozdulattal benyúlt a belső zsebébe, mintha bűvész lenne, aki éppen nyulat készül előhúzni a cilinderből. Majd kimondta:
– Ahogy ígértem, Nóra, én nem járok vendégségbe üres kézzel. Egy férfinak mindig hozzá kell tennie a magáét.
Ezzel a kezembe nyújtott… egy csomag teát.
Gépiesen átvettem, és lenéztem rá. A legolcsóbb fekete tea kartondoboza volt, olyasmi, amit az ember az alsó polcokon talál meg akciós felirat alatt. De nem is a márkája volt a legfurcsább. A dobozon nem volt védőfólia, a kartonfül fel volt tépve, és hanyagul vissza volt gyűrve a helyére.