A költözés napján még egy rövid üzenetet is hátrahagyott a konyhaasztalon. Csak ennyi állt rajta: „A tartásom fontosabb annál, mint hogy az apád elvárásaihoz igazodjak.” Nem magyarázkodott tovább. Úgy érezte, nincs mit hozzátennie.
Aznap este megállás nélkül rezgett a telefonja. Balázs kereste, aztán az édesanyja, később még a testvére is. Nem reagált egyik hívásra sem. Később jutott el hozzá a hír, hogy Gábor sorra tárcsázta a rokonságot, és mindenhol azt panaszolta, hogy a „hálátlan meny” a karrierje miatt hátat fordított a családnak.
Lilla azonban nem vette fel a kesztyűt. Furcsa kettősség kavargott benne: egyszerre érzett ürességet és felszabadultságot. Mintha hosszú idő után végre leemelt volna a válláról egy súlyos terhet, amelyet már régóta cipelt felfelé egy meredek ösvényen.
Egy hét elteltével Balázs újra jelentkezett. A hangja békülékeny volt, azt mondta, megérti a döntését, de talán nem kellene végleg lezárni mindent. Lilla nem kerülgette a lényeget.
— Az apád még mindig úgy gondolja, hogy jogot formál a fizetésemre? — kérdezte tárgyilagosan.
A vonal túloldalán rövid csend támadt.
— Ő csak segíteni akart… — próbálkozott Balázs bizonytalanul.
— Akkor nincs miről beszélnünk — felelte Lilla, és bontotta a hívást.
A válókeresetet az ügyvéd gyorsan összeállította. Balázs nem gördített akadályt az ügy elé, bár az apja erősködött, hogy mindent pontosan osszanak fel. Valójában nem sok közös vagyonuk volt. A hitellel terhelt lakást együtt vásárolták, Lilla pedig lemondott a rá eső részről azzal a feltétellel, hogy a további törlesztést Balázs vállalja egyedül.
Hat hónappal később egy bevásárlóközpont pénztáránál várakozott. A szomszéd kasszánál hirtelen megpillantotta Gábort. A férfi is észrevette, de azonnal másfelé fordította a tekintetét, mintha sosem találkoztak volna. Lillát meglepte, milyen közönyösen szemléli. Az az ember, aki egykor állandó feszültséget keltett benne, most már csupán egy ismeretlen vásárló volt a sok közül.
Este az erkélyén ült, kezében egy bögre teával. Az elmúlt fél év alatt gyökeresen átalakult az élete. A mindennapos otthoni viták és nyomás nélkül teljes figyelmét a munkájára fordíthatta. Az a pályázat, amelyet azon a bizonyos napon sikerült megmentenie, jelentős bevételt hozott a cégnek, és a vezetőség komoly jutalommal ismerte el az erőfeszítését.
Bérletet váltott az uszodába, rendszeresen félretett, és elkezdte szervezni a barcelonai utazást, amelyről egykor Balázzsal álmodoztak. Most azonban már tudta: vagy egyedül indul útnak, vagy egy barátnő társaságában.
Ekkor megszólalt a mobilja. Ismeretlen szám villant fel — egy új megbízó kereste. Mosolyogva fogadta a hívást. A vonal túlsó végén udvarias, megbecsülő hang érdeklődött a részletekről. Időpontot egyeztettek, átbeszélték a feladat kereteit.
„Az életem felett én rendelkezem” — futott át a gondolat Lilla fején, miközben belekortyolt az italába. Nem volt benne keserűség, sem hiányérzet. Csak csendes bizonyosság.
Többé senki sem kérdőjelezheti meg, hogy egy nőnek mennyi munka vagy siker „illik”. Nagy árat fizetett a szabadságáért: egy házasságot és közös terveket hagyott maga mögött. Mégsem érzett megbánást. Tudta, hogy jól döntött.