A lakásban ezután módszeresen eltüntette mindazt, ami Katalin jelenlétére emlékeztette. A fényképeket visszatette a megszokott helyükre, mintha ezzel is helyreállítaná a rendet az életében. Az előszobában árválkodó, ottfelejtett papucsokat gondolkodás nélkül a szemetesbe dobta. A hűtőben talált néhány befőttesüveget is, amelyeket az anyósa hozott – lekvárok, amiket korábban udvariasságból megtartott volna. Most ezek is a kukában végezték.
A következő napok meglepően nyugodtan teltek. Senki nem költött a számlájáról manikűrre vagy gyerekholmira, és nem mozdított el semmit a lakásban kéretlen tanácsok kíséretében. A hónapokon át tartó feszültség után a csend szinte szokatlan volt, mégis felszabadító. Olyan érzés kerítette hatalmába, mintha végre levegőhöz jutna.
A munkájára is könnyebben tudott koncentrálni. Nem kellett attól tartania, hogy este újabb szemrehányások várják. Észrevette, hogy már nem marad bent túlórázni: sietett haza, mert jó volt belépni a békés, rendezett otthonába.
Az első fizetését, amelyet már külön élő nőként kapott meg, kizárólag magára fordította. Vett új párnákat – régóta tervezte a cserét, csak eddig mindig akadt „fontosabb” kiadás. Elment a színházba, egyetlen jegyet vásárolt, és senkit nem kellett győzködnie, hogy tartson vele. Beült egy kávézóba is, és megrendelte azt a salátát, amelyet Márk korábban túl drágának tartott, és rendre szóvá tett.
Egy hét múlva megszólalt a telefonja. Márk hívta. A hangja bizonytalan volt.
– Eszter, nem viselkedhetünk örökké úgy, mint a gyerekek – kezdte. – Kibékülhetnénk. Beszéltem anyával, nem fordul elő még egyszer.
– Pontosan mi nem fordul elő? – kérdezett vissza higgadtan.
– Hát… hogy engedély nélkül költünk. Nem rossz szándékból történt.
– Márk, és dolgozni mikor fogsz?
A vonal túlsó végén hosszú csend következett.
– Keresek állást – felelte végül. – Csak eddig nem találtam megfelelőt.
– Értem. Akkor majd beszélünk, ha találsz.
Ezzel lezárta a hívást. Többé nem kereste.
Néhány nappal később üzenetet kapott Dórától, a sógornőjétől. A fiatal anya azt írta, Márk teljesen összeomlott, és hogy Eszter pusztán a pénz miatt tett tönkre egy családot. Szerinte elég lett volna mindent nyugodtan megbeszélni, nem kellett volna „jelenetet rendezni”.
Eszter erre sem reagált. Nem tiltotta le a számukat, egyszerűen nem válaszolt. Ha nekik könnyebb így, hát írjanak.
Az idő észrevétlenül telt. Egy hónap múltán döbbent rá, hogy nem is hiányzik neki a régi élete. Esténként olyan könyveket olvasott, amelyekhez korábban sosem jutott ideje. Hétvégén múzeumba ment vagy barátnőkkel találkozott. Az a pénz, amely korábban Márk és a rokonság fenntartására ment el, most élményekre és apró örömökre fordítódott.
A második hónap végére megszületett benne a végső döntés: beadta a válókeresetet. Közös vagyonuk alig akadt. A lakást még az esküvő előtt vásárolta, a berendezés is nagyrészt az övé volt. Márk legfeljebb a televízióra tarthatott volna igényt, de azért sem jelentkezett.
A bontóper gyorsan lezajlott, különösebb vita nélkül. Márk nem jelent meg a tárgyaláson, ám az írásos hozzájárulását elküldte.
A bélyegző egy napsütéses júliusi délelőtt került az iratokra. Eszter kilépett az anyakönyvi hivatal ajtaján, és leült a közeli park egyik padjára. Elővette a telefonját, megnyitotta a banki alkalmazást. A számláján ott volt szinte a teljes havi fizetése – most először nem kellett azon gondolkodnia, ki és mire költi el rajta kívül.
Elmosolyodott. A bankkártya ismét kizárólag az ő kezében volt. A lakás az ő nevén állt. A keresete, az ideje, a döntései – minden újra az ő irányítása alá került.
Felállt, és hazasétált. Abba az otthonba, ahol senki nem rendezte át a tárgyait, és nem nyúlt a pénzéhez. Ahol nyugodtan tervezhette a jövőt anélkül, hogy mások igényeihez kellene igazodnia.
Este sushit rendelt – azt a drágább fajtát, amit Márk mindig felesleges luxusnak nevezett. Bekapcsolta a kedvenc filmjét, plédbe burkolózva elhelyezkedett a kanapén. A telefonján villogott néhány nem fogadott hívás ismeretlen számról, de nem érzett késztetést, hogy visszahívja.
Az élete lassan, lépésről lépésre rendeződött. És ami a legfontosabb: ismét csakis Eszteré volt.