Gábor legyintett.
– Majd holnap elmagyarázom neki az egészet, és kész. Meg fogja érteni.
Eszter kedvesen rámosolygott.
– Persze, drágám. Hiszen nálunk te vagy a legtapasztaltabb szakember.
Belül azonban egészen mást gondolt: A holnap kifejezetten izgalmasnak ígérkezik.
Az asztalán már ott feküdt egy részletes elemzés Gábor elmúlt hónapjának teljesítményéről. Pontosan összegyűjtötte az elrontott számításokat, a pontatlan jelentéseket, a félrevezető kimutatásokat. Emellé készített egy lépésről lépésre kidolgozott intézkedési tervet is, amely világossá tenné: új korszak kezdődött. És ebben az új korszakban nemcsak a cég működik másként, hanem ő maga is.
Egy hónappal később, „Balázs Mihály” irányítása alatt a részleg szinte rá sem volt ismerhető.
Három, korábban jegelt projekt újra lendületet kapott, két friss szerződést sikerült tető alá hozni, a nyereség pedig harminc százalékkal emelkedett. Az eredmények látványosak voltak – csakhogy ezekből Gábor szinte teljesen kimaradt.
Esténként egyre sötétebb arccal érkezett haza.
– Ez a Petrov teljesen elszállt magától – dohogta vacsora közben. – Képzeld, visszadobja a jelentéseimet, hogy számoljam újra az egészet! Azt állítja, pontatlanok az adatok.
– Talán egyszerűen más elvárásai vannak – jegyezte meg Eszter óvatosan.
– Miféle elvárások? Négy éve ugyanígy csinálom, és eddig senkinek nem volt baja vele!
Ilona rosszallóan csettintett.
– Gáborkám, ne hagyd magad! Mutasd meg annak a felkapaszkodott alaknak, ki itt az igazi szakember.
Eszter magában alig tudta visszatartani a nevetést. Gábor nemhogy nem tudott megfelelni az új követelményeknek, de tudatosan hátráltatta is a munkát, abban bízva, hogy Balázs Mihály majd ráun a szigorra. Nem sejtette, hogy ezzel saját magát sodorja egyre közelebb a szakadék széléhez.
A péntek hozta el a fordulópontot.
Gábor egy kulcsfontosságú tárgyalásra felkészületlenül érkezett, ráadásul elavult adatokkal. Az ötmillió forintos szerződés sorsa egy hajszálon függött.
– Ennyi volt – mondta aznap este Balázs Mihály, amikor magához hívatta Esztert. – Tovább nem nézhetem tétlenül. Teljesen lejáratja az osztályt.
– Elbocsátjuk? – kérdezte a nő nyugodtan.
– Nem fog gyanút fogni?
Eszter halványan elmosolyodott.
– Nem. Van elképzelésem.
Hétfő reggel Gábor kézhez kapta a felmondását. Az indoklás: alkalmatlanság a betöltött munkakörre.
– Ez képtelenség! – ordította Balázs Mihály irodájában. – Panaszt teszek! Ez törvénytelen!
– Nyugodtan forduljon bárhová – felelte higgadtan a férfi, és elé tolta az iratokat. – Itt vannak az elmúlt hónap projektjei, szakértői véleményekkel együtt. A munkaügyi hatóság bizonyára alaposan megvizsgálja majd.
Gábor átlapozta a dokumentumokat, és elsápadt. Feketén-fehéren ott sorakoztak a hibák, a kozmetikázott számok, a hozzá nem értés minden bizonyítéka.
– Én… tudok változtatni… – hebegte.
– A döntés végleges – hangzott a válasz.
Eszter a saját kis irodájában ült, és hallotta, ahogy Gábor dühösen végigtrappol a folyosón, vitatkozik a biztonságiakkal, igazságot követel. Aztán csend lett. Elment.
Aznap a nő a szokásosnál korábban ért haza. Gábor a konyhában ült, arca komor volt, Ilona pedig vigasztalni próbálta.
– Történt valami? – kérdezte Eszter ártatlanul.
– Kirúgtak – felelte Gábor sötéten. – Az a Petrov tőrbe csalt. Meghamisította a papírokat.
– Ez szörnyű… És most mihez kezdünk?
– Keresek másik állást! Szerencsére a fizetési kártyámat nem tiltották le, így egy darabig kihúzzuk.
Eszter lassan elővette a telefonját.
– Ebben tévedsz. A kártyád zárolva lett.
– Micsoda?!
– A munkaszerződésed tartalmaz egy kártérítési záradékot – magyarázta nyugodt, már-már derűs hangon. – Amíg a cégnek okozott veszteséget nem téríted meg, a számládhoz nem férsz hozzá.
– Ez… ez lehetetlen! Te ezt nem teheted!
Eszter felnevetett.
– Én? Mi közöm hozzá? Ez a volt főnököd döntése.
Gábor remegő kézzel kapta elő a telefonját. Egyik kártya a másik után – mind zárolva.
– Eszter! Mi folyik itt?!
A nő arca megkeményedett.
– Az, amiről öt éve megfeledkeztél. Házvezetőnőt faragtál belőlem, azt hitted, függök tőled. Letiltottad a kártyáimat, hogy könyörögjek minden fillérért.
Gábor döbbenten meredt rá.
– Te… te intézted az elbocsátásomat?
– Igen. És tudod, mi az igazán ironikus? Egy hónapja a családom cégénél dolgoztál, és fogalmad sem volt róla. Apám felvásárolta az Alfa-Építőt. A részlegedet pedig én irányítottam – közvetve.
Gábor lassan visszaereszkedett a székre. Ilona tátott szájjal bámulta menyét.
– Ez nem lehet igaz…
– Dehogynem. És ez még csak a kezdet, Gábor. Mostantól minden forintért hozzám fordulsz majd. Ha enni akarsz, vagy új inget vennél, tőlem kell kérned.
– És Márk? A fiunk…
– Márk velem marad. Van munkám, jövedelmem, lakhatásom. – Ilonára pillantott. – Te pedig nyugodtan élhetsz édesanyáddal az ő nyugdíjából, amíg találsz új állást. Már ha sikerül. A referenciáid nem túl fényesek.
– Eszter… kérlek… család vagyunk…
– Az voltunk. Amíg nem döntöttél úgy, hogy zsarnokká válsz.
Felkapta a táskáját.
– Márkot elviszem a szüleimhez. Ti pedig gondolkodjatok el, hogyan tovább.
– És a lakás? – szólt utána Ilona kétségbeesetten.
– Bérelt ingatlan. A szerződés az én nevemen van. Én döntök a hosszabbításról.
Az ajtóból még visszanézett.
– Ja, és holnap tárgyalok néhány új befektetővel. Könnyen lehet, hogy előléptetnek. Ne unatkozzatok.
Azzal kilépett, férjét és anyósát teljes tanácstalanságban hagyva.
Odakint elővette a telefonját, és felhívta az apját.
– Apa? Minden elrendezve. Szólhatsz anyának is: a lányod visszatért az üzlet világába. És úgy tűnik, végleg kinőtt a naiv szerelemből.
Az igazság helyrebillentette a mérleget. De ami ennél is fontosabb volt: Eszter újra önmaga lett.