A következő pillanatban egy csattanás hallatszott, és Erika két kézzel ragadta meg András csuklóját.
– Micsoda?! Erről egy szót sem szóltál nekem, András!
– Anya, ez nem nagy ügy, elintézem! – András idegesen járkált az asztal és az ablak között, arcán vörös foltok gyúltak. – Júlia, fejezd be!
Júlia azonban szó nélkül felállt. A fogashoz lépett. Az ajtó mellett ott állt egy bőrönd – gondosan összekészítve. András tekintete rátapadt.
– Te ezt… már előre eltervezted?
– Egyszerűen számoltam, András. Könyvelő vagyok, ez a dolgom. – Magára vette a kabátját, lassan begombolta. – A válópert bármikor elindíthatod. Márk után a gyerektartást automatikusan vonják majd a fizetésedből, a jövedelmed huszonöt százalékát. Ehhez jönnek a hitelek. Számold ki, mi marad Petrára meg arra a „kis fehérre”.
Márk az ajtóban állt, hátán az iskolatáskával. Egyetlen pillantást sem vetett az apjára.
Erika kétségbeesetten kapaszkodott András kabátujjába.
– Felfogod, hogy holnap mindent leemelnek a számládról? Mit csináljak, vigyem az órát a zálogházba? Vagy adjam el az autót?
Nóra előrehajolt, hangja metszően csengett.
– András, tegnap te fizetted ki a műkörmömet, időpontom is van! Legalább azt a pénzt add ide!
András megtorpant, majd Júliára nézett.
– Nem hagyhatsz itt! Feleségem vagy, kötelességed mellettem állni! Család vagyunk!
Júlia az ajtóból még egyszer visszanézett rá. Tekintete fáradt volt, de szilárd.
– A család azt jelenti, hogy együtt viseljük a terheket. Te Petrát választottad. Most élj a döntéseddel.
Az ajtó halkan, szinte nesztelenül zárult be mögötte.
Erika szipogva tépte le csuklójáról az órát, mintha az égetné a bőrét. Nóra idegesen pötyögött a telefonján, valószínűleg már új üzeneteket küldött. András végül visszaesett a székre, és arcát a tenyerébe temette.
Másnap reggel a bank hívása riasztotta fel. Az éjszaka végén, miután mindenki elment, túl sokat ivott, és ruhástul zuhant az ágyra.
– Tájékoztatjuk, hogy az esedékes befizetés nem érkezett meg. Kérjük, három napon belül rendezze a tartozást, ellenkező esetben késedelmi kamatot számítunk fel.
András felült az ágyban, és üres tekintettel bámulta a készüléket. Bevillant előtte Júlia alakja a bőrönddel, Márk némasága az ajtóban, az anyja kezében az óra. A felismerés súlya egyszerre nehezedett rá.
Azonnal tárcsázta Júliát. Egyszer. Kétszer. Harmadszor. Nem válaszolt. Üzent neki: „Gyere vissza, beszéljük meg nyugodtan.” Aztán: „Komolyan gondolod ezt?” Végül csak ennyit írt: „Júlia.” Az üzenet olvasva. Válasz nem érkezett.
Dühében a falhoz csapta a telefont, majd céltalanul bolyongott a lakásban. Nem a bútorok hiányoztak – a csend volt szokatlan. Nem érződött Júlia krémjének illata a komód körül, nem hevertek gyerekpapucsok az előszobában, és a tablet sem villogott a töltőn.
Ekkor ismét megszólalt a telefon. A kijelzőn az anyja neve villogott.