Az iroda levegője sűrűn és mozdulatlanul terült szét a helyiségben, mintha nem is gáz, hanem valami láthatatlan, nehéz anyag lenne, amelyet szinte tapintani lehet. A légkondicionáló egyhangúan zúgott a plafon közelében, erőlködve próbálta hűteni a teret, de a feszültséggel, amely az asztalok között vibrált, képtelen volt megbirkózni. Kint a világ számára ez csupán egy átlagos csütörtök volt, jelentéktelen, eseménytelen nap. Anna számára azonban úgy nehezedett rá, mint egy végítélet.
A monitor előtt ült, és ujjai mereven, hidegen koppantak a billentyűzeten. Minden leütés tompán visszhangzott benne, mintha a saját mellkasában vernének visszhangot a hangok. Tudta, hogy valami készül. Nem bizonyítékai voltak – hanem bizonyossága. Zsigereiben érezte, hogy ma történni fog valami visszafordíthatatlan.
Katalin, az osztály vezetője, kimért léptekkel járkált a munkaállomások között. Magas sarkú cipője határozott ritmusban kopogott a világos padlón. Tekintete lassan siklott végig a dolgozók hátán, súlyos és vizslató pillantás volt, amely Anna érzése szerint újra meg újra rajta állapodott meg. Olyan volt, akár egy céltávcső fókusza. Az elmúlt hónapok próbára tették Anna tűrőképességét. Eleinte apróságokkal indult minden. Véletlenül eltűnő dokumentumok, fontos e-mailek, amelyek mintha köddé váltak volna, és ártatlannak tűnő megjegyzések, amelyek mosolyba csomagolva érkeztek, mégis élesek voltak, mint a penge.
Később a helyzet egyre nyilvánvalóbbá vált. A háta mögött suttogtak, már nem is különösebben halkan. A csípős megjegyzéseken mások is jóízűen derültek. Márk, az osztály legbőbeszédűbb munkatársa, rendszeresen terjesztette, hogy Anna képtelen megfelelni a feladatainak. Gergő, aki mindig igyekezett a vezetőség kegyeit keresni, készségesen csatlakozott Katalin minden szurkálódó megjegyzéséhez. Még Eszter is, akivel korábban együtt kávéztak reggelente, most félrenézett, és hallgatott, amikor Anna került szóba a többiek előtt.
Anna könnyű célpontnak bizonyult. Nem keveredett pletykákba, nem vett részt a kollégák magánéletét boncolgató beszélgetésekben, és a munka utáni összejöveteleket is kerülte, ahol a hízelgés és a szóbeszéd jelentette a fő programot. Ő egyszerűen csak tisztességesen akarta végezni a dolgát. A projektjei eredményesek voltak, a kimutatások számai önmagukért beszéltek. Talán éppen ez irritálta leginkább Katalint. Nem tűrte, ha valaki az ő területén akár egyetlen pillanatra is túlszárnyalhatta, vagy elhomályosíthatta az ő tekintélyét.
A mai nap azonban mindennél súlyosabb csapást hozott. Anna hetek óta dolgozott egy kiemelten fontos partnernek szánt prezentáción. Minden adatot ellenőrzött, minden diát tökéletesített. Amikor azonban néhány perccel a megbeszélés előtt megnyitotta az anyagot, a végleges diák helyén régi, javítatlan vázlatok sorakoztak, hemzsegve a hibáktól. Valaki az éjjel belépett a rendszerbe, és lecserélte az összes befejező oldalt. Idő nem maradt a helyreállításra.
– Anna, meg tudná magyarázni, mit látunk itt? – csendült fel Katalin jéghideg hangja a tárgyalóban. Karba tett kézzel állt fölötte. – Ez az egész osztály számára szégyen.
– Nem értem, Katalin. Tegnap még minden rendben volt. Biztos vagyok benne, hogy valaki… – kezdte Anna, de nem hagyták befejezni.
– Valaki? – nevetett fel gúnyosan a vezető. – Ne hárítsa a felelősséget. Ez súlyos szakmai hiba. A legfontosabb pillanatban hagyta cserben a csapatot.
Márk a monitora mögött kuncogott, Gergő pedig komoly arccal bólogatott. Anna érezte, hogy lángol az arca. Teljesen kiszolgáltatottnak érezte magát. Tudta, hogy bármit mond, azt ellene fordítják.
A munkaidő végén behívták az irodába. Katalin az íróasztala mögött ült, arcán elégedett kifejezés ült. Mellette a HR egyik munkatársa foglalt helyet, arca érzelemmentes maszk volt.
– Anna, meg kell válnunk Öntől – közölte Katalin minden bevezetés nélkül. – A mai incidens volt az utolsó csepp. A vállalat nem engedheti meg magának, hogy olyan alkalmazottat tartson meg, aki nem felel meg az elvárásainknak.
A mondatok betanult formuláknak tűntek, személytelenek és üresek, ám a szemében valódi elégtétel csillant. Elérte, amit akart. Sikerült eltávolítania őt. Anna szó nélkül írta alá a papírokat. A megaláztatás olyan mélyre hatolt, hogy még a könnyei sem jöttek. Amikor kilépett az irodából, végigsétált az osztályon. A kollégák úgy tettek, mintha elmerülten dolgoznának, de a hátán érezte a rá szegeződő, diadalmas tekintetek súlyát.