Néhány nappal később, egy feszültséggel terhelt családi vacsorán András ünnepélyes arccal szólított meg.
— Katalin — kezdte olyan pátosszal, mintha épp most vésték volna kőbe számára a tízparancsolatot.
— Anyával átbeszéltük a dolgokat, és arra jutottunk, hogy nem vezeted elég ésszerűen a háztartást. Egy családban közös kasszának kell lennie.
— Hallgatlak — bólintottam nyugodtan, és belekortyoltam a teámba. — Kíváncsian várom a kinyilatkoztatást.
— Szóval — húzta ki magát még jobban, mellkasa úgy feszült az ing alatt, hogy a gombok sorsa kétségessé vált —, mostantól anya irányítja az otthoni ügyeket.
Tartott egy hatásszünetet, majd diadalmasan folytatta:
— A fizetésedet átadod neki. Ő intézi majd a bevásárlást, befizeti a számlákat, mindent megszervez, amíg mi dolgozunk. Ez az ősi rend, a bevált patriarchális modell.
Óvatosan letettem a csészét a csészealjra. A porcelán csengése a hirtelen beálló csendben úgy hasított végig a levegőn, mint egy gongütés a bokszringben.
— András, a patriarchális bölcsesség ott kezdődik, hogy a férfi hazacipeli a mamutot a barlangba — feleltem higgadtan. — Te eddig csak az édesanyádat költöztetted be az én lakásomba. A pénzt én keresem meg, következésképp én döntök róla.
— Hogy merészelsz így beszélni! — csattant fel, és egy pillanat alatt lehullott róla a magabiztos férfi álarca. — A ház legidősebb asszonya a tűzhely őrzője! Semmibe veszed a hagyományt!
— A hagyományok szépen mutatnak néptáncfesztiválokon, drágám — mosolyodtam el hűvösen. — Az én lakásomban viszont a józan ész és a törvények érvényesek. Ha ez nem tetszik, az alkalmazást most azonnal megnyitjuk, veszünk egy jegyet, és Erzsébet hazautazik a falujába.
András félrenyelt. Köhögni kezdett, kétségbeesetten hadonászva, mintha a levegőben úszna a megoldás. Úgy csapkodott, akár egy meghibásodott szélmalom, amely kétségbeesetten próbálja feltartóztatni a vihart.
— Szemtelen! — sziszegte az anyósa, drámai mozdulattal a mellkasára tapasztva a kezét. — Én tiszta szívből jövök, ő pedig így hálálja meg! Andriskám, látod, semmibe vesz minket!
Ezzel a nyílt összecsapás véget ért, és kezdetét vette a sunyi hadviselés. András elhatározta, hogy kitartással és apró csapásokkal tör meg, és mindenáron bebizonyítja, ki az úr a házban.