— Szeretem a munkámat — felelte Lilla nyugodtan, és egy pillanatra sem kapta el a tekintetét leendő anyósáról. — A növényeknek van egy nagy előnyük az emberekkel szemben: nem játszanak szerepet.
Márk szemöldöke alig észrevehetően összerándult, de a következő másodpercben már újra ott ült az arcán a jól nevelt, hibátlan fiú mosolya. Gyengéden Lilla kezére tette a tenyerét, mintha ezzel akarná elsimítani az iménti feszültséget.
Amikor a vőlegénye autója végre megállt a lakótelepi házak között, Lilla csak röviden elköszönt, és már ki is szállt, meg sem várva, hogy Márk udvariasan megkerülje a kocsit, és ajtót nyisson neki.
A régi, kopott lépcsőházban felment a harmadik emeletre. Otthon párás meleg fogadta, a levegőben frissen vasalt pamut illata terjengett. Az édesanyja, Júlia otthon dolgozó varrónő volt, és éppen valakinek a ruháját gőzölte át. Amint meglátta a lányát, azonnal kikapcsolta a vasalót.
— Lilla? Mi történt veled? Olyan sápadt vagy. Rosszul sikerült a vacsora? — kérdezte Júlia, és ideges mozdulattal a kötényébe törölte a kezét.
Lilla lerúgta a cipőjét, bement a szobába, és leült a régi kanapéra.
— Anya, ülj le, kérlek — mondta, és a hangja szokatlanul keményen csengett. — Most az igazságot akarom hallani. Ki az igazi apám? És ne kezdd megint azt a mesét arról az alkalmi diákról, aki elment északra, aztán nyoma veszett.
Júlia mozdulatlanná dermedt. Az arca egyetlen pillanat alatt elsápadt. Nehézkesen leereszkedett a vasalódeszka melletti székre.
— Ma Márk szüleinél voltam — folytatta Lilla változatlanul halk, de metsző hangon. — Tudod, miről beszélgettek az asztalnál franciául, mert azt hitték, valami süket vidéki liba vagyok? Az örökségemről. Bordeaux környéki ültetvényekről. Honnan tudhatnak erről bármit?
A szobában csak a falióra ketyegése hallatszott. Júlia a tenyerébe temette az arcát, és egész testében remegni kezdett.
— El akartam mondani… csak meg akartam várni, amíg minden bizonyossá válik — szólalt meg végül tompán. — Az apádat Benedeknek hívták. Huszonöt éve találkoztunk egy szakmai kiállításon. Én tolmácsoltam a delegációjuknak. Rövid, hirtelen fellobbanás volt az egész. Ő hazautazott, ott volt a vállalkozása, a kötelezettségei… Rólad már később szereztem tudomást. A büszkeségem nem engedte, hogy segítséget kérjek tőle. És nem véletlenül erőltettem gyerekkorodban a franciaórákat sem. Azt szerettem volna, ha legalább valami megmarad benned az ő világából.
Lilla némán ült, és próbálta magában helyére tenni a hallottakat. Gyerekkora óta olvasott Balzacot eredetiben, de eddig mindig azt hitte, ez csupán az anyja különös mániája.
— Három hete felhívott egy férfi — folytatta Júlia, miközben idegesen gyűrögette a köténye szélét. — Azt mondta, franciaországi ügyvéd. Közölte, hogy Benedek meghalt. Nem volt családja. A törvényeik szerint kötelesek voltak megkeresni az egyenes ági örökösöket. Úgy tűnik, Gábor Mihály cége, amely ilyen ügyek felderítésével foglalkozik, valahogy megszerezte ezt az információt. Lilla, hatalmas földterületekről, termelésről van szó… Én egyszerűen féltem, hogy belerángatnak minket valami csalásba.
— Már belerángattak, anya — mosolyodott el keserűen Lilla.
Másnap reggel Márk feltűnően jókedvűen állított be érte. Fütyörészett, miközben kihajtott az udvarról a széles útra.
— Képzeld, apa kitalálta, hogy igazán nagyvonalú nászajándékot ad nekünk: átírat ránk egy vidéki házat — vetette oda könnyed hangon. — Csak be kell ugranunk a közjegyzőnkhöz, aláírni egy meghatalmazást. Puszta formalitás, hogy én intézhessek mindent a hivatalokban, és ne kelljen téged rángatni.
— Ahogy gondolod, Márk — felelte Lilla egyenletes hangon.
Lilla azonban másként döntött.