Miközben egy kartondobozba pakolta a holmiját – a kedvenc bögréjét, az ablakpárkányon tartott apró kaktuszt és néhány szakmai könyvet –, a folyosóról átszűrődő zaj ütötte meg a fülét. Katalin irodájának ajtaja mögül egy pezsgősüveg jellegzetes pukkanása hallatszott, majd felszabadult, harsány nevetés. Ünnepeltek. Az ő távozását koccintották meg.
Amikor kilépett az épületből, a parkolóban egy pillanatra megállt, és felnézett a volt munkahelye kivilágított ablakaira. Odafent jókedvűen mulattak, biztosra véve a győzelmüket és azt, hogy következmények nélkül marad minden. Sem a tekintélyelvű Katalin, sem a körülötte sürgölődő hűséges emberei nem sejtették azt az apró, ám annál jelentősebb tényt, amely hamarosan mindent megváltoztat.
Fogalmuk sem volt róla, hogy a sikeresnek tartott vállalat, a „Jövő Technológiái” többségi részvénycsomagja néhány nappal korábban Anna édesapjához, László Orlovhoz került. És az a megalázó „elbocsátás”, amelyet olyan gondosan megrendeztek, valójában a legnagyobb szívesség volt, amit csak tehettek neki.
Otthon, a lakása csendjében végre engedte, hogy kitörjenek belőle az érzelmek. Nem a tehetetlenség könnyei voltak ezek, hanem a felgyülemlett dühé és sértettségé, amely hónapok óta fojtogatta. Hagyta, hogy végigzúduljanak rajta, mintha egy belső vihar tisztítaná ki belőle az elmúlt időszak minden keserűségét. Amikor az első hullám lecsillapodott, elővette a telefonját, és felhívta az apját.
– Nos, kicsim, milyen volt az utolsó napod? – kérdezte László nyugodt hangon, de Anna kihallotta belőle az acélos határozottságot.
– Kirúgtak, apa. Pezsgővel és nevetéssel búcsúztattak. Katalin személyesen ügyelt rá, hogy az egész a lehető legmegalázóbb legyen.
– Értem – felelte röviden. – Akkor beigazolódtak a gyanúink. Büszke vagyok rád, hogy végigcsináltad. A terepmunka lezárult. És rendkívül értékes információkat szereztél.
Egy évvel korábban, amikor László először fontolgatta a „Jövő Technológiái” felvásárlását, különös tervvel állt elő. „Nem a csillogó prezentációk érdekelnek” – mondta akkor. – „Azt akarom látni, mi zajlik a falak mögött. Hogyan működik a cég valójában, mit tapasztalnak a beosztottak. Menj oda, dolgozz ott inkognitóban, és figyelj. Benned bízom a legjobban.”
Anna igent mondott. Szerette volna próbára tenni magát, bizonyítani, hogy a saját teljesítményével is képes helytállni, nem csupán az ismert családnév révén. Arra azonban nem számított, milyen légkör fogadja majd.
– Nem csupán kellemetlen emberek, apa – mondta most, az ablakon túli városi fényeket nézve. – Konkrét károkat okoznak a cégnek. Meggyőződésem, hogy Katalin rendszeresen eltüntet a részleg költségvetéséből. Papíron minden kimutatása hibátlan volt, de a valós számok sosem stimmeltek. Mindig talált valami kifogást: „külső körülmények”, „hozzá nem értő beosztottak” – vagyis én. Olyan rendszert épített ki, ahol minden hiba más nyakába kerül.
A vonal túlsó végén László hangja komolyabbá vált.
– Ez már nem puszta munkahelyi intrika. Ha igaz, annak jogi következményei lesznek. Ebben az esetben az egyszerű leváltás nem elegendő. Teljes körű, alapos vizsgálat indul. Hétfőtől.
– És én? – kérdezte Anna csendesen.
– Pihenj. Tisztítsd ki a fejed. Hétfő reggel együtt megyünk be az irodába. De nem mint volt alkalmazott térsz vissza, hanem mint az én hivatalos képviselőm és a vállalat új fejlesztési alelnöke.
Néhány másodpercig hallgatott, majd lágyabban tette hozzá:
– Anna, büszke vagyok rád. Kitartó és erős voltál. Most eljött az ideje, hogy helyére kerüljenek a dolgok.
Péntek délelőtt rövid közlemény jelent meg a „Jövő Technológiái” belső levelezőrendszerében: „Tájékoztatjuk a munkatársakat, hogy a társaság fő tulajdonosa megváltozott. Hétfőn 10:00 órakor a központi konferenciateremben állománygyűlést tartunk, ahol az új tulajdonos, László Orlov bemutatkozik. A részvétel mindenki számára kötelező.”
Anna szinte látta maga előtt a kialakuló zűrzavart. A vezetőség bizonyára idegesen próbálta kideríteni, ki az új tulajdonos, milyen tervei vannak, és mit jelent mindez a számukra. Katalin feltehetően pánikba esett. Az ilyen hatalomváltások mindig veszélyt jelentenek azoknak, akik kapcsolatokból és háttéralkukból éltek. Lászlóról azonban alig lehetett bármit megtudni; tudatosan kerülte a nyilvánosságot, és ritkán lépett reflektorfénybe.
Anna a pénteki napot az apja tanácsa szerint töltötte. Sétált a tavaszi napsütésben, beült egy kávézóba, majd órákon át olvasott otthon a kanapén. Minden mozdulatával igyekezett levetkőzni az elmúlt hónapok feszültségét, és lélekben felkészülni arra, ami hétfőn vár rá. Estére már nem az elbocsátott alkalmazott gondolt magára, hanem arra a nőre, aki hamarosan új szerepben lépi át ugyanannak az épületnek a küszöbét.