István még hosszú ideig nem szólt, csak a tollát forgatta az ujjai között, mintha abban keresné a választ. Végül lassan megszólalt:
– Az „Alfa-Építő” valóban eladó sorba került. A tulajdonosa csődbe ment, sürgősen vevőt keres. Az ár reális.
Eszter szeme felcsillant.
– Akkor van esély?
– Esély van. De komoly kockázat is. Jelentős összeget lehet bukni.
– Apa, kérlek! – A nő felült az íróasztal sarkára, pont úgy, ahogy gyerekkorában, amikor valami igazán fontos dolgot szeretett volna kiharcolni. – A lányod vagyok. Hadd bizonyítsam be, hogy nemcsak magamnak, hanem mindenkinek megállom a helyem. Anyának. Gábornak. És annak a kiállhatatlan anyósnak is.
István alaposan végigmérte.
– És ha kudarcot vallasz? Ha nem bírod a tempót, az új elvárásokat?
– Akkor nyíltan elismerem, hogy tévedtem, és soha többé nem kérek tőled semmit.
A férfi váratlanul bólintott.
– Rendben. Belevágunk. De feltételekkel.
Eszter szíve hevesebben vert.
– Milyen feltételekkel?
– Először is: hivatalosan marketingtanácsadó leszel. Havi negyvenezer forint fizetéssel. A többit jutalomként kapod, ha az osztály eredményt produkál. Másodszor: ha három hónap múlva romlanak a mutatók, lezárjuk az egészet. Harmadszor: anyád addig semmit sem tud, amíg én másképp nem döntök.
– Benne vagyok! – Eszter leugrott az asztalról, és átölelte az apját. – Nem fogsz csalódni bennem.
– Majd meglátjuk – morogta István, de a tekintetében büszkeség csillant. – Holnap elkezded átnézni az „Alfa-Építő” iratait. De mit mondasz otthon? Hogy hirtelen munkába álltál?
Eszter elmosolyodott.
– Egyelőre semmit. Hadd higgyék azt, hogy kölcsönért kilincselek.
A következő két hét Eszter számára szinte szünet nélküli rohanás volt.
Reggelente elvitte Márkot az óvodába, onnan egyenesen az apja irodájába ment, ahol órákon át bújta az „Alfa-Építő” szerződéseit, kimutatásait, projektleírásait. Este fáradtan ért haza, ahol Gábor és Ilona mogorva arccal várták, biztosra véve, hogy előbb-utóbb megtörik, és pénzt kér.
– Hol csatangolsz egész nap? – kérdezte Gábor estéről estére.
– Barátokkal találkozom. Próbálok megoldást találni – felelte csípősen, ami részben igaz volt. Valóban felkereste régi ismerőseit, kapcsolatokat épített újra, és feltérképezte, mennyit változott a piac azóta, hogy ő kiszállt.
Ilona csak felhorkant.
– A férjedtől szégyellsz segítséget kérni, inkább idegenek előtt alázkodsz meg? Majd még visszakúszol!
A második hét végére Eszter részletes tervet készített az „Alfa-Építő” fejlesztési részlegének átszervezésére. Átvizsgálta az alkalmazottakat, a futó projekteket, a pénzügyi csúszásokat. És világossá vált számára, hogy Gábor messze nem olyan kiváló szakember, mint amilyennek otthon beállította magát.
Hétfőn István hivatalosan bejelentette a cég felvásárlását. Kedden már az egész vállalat a változásokról suttogott. Szerdán este Gábor szokatlanul jókedvűen érkezett haza.
– Képzeld – kezdte vacsora közben –, új vezetőt kap a részlegünk. Azt beszélik, komoly szakember. Átszervezések jönnek, még előléptetések is lehetnek.
– Tényleg? – kérdezte Eszter, miközben lassan kavargatta a levest. – Hogy hívják?
– Balázs Péter. Holnap áll munkába. Úgy tűnik, az új tulajdonos komolyan gondolja a fejlesztést.
Eszter bólintott. Balázs az apja régi barátjának fia volt, nemrég tért haza Amerikából. Kiváló ajánlatot kapott azért, hogy névleg ő vezesse az osztályt. Okos, felkészült, és ami a legfontosabb: minden stratégiai kérdésben Eszter iránymutatását követte.
– És ha nem jöttök ki jól? – kérdezte ártatlanul.
Gábor legyintett.
– Ugyan már! Négy éve itt dolgozom, én viszem a legfontosabb projekteket. Nélkülem nem boldogul.
– Persze, drágám – mosolygott Eszter.
Másnap, öt év kihagyás után, ismét kosztümöt vett fel, és belépett az „Alfa-Építő” irodájába. Hivatalosan Balázs marketingtanácsadójaként mutatták be.
Délelőtt tízkor osztályértekezlet kezdődött. Eszter hátul foglalt helyet, jegyzetfüzettel a kezében, visszafogottan. Gábor az első sorban ült, magabiztosan, már-már fölényesen.
Balázs meggyőzően adta elő magát. Határozottan beszélt, lényegre törő kérdéseket tett fel. Amikor a csapat bemutatkozására került sor, Gábor pattant fel elsőként.
– Gábor Farkas, vezető fejlesztési szakember. Négy éve a cégnél, három nagy projekt tartozik hozzám…
– Értem – szakította félbe Balázs. – Megmutatná a „Északi Lakónegyed” aktuális eredményeit?
Gábor megtorpant.
– Nos… akadt néhány kisebb nehézség…
– Pontosan milyen?
– Az adminisztráció elhúzódott…
Eszter tudta az igazságot. Fél éve állt a projekt, mert a kezdeti költségvetést Gábor rosszul kalkulálta, és az engedélyek emiatt elakadtak. Minden hónapban „átmeneti problémákról” számolt be.
– Rendben – zárta le Balázs higgadtan. – Holnap egyenként átbeszéljük a projekteket.
Az értekezlet után Eszter a folyosón odalépett hozzá.
– Milyennek látod?
– A férjed vagy teljesen dilettáns, vagy tudatosan ferdít – felelte halkan Balázs. – A beszámolói és a dokumentumok nem fedik egymást.
– Tudom. Most már érted, miért rettegett annyira az állása elvesztésétől?
– Igen. Hogyan tovább?
Eszter tekintete elszánt volt.
– Most megmutatjuk, hogyan működik valójában a professzionális munka.
Aznap este Gábor zavartan lépett be az ajtón.
– Furcsa ez az új főnök – mondta. – Túl sok mindent firtat, és meglepően alapos.
– Talán csak tényleg érteni akarja a részleteket – jegyezte meg Eszter nyugodtan.
– Ugyan, milyen részleteket… – kezdte Gábor, de a hangjában már nem volt akkora magabiztosság, mint korábban.