…kergetem ki a házból.
– Én senkit sem küldök el. Egyelőre.
– Anya… tudok valamit. Nem akartam belefolyni, azt hittem, nem az én dolgom. De azt a Vivent láttam a plázában két hete. És nem volt egyedül.
– Gáborral?
– Nem. Egy másik sráccal. Fiatal volt, úgy huszonöt körüli. Az első emeleti szökőkútnál csókolóztak.
Bontottam a vonalat. Egy darabig csak ültem a csendben.
Szóval ez a helyzet. Gábornak két családja van. Viviennek két férfija. Szép kis könyvelés. A bevétel és a kiadás sosem találkozik ugyanabban a sorban.
Három nappal később Gábor megjelent. Két rózsaszín bőröndöt húzott maga után, kerekeken gördültek. Egy nagyobbat és egy kisebbet.
– Vivien ideköltözik – közölte ünnepélyesen. – A téma lezárva.
A lány mögötte állt. Más szoknya volt rajta, de ugyanaz a tűsarok. A kopogását már felismertem. Két alkalom is elég volt, hogy az ember megtanulja ezt a hangot.
Kiléptem a dolgozószobából. A kezemben egy dosszié volt. Az a bizonyos, minden oldalon sárga filccel kihúzva.
– Vivien – fordultam hozzá higgadtan. – Beszélhetnénk egy percet?
Gábor felém kapta a fejét.
– Katalin, ezt ne merészeld!
– Most nem veled tárgyalok. Vivien, tisztában van vele, mennyit keres a férje?
A lány Gáborra nézett, majd vissza rám. Megigazította a haját.
– Hát… vállalkozó. Van egy autómosója.
– Autómosó gumiszervizzel kiegészítve. Egyetlen telephely. A tavalyi tiszta nyereség kilencszáztizenkétezer forint volt. Ha elosztjuk tizenkettővel, az havi hetvenhatezer. És abból még adózni is kell.
Felé nyújtottam a kimutatást. Nem vette el, de a tekintete végigsiklott a sorokon. Láttam, hogy számol.
– Katalin! – lépett közelebb Gábor.
– Maradj ott – mondtam anélkül, hogy ránéztem volna. – Vivien, ebből a havi hetvenhatezerből ő nyolcvanezret költött magára. Minden hónapban. Három éven át. Többet, mint amennyit megkeresett. Gondolja, honnan pótolta a különbözetet?
Csend. A bőrönd fogantyúján elfehéredtek az ujjai.
– A közös kasszából. A rezsire, élelmiszerre félretett pénzből. Az én gyógyszereimből. Három éve nem jártam fogorvosnál. Fájt a fogam, fájdalomcsillapítón éltem. A téli csizmámat négy szezonon át hordtam, a talpa elkopott, novembertől márciusig átfagyott benne a lábam. Mert „nincs pénz”. Nem volt – mert önnél volt.
– Ez hazugság! – Gábor arca vörös lett, az erek kidagadtak a nyakán. – Én ennél sokkal többet keresek!
– Itt az adóbevallás. Itt a pénztárkönyv. Itt a bankszámlakivonat. Tizennégy év könyvelése. Fizetés nélkül csináltam végig. Minden forint dokumentálva van.
Vivien a papírokat figyelte, majd Gábort. A nyakláncát. Láttam rajta, hogy fejben számol. Hetvenhatezer mínusz étel, mínusz rezsi, mínusz benzin, mínusz az „első” család. Mi marad abból a havi egymillióból, amit neki ígértek? Gyerekre? Lakásra?
– Gábor, te azt mondtad, három telephelyed van a városban – szólalt meg végül. A hangja már nem csilingelt, inkább száraz volt.
– Hazudik! Meghamisította az egészet!
– Az adóhatóság nyilvántartását is én fabrikáltam? – kérdeztem halkan. – Könyvelő vagyok. Nem hamisítok, számolok. És minden számot fejből tudok. Tizennégy év után ez nem kunszt.
Vivien elengedte a kisebbik bőröndöt. A nagyobbat a bejárat felé húzta.
– Ezt át kell gondolnom – mondta alig hallhatóan. A sarka most tompábban kopogott, mintha lábujjhegyen menne.
Gábor a folyosón maradt. A rózsaszín bőrönd ott árválkodott a fal mellett, mint egy rosszul sikerült szobor.
– Most elégedett vagy? – sziszegte.
– Még nem fejeztem be.
– Még mit akarsz?
– Holnap reggel bemegyek az irodába. Vezérigazgatóként és többségi tulajdonosként – ötvenegy százalékkal – rendkívüli taggyűlést tartok. Napirendi pont: a pénzügyi irányítás átszervezése. A bankszámla feletti rendelkezési jog kizárólag az enyém lesz. A kasszához is csak én férek hozzá.
– Ehhez nincs jogod!
– De van. Az alapszabály negyedik fejezetének hatodik pontja. Tizennégy éve aláírtad, csak sosem olvastad el. Te negyvenkilenc százalékkal kisebbségi tulajdonos vagy. Aláírási jog nélkül.
Gábor tátott szájjal bámult, majd összeszorította az ajkát. A homlokán lüktettek az erek.
– És az autót is hozd vissza reggelig. A forgalmi, a biztosítás, minden az én nevemen van. Ha nem áll a ház előtt holnap, feljelentést teszek.
Az ajtót úgy csapta be, hogy a vakolat lepattogzott a keretről. Fehér por hullott a padlóra.
Felvettem a rózsaszín bőröndöt. Nehezebb volt, mint gondoltam. Kivittem a küszöbön túlra, letettem a lábtörlőre.
A konyhában csend fogadott. A hűtő zúgott, a csap egyenletesen csepegett. Leültem, és az asztalra tettem a kezem. Nyugodt volt. Ugyanaz a kéz, amelyik tegnap még remegett.
Az ablakhoz léptem. Az udvar sötét és üres volt. A lámpa a szélben ingott, sárgás fényt rajzolt a nedves aszfaltra, ide-oda himbálva.
Csak álltam ott, és egyenletesen lélegeztem. Először három év után igazán szabad levegőt.