A harmadik zsákba belegyömöszöltem Péter horgászfelszerelését, a játékkonzolt az összes kontrollerrel együtt, a laptopját, végül a borotváját és a fürdőszobai holmiját is. Úgy dolgoztam, mint egy jól beállított gépsor: megállás nélkül, érzelemmentesen. Nem volt bennem sem harag, sem megingás – csak hűvös, tárgyilagos elszántság.
Amikor elkészültem, mind a hét megpakolt zsákot kitoltam a lépcsőházba. A fal mellé sorakoztattam őket, gondosan ügyelve arra, hogy senki közlekedését ne akadályozzák. Pontosan egy óra húsz perc telt el, amikor a lift csengése felhangzott. Mielőtt a kulcs a zárba fordulhatott volna, már tárva-nyitva állt az ajtó.
Péter és Katalin ott lihegtek a folyosón. Péter kezében dobozok – a turmixgép és a kávéfőző –, az anyja pedig a mellkasához szorítva hozta a vasalót és a kenyérpirítót. Diadalmas arckifejezéssel méregettek, mintha biztosak lettek volna benne, hogy most majd beinvitálom őket, teát töltök, és minden el lesz felejtve. Péter már lépett is volna befelé.
Egy határozott mozdulattal elé tettem a lábam.
— Tegyék le a holmit az előszobába — mondtam száraz hangon.
Szó nélkül beemelték a készülékeket a küszöbön túlra. Abban a pillanatban utánuk hajítottam a lépcsőházba a nejlonzacskót a nercbundával. Katalin éles sikollyal kapta el a levegőben.
— Na, ennyi volt a cirkusz, Anna. Ne bolondozz tovább, engedj be, fáradt vagyok — próbált Péter félretolni.
Erőteljesen visszalöktem a mellkasánál fogva a folyosóra.
— Igen, vége. Ami az enyém, az visszakerült hozzám. A tied pedig ott vár rád — intettem a fekete zsákok halmaza felé, amelyek szánalmasan simultak a falhoz. — Holnap beadom a válópert.
Láttam rajta, hogy néhány másodpercig nem fogja fel. A tekintete ide-oda cikázott köztem és a csomagjai között.
— Micsoda? Ehhez nincs jogod! Ez az én lakásom is! Azonnal hívom a rendőrséget! — csattant fel hisztérikusan.
— Nyugodtan. A lakást még a házasság előtt a szüleim vették. Egyetlen forintod sincs benne.
Vettem egy levegőt, majd folytattam:
— A felújítást pedig az én félretett pénzemből finanszíroztuk, abból, amit a jövőbeli gyerekre gyűjtöttem. Úgyhogy… Isten hírével. Katalin, vigye a fiát oda, ahol szívesen látják. És a rikító törölközőiket se felejtsék itt.
Két keményre száradt konyharuhát hajítottam Péter felé. A döbbenettől még el sem kapta.
Amikor az ajtó mögöttük végleg becsukódott, Márk leereszkedett az alsó ülőrúdra, és ünnepélyesen kijelentette:
— Szabadság a papagájoknak!
Nevetni kezdtem. Úgy éreztem, mintha egy hatalmas betontömb gördült volna le a vállamról – azt cipeltem az elmúlt három év minden napján.
Ha valaki módszeresen tépkedi rólad a tollakat, miközben nagy szavakkal takarózik a szeretetről és kötelességről, ne várd meg, amíg teljesen kopasz maradsz. A megkopasztott madár talán nem száll többé magasra, de a kitépett tollakból kiváló seprű készül. Ráülsz a régi, gallyakból tákolt járműre – és elindulsz egy új, szabad élet felé.