aztán egyenesen a férfi szemébe nézett.
— Lemondtam a szállodai foglalást — mondta nyugodtan. — A repülőjegyeket is visszaváltottam. Mivel teljes árú, visszatéríthető jegyeket vettem, az összeg már meg is érkezett a kártyámra. Egyetlen forint sem veszett el.
Gábor arca fakóra váltott. Az ajka apró, ideges rándulásokkal remegett.
— Te… mit műveltél? — préselte ki magából. — Visszaadtad a jegyeinket? És a szabadság? És anya? Ő már készül, számít rá!
— A te anyád nyugodtan pakolgathat tovább, ha ez örömet okoz neki — felelte Lilla, és a mosolya olyan hideg volt, mintha nem is emberi arcra, hanem jégre fagyott volna. — Az a pénz pedig tegnap este nagyon hasznos helyre került. Először is: kifizettem a kocsi hiteléből azt a részt, ami még rám esett. Másodszor: befizettem magamnak egy kéthetes elvonulásra egy Magas-Tátrában lévő szanatóriumba. Egyágyas szoba, csend, hegyek, és ami a legfontosabb: semmiféle térerő. Ma este indulok.
Gábor úgy pattant fel a székről, hogy az majdnem hátrabukott mögötte.
— Ehhez nem volt jogod! — csattant fel. — Az közös pénz volt! Meg sem kérdeztél engem!
— Te megkérdeztél engem, mielőtt ultimátumot adtál? — Lilla felállt, és vele szemben megállt. — Kész helyzet elé állítottál. Én csak elfogadtam a feltételedet. Kettőnk közül senki nem utazik Olaszországba. Pont olyan igazságosan alakult, ahogy szeretted volna.
— De én… én nem így értettem! Azt hittem, te majd…
— Azt hitted, megint lenyelem a megaláztatást — vágott közbe halkan. — Csakhogy az elnyelt sérelmekből betelt a keret. És ha már itt tartunk, van még egy harmadik pont is.
Gábor rémülten bámult rá, mintha idegent látna maga előtt. Bizonyos értelemben igaza is volt. Az a Lilla, akit ő ismert, már nem létezett.
— Harmadszor — folytatta a nő — ügyvédet fogadtam. A konyhaszekrényen, az újság alatt ott vannak a válási papírok. Nincs bennük semmi bonyolult: a lakást eladjuk, az árát felezzük, az autó pedig nálam marad, mert én fizettem. Te akár most azonnal mehetsz Máriához. Nála úgyis felszabadult a hely a drága kisfiának. Mostantól nemcsak a nyaralásokat tölthetitek együtt, hanem akár az egész hátralévő életeteket is.
A konyhára feszült, szinte csengő némaság ereszkedett. Csak a falióra kattogása hallatszott, ahogy könyörtelenül mérte Gábor összeomló világának másodperceit. A férfi lassan visszaereszkedett a székre. Az arca szürkés, földszínű lett, tekintete ide-oda kapkodott a helyiségben, de sehol sem talált kapaszkodót.
— Lilla, ugye csak viccelsz? — motyogta végül. — Egyetlen utazás miatt szétverni egy házasságot? Ez nevetséges. Jó, felkaptam a vizet, jó, anyának akartam kedvezni…
— Nem az utazásról van szó, Gábor. Az csak az utolsó csepp volt a közönyöd tengerében. Végre megértettem, hogy a te világodban nekem nincs valódi helyem. Ott vagy te, ott van az anyád, ott vannak a közös kis érdekeitek. Én pedig legfeljebb kiszolgáló személyzet vagyok a szemedben.