Aztán Márk elé csúsztattam, és a toll kupakjával finoman rákoppintottam az oldal alján álló bekezdésre.
A papíron világosan, félreérthetetlenül ez állt:
„Bérlő: Elite Consulting Kft., képviseli az ügyvezető igazgató…”
Közvetlenül alatta pedig, pontosan ott, ahová a tollam hegye mutatott, a következő sor következett:
„Bérbeadó: az üzleti központ tulajdonosa, egyéni vállalkozó…” Majd ott szerepelt az én teljes nevem.
Figyeltem, ahogy a tekintete végigfut a sorokon. Láttam, miként rakja össze lassan a leírtak jelentését. A gőgös félmosoly előbb megremegett, aztán teljesen eltűnt az arcáról, és a helyét valami nyers, őszinte döbbenet vette át.
Az arca elsápadt, a csuklóján villogó súlyos óra pedig hirtelen nevetséges, fölösleges csecsebecsének tűnt ahhoz az egymillió forinthoz képest, amelyet ettől kezdve minden hónapban az én számlámra kellett átutalnia.
Az asztal körül szinte tapinthatóvá sűrűsödött a csend.
Nyugodt mozdulattal visszahúztam magam elé a szerződést, a „Bérbeadó” rubrikába lendületesen odakanyarítottam az aláírásomat, gondosan becsuktam a mappát, majd felálltam a fotelből.
– A panorámás emelet kilátása valóban lenyűgöző, Márk – mondtam halkan, minden gúny nélkül. – Örülök, hogy neked is elnyerte a tetszésedet. Csak egy apróság: a szerződés szerint a bérleti díjnak minden hónap ötödikéig be kell érkeznie. Nem szeretem a késedelmet, és a csúszást mindig kötbérrel szankcionálom. Szép napot.
Megfordultam, és elindultam a kijárat felé, őt pedig otthagytam a kihűlő dupla eszpresszója fölött.
És tudják, mire jöttem rá abban a pillanatban? A legjobb bosszú nem a jelenet, nem a bizonygatás, és nem is az, ha valaki dacosan mutogatja a boldogságát a múlt embereinek.
Az igazi elégtétel az, amikor annyira túlnősz valakin, hogy az ő élete legnagyobb eredménye nálad csupán egyetlen hétköznapi sor lesz a napi munkairatok kupacában.