– Mit bámulsz így? Azt vettem el, ami járt – lökte meg undorral Erzsébet a vékony, papírból hajtogatott borítékot az asztalon.
A megsárgult újságlapból ragasztott tasakban kitapintható volt néhány bankjegy csomója.
– Erzsébet, ebben harminckétezer forint van – emelte fel a fejét Anna, és egyenesen az anyósára nézett. – A műtét százhatvanezerbe kerül. A többi pénzre is szükségem van. Négyszázezret gyűjtöttünk össze a gyerekszoba felújítására, Márk mondta is…
– Márk sok mindent mond, csak hogy lenyugtasson téged – kortyolt bele Erzsébet a csorba szélű bögréjéből. – Gondolj vissza, hogyan éltél nálam az első három évben. Egy filléred sem volt, mindent készen kaptál. Jóindulatból nem kértem tőletek sem lakbért, sem rezsit. Most levontam, ami akkor járt volna.
– Miféle lakbért? Család voltunk! – hajolt előre Anna. – Leventének szűkülete van, azonnal klinikára kell vinni. Ha a hónap végéig nem operálják meg, súlyos szövődményei lehetnek.
Erzsébet fintorogva legyintett.
– Nekem az a gyerek nem az unokám. Honnan tudjam, kitől van, amíg Márk folyton vidéken dolgozott?
Anna megmerevedett.
A férjére nézett. Márk a sámlin ült, görnyedten. Olajos ujjai – alig érkezett haza a szervizből – idegesen gyűrték az asztalterítőt.
– Márk, mondd meg neki – remegett meg Anna hangja. – Mondd ki, hogy ez a pénz a fiunk műtétjére van.
A férfi hallgatott.
Az a néhány másodperc végtelennek tűnt. Végül felpillantott, de a tekintetében csak kimerült üresség látszott.
– Anna, miért kezded megint? Anyának igaza van. Tartozásunk volt felé azokért az évekért. Nem volt helyes, hogy ingyen laktunk nála.
– Ezt most komolyan mondod? – kérdezte Anna, le nem véve róla a szemét. – A gyerekünk életére félretett pénz szerinted lakbérhátralék?
– Nem azt mondom, hogy nem lesz műtét – hadarta Márk. – Felvehetünk hitelt. Vagy megpróbálhatjuk kivárni az állami keretet. Anya most nem tudja odaadni az egészet, már beletett valamennyit a nyaraló felújításába. Ha kicsit jobban kijöttél volna vele, talán nem számolná ennyire a filléreket.
Anna a borítékra pillantott. A fehér papíron sárgás teafolt terjengett.
– Tehát úgy döntöttél, hogy a fiad élete kevesebbet ér, mint az, hogy tiszta maradjon a lelkiismereted az anyáddal szemben? – kérdezte halkan.
– Anya, hagyd abba – kapta fel a fejét Márk, amikor Erzsébet hangosan sóhajtozni kezdett. – Majd felvesszük a kölcsönt. Ez a pénz maradjon nálad, ha szerinted így igazságos. Anna, ne csinálj jelenetet.