Anna az asztal fölé hajolva ült a kis dolgozószobában, amely két évvel korábban még lomokkal teli kamra volt. Most egy meleg fényű lámpa világította meg a teret, előtte nyitva állt a laptop egy időgazdálkodási tanfolyam anyagával, mellette pedig egy frissen kinyomtatott projektterv hevert – az a megbízás, amely végre tisztességesen fizetett.
Hat nap telt el úgy, hogy a telefonja néma maradt. Júlia nem hívta, nem írt. Egyetlen üzenet sem érkezett. Gábor is leszokott róla, hogy minden értesítésnél összerezzenjen.
Anna lehajtotta a laptop fedelét, és megmozgatta elgémberedett vállát. A nappaliból halkan zene szólt – Gábor előkereste azt a régi lejátszási listát, amelyet még a lakásfelújítás idején hallgattak. A dallamok ismerősen csengtek, és Anna ajkán akaratlanul is megjelent egy halvány mosoly. Évek óta nem szóltak ezek a számok.
Az ajtó résnyire nyílt.
– Kérsz egy teát? – kérdezte Gábor, két bögrével a kezében.
– Igen, jól esne.
Belépett, letette az egyik csészét Anna mellé, majd az asztal szélére telepedett. Mozdulatai óvatosak voltak, mintha attól tartana, hogy a házban kialakult törékeny békét egy hirtelen gesztus is felboríthatja.
– Ma beszéltem vele – mondta csendesen.
Anna felnézett.
– Júliával?
– Igen. Beadta a jelentést. Egyedül csinálta meg. Nem lett tökéletes, voltak benne hibák, és a főnöke le is szidta, de nem indított eljárást. Azt mondta, kap még egy hónapot, hogy rendbe tegye az új nyomtatványokat.
Anna bólintott. Nem látszott rajta sem elégedettség, sem káröröm. Csak nyugodt tudomásulvétel.
– Sokat sírt – tette hozzá Gábor. – De másképp, mint korábban. Azt mondta, rájött, mennyire természetesnek vette, hogy mindent te oldasz meg helyette. És szégyelli magát.
Elhallgatott, ujjai a bögréje peremét simították.
– A végén megkérdezte, felhívhat-e néha csak úgy. Nem munka miatt. Csak beszélgetni. Mint a nővéred.
Anna hosszú másodpercekig nem felelt.
– Mit mondtál? – kérdezte végül.
– Azt, hogy természetesen. De csak akkor, ha többé nem kér tőlünk jelentéseket, bevallásokat, hivatalos leveleket. Ha rosszul van, meghallgatjuk. Ha segítség kell, segítünk szakembert találni. De ingyenes munka – az nincs többé.
Anna fürkészve nézte.
– Hogyan fogadta?
Gábor arcán most először jelent meg igazi, bűntudat nélküli mosoly.
– Azt felelte: „Rendben. Értem.” Letette. Egy órával később írt egy üzenetet: „Köszönöm, hogy nem fordultatok el teljesen.”
Anna megemelte a bögrét. A tea forró volt, enyhén mentás, pontosan úgy, ahogy szerette.
– Büszke vagyok rád – mondta halkan.
Gábor megrázta a fejét.
– Inkább rád kellene. Én csak… végre figyeltem arra, amit mondtál.
Csend telepedett közéjük. A szobában a friss tea illata keveredett a papírok enyhe szagával. Egy hétköznapi este volt, mégis különös súlya volt a nyugalomnak.
– Képzeld – szólalt meg Gábor –, jelentkeztem ugyanarra a kurzusra, amit te csinálsz. Az időbeosztásosra. És… gondolkodom rajta, hogy elmegyek néhány alkalomra pszichológushoz is. Meg kell tanulnom, hogyan ne érezzem kötelességemnek mindenki problémáját a sajátomként cipelni.
Anna meglepetten nézett rá.
– Komolyan mondod?
– Igen. Elegem van abból, hogy örök megmentő legyek. És abból is, hogy látom, ahogy belerokkansz ebbe a teherbe.
Anna kinyújtotta a kezét, és megérintette az ujjait.
– Akkor csináljuk együtt.
Gábor megszorította a kezét.
– Együtt.
Kint közben megérkezett az első hó. Vékony rétegben fedte az utcát – bizonytalanul, de már igazi télillatot hozva. A lakásban béke volt. Nem csörgött a telefon, senki nem követelt azonnali segítséget, nem hangzott el a jól ismert „utoljára, ígérem”.
Anna kiitta a teát, majd az ablakhoz lépett. A hópelyhek lassan, méltósággal hullottak, finom fehér takarót terítve az aszfaltra.
Érezte, ahogy Gábor mögé lép, és karjait a vállára fonja.
– Minden rendben lesz – suttogta.
– Igen – felelte Anna. – Most már tényleg.
Abban a pillanatban döbbent rá, hogy hosszú évek óta először nem feszülten figyeli a csendet, nem várja, mikor törik meg egy újabb kétségbeesett hívással. Csak áll, nézi a hulló havat, és érzi maga mellett azt az embert, aki végre őt választotta. Nem kötelességből. Hanem szabad akaratból.
A hó tovább esett. Egyenletesen, hangtalanul. Mintha ő is tudná: ideje tiszta lappal kezdeni.