Júlia zokogása hirtelen felerősödött.
– Vagyis tényleg hagyod, hogy kirúgjanak? Két hitelem van! Lakáshitelt fizetek! Ott a gyerekem!
Anna lassan letette a poharat az asztalra. Olyan óvatos mozdulattal, mintha valami törékeny tárgyat helyezne el.
– Júlia, figyelj rám nagyon alaposan – mondta higgadtan. – Én nem „hagyom”, hogy bárhonnan elküldjenek. Én most azt adom meg neked, amit eddig nem kaptál meg: az esélyt, hogy megtanuld azt a munkát, amiért fizetést kapsz. Ha valóban rettegsz attól, hogy elveszíted az állásodat, akkor ülj le, és készítsd el azt a jelentést egyedül. Maradj fenn egy éjszakát. Vagy kettőt. Szánj rá egy hetet. Kérj segítséget egy kollégától. Jelentkezz be egy intenzív tanfolyamra a saját pénzedből. Fogadj fel egy szabadúszót, ha máshogy nem megy. De ne gyere ide újra és újra ugyanazzal a mondattal, hogy „ments meg, különben végem”.
Júlia döbbenten meredt rá, kitágult szemmel.
– Te… tényleg nem segítesz?
– Nem.
Az egyetlen szó súlyosan zuhant közéjük, mintha egy követ dobtak volna vízbe. A csend hullámokban terjedt szét a konyhában.
Gábor tett egy lépést előre.
– Anna, hiszen ő…
– Gábor – fordult felé Anna. – Tegnap este megígérted, hogy ha keresni fog, átadod nekem a telefont. Nem tetted. Inkább idehoztad. Te döntöttél így.
A férfi lehajtotta a fejét.
Júlia hirtelen felpattant a székről.
– Értem. Világos. Nincs rám szükségetek. Senkinek sem kellek.
Felkapta a táskáját, és sietve az ajtó felé indult. Anna nem mozdult utána.
Az ajtó nagyot csapódott.
A konyhára sűrű, nehéz csend telepedett.
Gábor sokáig a padlót nézte, mintha ott keresné a válaszokat.
– Most boldog vagy? – kérdezte végül rekedtes hangon.
– Nem – felelte Anna őszintén. – Nem esik jól, ha valaki sír miattam. És azt sem élvezem, ha a családunk darabokra hullik. De azt még kevésbé viselem el, ha éveken át kihasználnak, csak azért, mert „rokon”.
Gábor felpillantott.
– És ha tényleg elveszíti a munkáját?
– Akkor majd talál másikat. Vagy végre megtanul felelősséget vállalni a saját életéért. Bárhogy is alakul, az az ő útja lesz. Nem a miénk.
Gábor fáradtan rogyott le a székre, mintha egy pillanat alatt kifogyott volna belőle az erő.
– Én mindig azt hittem, a család arról szól, hogy segítjük egymást.
– Igen – mondta Anna csendesen. – De kölcsönösen. Nem úgy, hogy valaki egyedül cipeli az összes terhet, a többiek pedig kényelmesen hozzászoknak.
Odament hozzá, és gyengéden a vállára tette a kezét.
– Gábor, szeretlek. Nagyon. De nem akarom tovább ezt a forgatókönyvet élni. Azt, hogy valahányszor a húgod telefonál, görcsbe rándul a gyomrom, mert tudom, mi következik. És végül én leszek a rossz, ha nemet mondok.
A férfi ráfogott a kezére.
– Fogalmam sincs, hogyan beszéljek ezek után vele.
– Kezdd az igazsággal – javasolta Anna. – Mondd el neki egyszerűen: „Júlia, a munkádat többé nem csináljuk meg helyetted. Soha. De ha segítség kell képzés keresésében vagy tanár választásában, abban számíthatsz ránk. A jelentések viszont a te felelősséged.”
Gábor lassan bólintott.
– És ha emiatt megszakítja velünk a kapcsolatot?
Anna megvonta a vállát.
– Akkor nem testvérre volt szüksége, hanem ingyen munkaerőre.
Hosszú ideig álltak ott némán. Csak a falióra egyenletes kattogása törte meg a csendet, könyörtelen pontossággal mérve az időt.
Végül Anna megszólalt:
– Képzeld, ma elvállaltam egy új projektet a munkahelyemen. Komoly feladat, tisztességes fizetéssel. Azt szeretném, ha a bevétel egy részét arra fordítanám, hogy végre elvégezzek egy időgazdálkodási és határhúzási képzést. Elegem van abból, hogy mindenki számára én vagyok a mentőöv.
Gábor felé fordult.
– Komolyan gondolod?
– Teljesen.
A férfi hosszan nézett rá, majd halvány, de őszinte mosoly jelent meg az arcán.
– És csatlakozhatok hozzád arra a tanfolyamra?
Anna kissé összehúzta a szemét.
– Csak akkor, ha megtanulsz nemet mondani a húgodnak. És nemcsak neki.
– Megígérem – felelte Gábor. Ezúttal nem volt bizonytalanság a hangjában.
Odakint újra esett az eső. Már nem tűnt olyan jegesnek és barátságtalannak. Csak egy szokványos őszi zápor volt, amely elmossa a régit, hogy helyet adjon valami újnak.
Eltelt egy hét. Anna a kis dolgozószobájában ült – abban az egykori kamrából kialakított helyiségben, amelyet Gáborral együtt alakítottak át otthoni irodává.