Inkább úgy hangzott, mint amikor valaki egy magától értetődő tényt közöl: pontosan, egyszerűen, minden sajnáltatás nélkül.
– Nyugdíj, meg egy kevés abból, hogy kiadom a szobát. Ha nem kerül elő, fogalmam sincs, hogyan számolok el a szomszéddal. De előkerült. Azért, mert maga visszahozta.
A kabátzsebébe nyúlt, és elővett egy borítékot. Fehér volt, lezárva. Közénk tette a padra.
– Ezt magának szántam – mondta. – Nem sok. De tiszta szívből adom.
A borítékot néztem.
Arra gondoltam: vedd el. Tisztességesen cselekedtél, megérdemled. Eszter, az unoka, a fog, az autó. Csak nyúlj érte, és kész.
Mégsem vettem el.
Nem azért, mert olyan nemes lettem volna. Egyszerűen ott ültem, bámultam azt a fehér borítékot, és képtelen voltam felemelni a kezem. Valami visszatartott. Nem tudtam volna nevet adni neki.
Megráztam a fejem.
Hosszan nézett rám.
– Miért? – kérdezte csendesen.
– Nem tudom – feleltem őszintén. – Csak… nem megy.
Egy darabig hallgatott. Aztán visszavette a borítékot, és eltette. Nem erősködött.
Ott maradtunk egymás mellett némán. Az ösvényen levelek hevertek, a szél meg-megmozdította őket, valahonnan távoli hangok szűrődtek ide.
– Szerette az őszt – szólalt meg egyszer csak. Halkan mondta, mintha nem is nekem, inkább önmagának. – Azt mondogatta, ez az év legőszintébb időszaka. Semmit nem takar el. Mindent megmutat.
Aztán nehézkesen felállt, megigazította a kabátját. Kezet nyújtott. Megszorítottam. Száraz, erős keze volt.
– Köszönöm – mondta. – Most már tudom, hogy léteznek ilyen emberek.
Azt akartam mondani, ugyan már, bárki ezt tette volna. De nem szóltam. Tudtam, hogy hazugság lenne. Nem bárki. Hiszen én magam is három napig vívódtam.
Elindult az ösvényen. Lassan ment, kissé görnyedten, zsebre tett kézzel. A kanyarnál még visszafordult, bólintott. Aztán eltűnt a fák mögött.
Egyedül maradtam a padon. Azt a pontot néztem, ahol három nappal korábban a tárca feküdt. Az aszfaltot addigra már betakarták a levelek.
Eszter este majd telefonál, megkérdezi, hogy vagyok. Azt mondom majd: jól. Nem mesélem el. Vannak dolgok, amelyek kisebbek lesznek, ha kimondják őket. Maradjon inkább úgy, ahogy van.
Felhajtottam a galléromat, és felálltam.
A levelek zizegtek a talpam alatt, amíg a kijárat felé mentem. Sárgák voltak, nedvesek, őszinték.
Az év legőszintébb időszaka. Semmit sem rejt el. Mindent megmutat.