Anna szó nélkül felkapta a borítékot, de nem bontotta ki. Felállt az asztaltól, és kiment az előszobába, ahol a sarokban már ott sorakozott két hatalmas sporttáska, roskadásig pakolva Levente ruháival és játékaival.
– Hová készülsz? – lépett utána Márk, kezében még mindig az olajos ronggyal, amivel az imént a kezét törölgette. – Elment az eszed? Már megint jelenetet rendezel?
– A fiamhoz megyek – felelte Anna higgadtan, miközben belebújt a kabátjába. – Te pedig menj vissza az anyádhoz. Mostantól közösek a számláitok, a tartozásaitok… és a lelkiismeretetek is.
Kinyitotta a bejárati ajtót.
Odakint már várakozott a taxi; a sofőr háromszor is hívta az elmúlt percekben. Márk a küszöbön állt, de nem próbálta visszatartani. Csak nézte, ahogy Anna nehézkesen lehúzza a táskákat a lépcsőházban, fokonként meg-megállva.
Amikor a csomagtartó végre lecsapódott, Anna ösztönösen felpillantott. A harmadik emeleti ablak mögött kirajzolódott Erzsébet alakja. Fentről figyelte őt, hideg, mozdulatlan tekintettel, mintha egy lakót szemlélne, aki tartozást hagy maga után, és most lopva távozik.
Anna elővette a telefonját. Megnyitotta a banki alkalmazást, és belépett Márk számlatörténetébe az elmúlt három évre visszamenőleg. A jelszót mindig tudta, csak sosem érezte szükségét, hogy utánanézzen.
Most végiggörgette a listát. „Átutalás: Erzsébet – 20 000 Ft.” „Átutalás: Erzsébet – 15 000 Ft.” „Átutalás: Erzsébet – 50 000 Ft.”
A tranzakciók rendszeresen ismétlődtek. Minden hónapban, közvetlenül fizetésnap után. A közös megtakarításukból ment a pénz – abból, amit lakásra, nyaralásra, sőt Levente kezeléseire tettek félre.
Anna lezárta a kijelzőt. A klinikáig még negyven kilométer volt hátra. A saját számláján egyetlen forint sem maradt, de legalább már tisztán látta, mit kell másnap reggel elintéznie a bankban.
Hétfőn a hitelosztály műanyag székén ült, kezében szorongatva a személyijét.
– Biztos benne, Anna? – kérdezte az ügyintéző, egy fiatal nő, miközben átfutotta az adatlapot. – Ötszázezer forintos kölcsönről van szó. A hivatalos jövedelme mellett a havi törlesztő harminckétezer forint lesz.
– Teljesen biztos – válaszolta Anna, pislogás nélkül. – A műtét szerdán lesz. A pénznek még ma a számlán kell lennie.
– A férje társigénylőként szerepel?
– Nem – vágta rá azonnal. – Válókeresetet adunk be. Minden pénzügyi kötelezettséget én vállalok.
Amikor kilépett az épületből, azonnal tárcsázta Márkot. Csak az ötödik kicsengésre vette fel, álmos és ingerült hangon.
– Most meg mi van? Dolgozom, égnek a határidők. Hol vagytok a gyerekkel?
– A szüleimnél – hazudta Anna halkan. – Megoldottam a műtét költségét. A rokonaim segítettek.
– Na látod! – hallatszott megkönnyebbülés a férfi hangjában, amit szemrehányás árnyalt. – Feleslegesen csináltad a drámát. Mondtam én, hogy mindig akad valaki, aki segít.