Három nappal később az Aurum Trust központi irodájában egymás után csapódtak az ajtók, a telefonok pedig szinte megállás nélkül visítottak.
László Gergely, a testes, nehézkes mozgású cégvezető a bőrfotelébe roskadva ült, és zihálva kapkodta a levegőt. Az íróasztalán kinyomtatott ügyféllevelek tornyosultak. Egy órával korábban Voroncov hívta fel. A férfi a felesége évfordulójára rendelt egy különleges nyakéket, amelyen több mint fél éve dolgoztak.
— László, magyarázd már el, mi ez a bohózat nálatok! — dörgött Voroncov hangja a telefonban. — Miféle módosított specifikációról beszéltek?
— Gergő, kérlek, ne húzd fel magad — törölgette idegesen a homlokát László Gergely a zsebkendőjével. — Eszter nincs jól, úgy döntött, egy időre visszavonul. Márk személyesen felügyeli a megrendelésedet. Minden kézben van tartva.
— Miféle kézben?! — csattant fel Voroncov. — Az a haszontalan örökösöd elküldött nekem egy új költségtervet jóváhagyásra. A természetes burmai rubinokat mesterséges kövekre cserélné, állítólag azért, hogy „rövidüljön a beszerzési idő”. Fogalma van egyáltalán, mi a különbség? Befektetési értékű ékszert készíttetünk, vagy valami piaci bóvlit? Én Eszterre bíztam a pénzemet. Küldd vissza az előleget, László. Mi veletek befejeztük.
Ezután Zsuravlev, a bankár is lemondta a szállítást. Nem sokkal később a japán gyűjtőkkel kötendő üzlet is kútba esett. Két nap leforgása alatt az ékszerház olyan megrendeléseket veszített el, amelyekből a vállalat a következő két évben kényelmesen megélhetett volna.
— Küldje be hozzám Márkot — adta ki rekedten az utasítást László Gergely a titkárnőnek a kihangosítón keresztül.
— Nincs bent — felelte a lány remegő hangon. — Márk László azt üzente, hogy elutazott vidékre. Azt mondta, erőt kell gyűjtenie.
Az idős férfi ökölbe szorította a kezét, olyan erővel, hogy az ujjai beleremegtek. Egyetlen szó nélkül felállt, felkapta az asztalról az autókulcsát, és elhagyta az irodát.
Márk eközben a saját lakásában hevert elnyúlva a kanapén, és unottan görgette a híreket a telefonján. A konyha felől edények csörgése hallatszott: Nóra épp azzal küszködött, hogy kávét főzzön a bonyolult olasz kávégépen. Az élet hirtelen könnyűnek tűnt. A felesége eltűnt, vagyonmegosztási vitától pedig nem kellett tartania, hiszen papíron minden az apja nevén volt.
A bejárati ajtó tompa dörrenéssel kivágódott. A belépő még csak csengetni sem vesződött; egyszerűen kinyitotta a zárat a saját kulcsával.
Márk lustán feltámaszkodott. László Gergely nehéz léptekkel jelent meg a nappaliban. Az idős férfi arca szinte hamuszürke volt, kimerültnek látszott, a szája körüli ráncok mélyebben vágódtak a bőrébe, mint valaha.
— Apa? Mi csak… kávézunk — erőltetett magára Márk egy rutinos mosolyt, amikor észrevette, hogy Nóra megdermedt a konyhaajtóban, kezében egy törlőkendővel.
László Gergely odalépett a dohányzóasztalhoz, és teljes erejéből rávágott egy vastag, bőrkötésű mappát. Az asztal szélén álló csésze az ütéstől felugrott, majd felborult, sötét foltokban öntve végig a kávét a szőnyegen.
— Kávéztok — ismételte az apa tompa hangon. — Van halvány fogalmad róla, mit műveltél?
— Ugyan már, mi ez a nagy felhajtás? Eszter miatt? — legyintett Márk. — Kiőrjöngi magát a barátnőinél, aztán visszakullog. Kinek kellene ő? Egy nagyravágyó értékbecslő, semmi több. Felveszünk valaki mást a helyére, ennyi az egész.
László Gergely fenyegetően hajolt a fia fölé.
— Valaki mást? — szűrte a fogai között, miközben nehezen lélegzett. — Az a nő tartotta egyben az egész ügyfélkört. A te ostobaságod miatt egyetlen nap alatt elmentek a legnagyobb megrendelőink. Visszakövetelik a pénzüket. Te mesterséges köveket ajánlottál Voroncovnak természetes drágakövek árában! Csalóknak állítottál be minket az összes partnerünk előtt!
Márk zavartan pislogott, mintha nem is értené, mi a baj.
— Én csak a nyereséget akartam növelni…