Mónika valóban nem az a fajta volt, aki belenyugszik a vereségbe. Először egy ügyvédet küldött Eszter nyakára, aki fennhangon próbálta bizonygatni, hogy Gábornak házastársi jogon továbbra is joga van az asszony lakásában maradni. Eszter azonban még a küszöbnél megállította.
– Nincs miről tárgyalnunk – mondta higgadtan, és becsukta az ajtót az orra előtt.
Néhány nappal később a körzeti megbízott csengetett be.
– Eszter asszony, panasz érkezett ön ellen – közölte tárgyilagos hangon. – A bejelentés szerint éjszakánként kiabál, és zavarja a lakókat. Jegyzőkönyvet kell felvennem.
Eszter azonnal megértette, mire megy ki a játék: Mónika igyekszik beszámíthatatlannak feltüntetni. Felment a második emeletre az idős szomszédhoz, László bácsihoz.
– László bácsi, maga tett panaszt ellenem? – kérdezte egyenesen.
Az öreg zavartan pislogott.
– Én? Ugyan, kislányom! Egy hölgy jött a közös képviselettől, azt mondta, a pincében csöveket cserélnek, és alá kell írni egy papírt. Hát aláírtam.
Eszter elővette a telefonját, és megmutatta Mónika fényképét.
– Ő volt az?
– Igen, ő bizony.
Még aznap Eszter feljelentést tett rágalmazás és aláírás-hamisítás miatt. Csatolta László bácsi írásos nyilatkozatát is. Amikor a körzeti megbízott rájött, hogy családi cselszövésbe próbálták belerángatni hamis dokumentumokkal, személyesen hívta fel Mónikát, és kilátásba helyezte a jogi következményeket.
Az asszony ezek után egy időre eltűnt a színről.
Egy nappal azelőtt, hogy Eszter átvehette volna a váláshoz szükséges iratokat az anyakönyvi hivatalban, megszólalt a telefonja. Gábor hívta.
– Eszter… találkozhatnánk? – A hangja tompa és kimerült volt.
Belement. Egy park melletti apró kávézóban ültek le egymással szemben. Gábor arca beesett, szeme alatt sötét karikák húzódtak. Nyilvánvaló volt, hogy az anyjával közös, szűk lakás nem az a békés menedék lett, amire számított.
– Szeretném lezárni ezt az egészet – kezdte halkan, a csészéjét bámulva. – Anyu teljesen elvesztette a realitásérzékét. Pénzt költ ügyvédekre, tanácsadókra, képtelen ötletekkel áll elő. Elegem van.
– Ez a te problémád, Gábor – felelte Eszter nyugodtan.
– Kérlek… beszélek vele. Csak vond vissza a feljelentést a hamisítás miatt. Váljunk el békében.
Eszter hosszasan nézte azt a férfit, akivel nyolc évet élt együtt. Mindig sodródott az árral, sosem állt ki igazán semmi mellett.
– Rendben – mondta végül lassan. – De soha többé nem akarom hallani sem a te, sem az anyád nevét. Ha még egyszer megjelenik a házam előtt, az ügy azonnal folytatódik.
Gábor sietve bólintott.
Aznap este Eszter kézhez kapta a hivatalos iratot: papíron is szabad lett. A bank már korábban törölte a közös hitelkérelmüket.
Hazatért a szerény, régi panel-lakásába, lerúgta a cipőjét, és a konyhába ment. Feltette a kopott vízforralót.
A lakás csendes volt. Nem kellett többé filléreket számolgatnia fizetésig, eltűrnie a gúnyos megjegyzéseket az olcsó terítő miatt, vagy attól rettegnie, hogy mások intrikái miatt egyik napról a másikra utcára kerül. Igen, mostantól egyedül kell félretennie a jövőre. De minden döntés, minden lépés kizárólag az övé lesz. Az új életében pedig nem maradt hely manipulációnak – annak az ajtaja örökre bezárult.