— halvány mosollyal tettem hozzá. — Megértem. Ha pihenni szeretnétek, hát legyen valóban pihenés.
Mária láthatóan csörtére számított, talán sértődött jelenetre vagy könnyekre. A higgadtságom azonban kizökkentette a forgatókönyvéből. Elégedetten bólintott, mintha minden a helyére került volna, majd összeszedte a táskáját. Márk készségesen felajánlotta, hogy lekíséri és taxit fog neki.
Amint a bejárati ajtó becsukódott mögöttük, a telefonomért nyúltam. Nem remegtem, nem kapkodtam. Hideg, tárgyilagos gondolatok vezettek.
Az első hívás a cukrászdába ment.
— Réka, jó estét, Eszter vagyok. Igen, a szombati jubileumi torta ügyében keresem. Szeretném visszamondani a megrendelést. Közbejött valami, megváltoztak a körülmények. Tudom, hogy ilyenkor van kötbér. Rendben, vonják le az előlegből, a fennmaradó összeget pedig kérem, utalják vissza arra a kártyára, amiről fizettem. Köszönöm a rugalmasságukat.
Második körben a virágüzlet következett. Ugyanaz a tárgyilagos hang, ugyanaz a rövid magyarázat. A vonal túlsó végén lévő lány megígérte, hogy másnap reggel elindítja az utalást.
A harmadik telefon a fotósnak szólt. Ő bizonyult a leginkább megértőnek: még örült is, mert így elvállalhatott egy másik munkát. Beszélgetés közben már érkezett is az értesítés a visszautalt előlegről.
Három hívás. Negyedóra az egész. Ennyi kellett ahhoz, hogy hónapok szervezése semmivé váljon.
A kinyomtatott forgatókönyveket, szerződéseket és listákat összefogtam, majd különösebb érzelem nélkül a szemetesbe dobtam. Mire Márk visszaért, én már a hálóban feküdtem, könyvvel a kezemben. Tétován megállt az ajtóban, motyogott valami félszeg magyarázatfélét, aztán gyorsan lefeküdt, és a fal felé fordulva maradt csendben.
A szombat reggel meglepően könnyű volt. Hosszú idő után először aludtam ki magam igazán. Nem kellett futárokat irányítanom, nem kellett a dekorációt ellenőriznem vagy a virágok frissességét vizsgálnom. Márk korán elrohant a fodrászhoz, onnan pedig egyenesen az étterembe, hogy fogadja a nagy becsben tartott vendégeket. Én közben főztem egy hatalmas bögre kávét, elindítottam egy régi filmet, és kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén.
Pontban kettőkor megszólalt a telefonom. Abban az időpontban, amikor a fotósnak már az étteremben kellett volna lennie. A kijelzőn Márk neve villogott.
— Eszter, szia — hallatszott a feszültség a hangjában. — Figyelj csak… biztosan a helyes címet adtad meg a fotósnak? Már vagy húsz perce várunk, a vendégek ünneplőben toporognak…