Letettem a telefont, majd gondolkodás nélkül mindkét számot letiltottam. Egyetlen percre sem vágytam arra, hogy az éjszaka közepéig hallgassam a sértett kirohanásokat és a szemrehányások özönét. Ráérnek reggelig lehiggadni.
A sötétség szinte észrevétlenül borult a városra. Rendeltem a kedvenc sushimból, elővettem azt a palack bort, amit hónapok óta tartogattam „különleges alkalomra”. Végül rá kellett jönnöm, hogy a különleges alkalom nem más, mint egy békés este a saját otthonomban, egyedül, feszültség nélkül.
Kevéssel tizenegy előtt fordult el a kulcs a zárban. Márk lépett be az előszobába, és úgy rúgta le a cipőjét, hogy azok a falig csúsztak. Az arca kipirult, a haja kócos volt, és minden mozdulatából sütött, hogy jelenetet készül rendezni.
Amikor benyitott a nappaliba, megtorpant. Kényelmes otthoni ruhában ültem a kanapén, a vacsorám utolsó falatát ettem, és egy könnyed vígjáték ment a tévében. Nem voltak összekészített bőröndök, sem könnyektől duzzadt szemek.
— Fogalmad van róla, mekkora szégyenbe hoztál minket? — sziszegte ökölbe szorított kézzel. — Fontos emberek előtt! Anyám a mosdóban zokogott!
— Saját magatokat járattátok le, Márk — feleltem nyugodtan, és kikapcsoltam a tévét. — Én csupán befejeztem az ingyenes kiszolgálást.
— A feleségem vagy! Kötelességed lett volna alkalmazkodni!
— A feleség a férje mellett ül az asztalnál. A személyzet marad otthon. Ti döntöttétek el, melyik szerep jut nekem. Én pedig felmondtam.
Szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang rajta. A düh, amivel érkezett, lassan szertefoszlott a közönyöm falán.
— És még valami — tettem hozzá, miközben felálltam. — Ha zavar, hogy önbecsülésem van, a gardrób nyitva. A táskádat megtalálod felül. Nyugodtan költözz vissza anyádhoz. Talán maradt még neki valami az éttermi desszertekből.
Elsétáltam mellette a konyhába, és a poharat a mosogatóba tettem. Ő mozdulatlanul állt a szoba közepén. Először nézett rám nem kényelmes háttértámogatásként, hanem önálló emberként, akinek a határait most lépte át végzetesen. Ez a lakás az én menedékem volt, az én váram — és a kulcsát többé nem adtam ki senkinek.