– …dolgoznak vele rendesen, az Eszterke szorgalmas, ragyog minden. Aztán ha egyszer teljesen kifizetik, majd eldöntjük, hogyan tovább. Gábornak minek is adnám? Szétszórt ember, ráadásul a felesége is… ma itt, holnap ott. Neked, a gyerekek mellett, sokkal nagyobb szükséged lesz rá. Egyedül neveled őket. Majd ajándékozással a nevedre íratom, ne félj. Addig az a fontos, hogy fizessenek.”
Tegnap Eszter még megpróbálta elhitetni magával, hogy félreértett valamit. Hogy egy anya nem sakkozik így a saját fiával, és egy anyós sem használja ki azt a nőt, aki őszintén igyekezett a kedvében járni. Most azonban, ahogy Gábor közönyösen a képernyőre meredő hátát nézte, minden részlet a helyére kattant.
Kilépett a banki alkalmazásból, majd egy másik oldalt nyitott meg: szállásokat keresett.
Tíz perc múlva visszalépett a nappaliba.
– Gábor.
– Na, sikerült elutalni? – kérdezte anélkül, hogy hátrafordult volna.
– Nem utaltam el.
A játékban a jármű hirtelen a falnak csapódott.
– Hogyhogy nem? Valami technikai gond van?
– Semmi gond nincs. Egyszerűen nem fizetem be.
Erre végre megfordult. Az arcán döbbenet és riadalom keveredett.
– Most szórakozol? Holnap huszonötödike!
– Tudom. Fizesse be Mária. Az ingatlan az övé. Vagy te. Esetleg Júlia, hiszen úgyis neki szánják.
– Júlia? Miről beszélsz? Teljesen elment az eszed? Mi köze ehhez a nővéremnek?
– Elég sok. Tegnap hallottam, ahogy anyád vele beszélt. Azt tervezi, hogy ha a hitel le lesz tudva, neki ajándékozza a lakást. Mert neki gyerekei vannak, te pedig – idézem – „megbízhatatlan férfi” vagy.
Gábor arca előbb elsápadt, majd vörös foltok lepték el.
– Te hallgatóztál?
– Hazajöttem a saját otthonomba, és véletlenül meghallottam. De ez most mellékes. A lényeg, hogy nem finanszírozom tovább a ti családi stratégiátokat. Részemről ennyi volt.
– Anyám ilyet nem mondott! Ezt csak kitalálod, hogy igazold a fösvénységedet! Azonnal utald át a pénzt!
– Nem fogom. Holnap megyek a fogorvoshoz, hétvégére pedig befizettem magam egy gyógyüdülőbe. Az idegeimre ráfér egy kis rendbetétel.
– Te teljesen megőrültél? Miféle üdülő? És a törlesztő?
– Nem az én gondom.
Aznap este olyan veszekedés robbant ki, amilyen még soha a házasságuk alatt. Gábor kiabált, vádaskodott, azzal fenyegetőzött, hogy az anyját az utcára teszi – noha Máriának volt egy tágas, kétszobás lakása a város másik felén. Eszter nem emelte fel a hangját. Csendben elővette a bőröndöt, és csak a legszükségesebbeket pakolta össze.
– Ha most kilépsz ezen az ajtón, ide többet be nem teszed a lábad! – ordította Gábor a folyosón.
– Nem a te tulajdonod, hogy kitilts – felelte nyugodtan, miközben behúzta a cipzárt. – Ez az anyád lakása. Beszélj vele.
Az éjszakát egy barátnőjénél töltötte. A szíve nehéz volt, mégis különös könnyűséget érzett. Mintha egy régóta cipelt, súlyos terhet tett volna le végre.
Másnap nem a kávéfőző zúgása ébresztette, hanem a telefonja csörgése. Mária neve villogott a kijelzőn.
– Eszter! – csattant fel a hang a vonal túlsó végén, élesen, mint az üvegszilánk. – Mit művelsz? Gábor hívott, azt mondta, nem fizetted be a részletet! A bank értesítést küldött, hogy nincs elég fedezet! Tönkre akarod tenni a hitelminősítésemet?
– Jó reggelt, Mária – válaszolta higgadtan, kissé eltartva a fülétől a készüléket. – Miért lenne ez az én felelősségem? Az ingatlan az ön nevén van, a kölcsön is. Fizesse ön.
– Hogy beszélsz velem? Megállapodtunk! Ott laktok, tehát ti fizettek!
– Abban egyeztünk meg, hogy közös otthont teremtünk. Arról szó sem volt, hogy én állom egy olyan lakás árát, amelyet végül Júliának szánnak.
A vonal másik oldalán hirtelen csend támadt.
– Honnan veszed ezt az ostobaságot? – kérdezte végül Mária, hangja egyszerre lett lágy és fenyegető.
– Néha a falnak is füle van. Négy évig naiv voltam, de még a legmakacsabb ember is kijózanodik egyszer. Beadom a válókeresetet. A saját lakását pedig rendezze maga. Van nyugdíja, és az a drága bunda is ott lóg a szekrényben. Ha eladja, pár hónapig biztosan kitart.
– Te aljas… – sikította Mária, és a hangja reszketett a dühtől. – Megátkozlak ezért…