Katalin kapkodva összeszedte a bevásárlószatyrait, és úgy tett, mintha az egész jelenethez semmi köze nem lenne. Az ajtó felé araszolt, de látszott rajta, hogy esze ágában sincs azonnal távozni – a kíváncsiság erősebb volt a sértettségnél.
– Férj és feleség, ezt mondod? – Eszter lassan felállt, karjait összefonta a mellkasa előtt. – És hol volt ez a férj akkor, amikor dolgozni kellett volna? Amikor a hitelt fizettem, a rezsit álltam, bevásároltam?
– Én… állást kerestem! – hebegte Márk, akit szemmel láthatóan meglepett a határozott fellépés.
– Tényleg? A telefonod képernyőjén? Az edzőteremben? Vagy miközben az én pénzemből vetted a cigarettát?
– Eszterkém, ne beszélj így a férjeddel – szólt közbe Katalin szemrehányó hangon. – Egy férfinak manapság nem könnyű megfelelő munkát találni. És a pénz… ugyan már, mit számít? Egy család vagytok!
Eszter olyan hirtelen fordult az anyósa felé, hogy az ösztönösen hátralépett.
– Család? – a hangja most halkabb lett, de jegesebb. – A család számomra azt jelenti, hogy mindenki kiveszi a részét a közös terhekből. Nem azt, hogy egyvalaki robotol, a többiek pedig költekeznek. A család tiszteletet is jelent. Például azt, hogy megkérdezik, mielőtt belenyúlnak valaki más pénztárcájába.
– Nem loptunk semmit! – csattant fel Katalin. – Márk beleegyezett!
– Márk? – Eszter lassan a férjére emelte a tekintetét. – Te engedélyt adtál arra, hogy az én keresetemet osszák szét?
A férfi egyik lábáról a másikra állt, arca céklavörös lett.
– Azt hittem… – kezdte, de elakadt.
– Mit hittél? Hogy eltartom az egész rokonságodat? Hogy természetes, ha hónapok óta én finanszírozok mindent, és még nekem kell magyarázkodnom?
– Ez elfogadhatatlan hangnem! – robbant ki Márk. – Normális házasságban közös kassza van!
– Normális házasságban közös bevétel is van – vágott vissza Eszter azonnal. – Én havonta nyolcvanezer forintot hozok haza, te pedig fél éve egyetlen fillért sem tettél hozzá. Mégis felhatalmazod az édesanyádat és a húgodat, hogy költekezzenek a számlámról.
Katalin felkapta a táskáját.
– Nem hallgatom tovább ezt a sértegetést! – jelentette ki. – Márk, gyere, menjünk. Itt semmibe vesznek.
– Rendben – felelte Eszter higgadtan. – Nyugodtan menjetek. És legközelebb csak akkor gyertek, ha hívtalak titeket.
– Megőrültél? – Márk az asztalra csapott. – Az anyámról beszélsz!
– A te anyád, a te testvéred, a te felelősséged – mondta Eszter kimért hangon, miközben belül forrt benne az indulat. – Ha el akarod őket tartani, vállalj munkát. Holnaptól új bankkártyám lesz, új internetbanki jelszóval. Költeni csak abból lehet, amit megkeresel.
Márk dühösen kiviharzott a konyhából, az ajtó csapódása visszhangzott a lakásban. Katalin még vetett egy gyilkos pillantást a menyére, aztán a fia után sietett.
– Azt hiszed, nélküled nem boldogulunk? – kiabálta Márk az előszobából. – Lesz, aki értékel minket!
Az ajtó olyan erővel csapódott be, hogy az ablaküvegek is megremegtek.
Eszter egyedül maradt. Lassan visszaült az asztalhoz, karjaira hajtotta a fejét, és hosszú idő után először nem szorította görcs a mellkasát. Mintha egy súlyos teher gördült volna le róla.
Másnap Márk nem jelent meg otthon. Ehelyett egy terjedelmes üzenet érkezett Katalintól. Az anyós arról írt, hogy a menye pénzéhes és érzéketlen lett, hogy így nem bánik az ember a családjával, és hogy Márkot mélyen megbántotta ez a tiszteletlenség.
Eszter végigolvasta, majd válasz nélkül törölte.
Nem vitatkozott. Inkább elment a bankba, letiltotta a régi kártyát, újat igényelt, és minden belépési adatot megváltoztatott. Megszüntette azokat az automatikus terheléseket is, amelyekhez mások hozzáférhettek. Ezután felkereste a közös képviseletet, és lecseréltette a kapukódot is, hogy Katalin többé ne járhasson be kedve szerint.
Amikor hazaért, lassan végigsétált a lakáson, és alaposan szemügyre vette mindazt, ami az elmúlt napok nyomait őrizte.