– Meg bundája is – tette hozzá Eszter csendesen, miközben elsétált Mária mellett. – Lakás is van a nevén. Igaz, jelzálog terheli. Egyébként hogy állnak a részletekkel?
A kérdés nem volt véletlen. A törlesztések katasztrofálisan alakultak. Gábor továbbra sem talált biztos állást, csak alkalmi munkákból próbált megélni. A nővére, Júlia, kategorikusan kijelentette, hogy nem hajlandó pénzzel beszállni: „két gyereket nevelek, és ez amúgy is a ti ügyetek” – zárta rövidre a vitát. A bank három hónapnyi elmaradás után már késedelmi kamatot számolt fel, és hivatalos levélben figyelmeztette őket: ha nem rendezik a tartozást, felmondják a hitelszerződést, és árverésre kerül az ingatlan.
Eszter és Gábor házasságát hamar felbontották. Nem volt közös gyermekük, vagyonuk pedig – Gábor adósságain kívül – gyakorlatilag nem létezett, így a procedúra gyorsan lezajlott.
Egy év telt el.
Eszter december végén egy bevásárlóközpontban nézelődött, karácsonyi ajándékokat keresve. Sugárzott róla az összeszedettség: új frizurát vágatott, a tekintete határozott volt, a mosolya nyugodt. Egy kávéfőzőket bemutató kirakat előtt torpant meg, és azon gondolkodott, megengedjen-e magának egy apró luxust.
– Eszter?
A hang ismerős volt. Megfordult. Gábor állt előtte. Megviseltnek tűnt, mintha évek teltek volna el azóta, hogy utoljára látta. Ugyanazt a kabátot viselte, mint a válás idején, csak most már kopottan, kifényesedett ujjakkal.
– Szia, Gábor.
– Szia… Nagyon jól nézel ki.
– Köszönöm. Jól is vagyok. És te? Hogy van Mária?
Gábor arca megfeszült.
– A bank elárverezte a lakást. Szinte nevetséges összegért vitték el. A befolyt pénz épphogy fedezte a tőkét, de a kamatok és a büntetések maradtak. Anyára terhelték. A nyugdíjának a felét most a végrehajtó viszi. A neked megítélt összeget is… azt is ő törleszti. Havonta ezer forintonként.
– Értem – felelte Eszter udvarias hangon, de az együttérzésnek nyoma sem volt benne.
– Most anyu kétszobás lakásában lakunk mind. Én, ő, meg Júlia a gyerekekkel. Elvált, odaköltözött. Állandó a zsúfoltság, feszültség, veszekedés. Anyu egész nap panaszkodik. Gyakran emleget téged. Azt mondja, milyen rend volt, amikor ott éltél, és milyen kényelmesen éltek akkor.
Eszterből kitört a nevetés.
– Tényleg? És mi lett a „mocskos” meg az „elátkozlak” jelzőkkel?
– Az… elmúlt. Eszter – Gábor közelebb lépett –, meginnánk egy kávét? Dolgozom, taxizom most. Nem az enyém az autó, bérlem, de legalább csinálok valamit. Sokat gondolkodtam. Hiányzol. Rájöttem, mennyire ostoba voltam. Nem próbálhatnánk meg újra? Kivennénk egy lakást, csak mi ketten. Nem költözne oda senki, nem szólna bele senki…
Eszter végigmérte. Nem érzett sem haragot, sem fájdalmat. A múlt érzelmei kihűltek. Előtte egy idegen férfi állt, akiből olcsó cigaretta és megoldatlan problémák szaga áradt.
– Nem, Gábor. Nincs „újrakezdés”. Én már lezártam ezt a fejezetet. Számomra ez a történet befejeződött.
– De szerettük egymást!
– Én szerettelek. Te pedig egy kényelmes megoldást láttál bennem, aki helyetted intézi a dolgokat. Tudod, nemrég én is felvettem egy jelzáloghitelt. A saját nevemre. A saját lakásomra. Én újítom fel, és senki nem kérdőjelezi meg, hogy az az én otthonom. Senki nem költözik be engedély nélkül, és senki nem mondja meg, hogyan éljek. Ez az igazi szabadság.
– Teljesen megváltoztál – morogta Gábor.
– Nem. Csak felnőttem. Viszlát, Gábor. És add át az üdvözletemet Máriának. Mondd meg neki, hogy hálás vagyok. Ha nem lett volna ennyire kapzsi, talán még ma is az ő álmait finanszíroznám, miközben a saját életemet áldozom fel. Végül ő segített kiszabadulni.
Sarkának határozott kopogása visszhangzott a fényes padlón, ahogy elsétált. A kávéfőzőt végül nem vásárolta meg. Úgy döntött, inkább félreteszi azt az összeget. Idén a tengerhez készül utazni. Öt év után először. Egyedül. Szabadon.
Gábor még sokáig nézett utána, zsebében gyűrögetve egy doboz olcsó cigarettát. Arra gondolt, hogyan sikerült anyjával együtt tönkretenniük azt, ami biztos jövőt jelenthetett volna – csak mert többet akartak, mint ami járt. Otthon mosatlan edények, síró gyerekek és Mária örök elégedetlensége várta. Az asszony esténként elővette Eszter régi fényképét, amelyre véletlenül bukkant egy album mélyén, és keserű sóhajok között nézegette.
De a múltat nem lehetett visszafordítani. Az élet kiszámlázta a döntéseik árát, és azt most maradéktalanul meg kellett fizetniük.