Anna észrevette a férfi döbbenetét, de csupán egy alig észrevehető mosollyal reagált rá. Magabiztos léptekkel az ünnepi asztal felé indult. Már nem remegett a gyomra, nem feszélyezte a helyzet. Hosszú évek után először volt benne teljes bizonyosság: akkor, amikor kilépett abból az életből, helyesen döntött.
László lassan felállt. Tekintete végig Annán pihent, mintha attól félne, hogy ha egy pillanatra is elfordítja, a látomás szertefoszlik. Közelebb ment hozzá, még mindig láthatóan megrendülten.
– Anna… tényleg te vagy az? – kérdezte halkan.
– Mi az, ennyire megváltoztam? – felelte a nő, hangjában finom, csipkelődő éllel.
– Én… sosem láttalak még ilyennek – vallotta be a férfi. – Gyönyörű vagy.
Anna egy pillanatra a szemébe nézett.
– Nézz meg alaposabban. Pont ezt veszítetted el.
A férfi arca megfeszült. Hangja könyörgővé vált.
– Anna, szeretnék hazamenni. Vissza… hozzád. Vivien… ő nem az igazi. Azt hittem, de tévedtem. Folyton elégedetlen volt, semmi nem volt jó neki. Kezdetben szerelmet ígért, aztán hamar kiderült, hogy inkább a pénzem érdekelte. Állandó szemrehányások, követelések… Nem ilyen életet akartam. Kérlek, bocsáss meg.
Anna nyugodtan hallgatta végig, majd lassan megrázta a fejét.
– László, komolyan azt gondolod, hogy ezt egyszerűen vissza lehet fordítani? Fogtad magad, és kiléptél harminc év házasság után. Nem számított sem az, amit együtt felépítettünk, sem a gyerekeink, sem az unokáink. Nem gondoltál a következményekre. Most pedig csak úgy visszajönnél?
A férfi közbevágott volna, de Anna felemelte a kezét.
– Nem. Most én beszélek. Egy dolgot megértettem: nem érdemelsz meg engem. És a válaszom egyértelműen nem. Sőt, itt az ideje, hogy hivatalosan is lezárjuk ezt. Holnap beadom a válókeresetet.
– Ezt nem mondhatod komolyan…
– De igen – felelte határozottan. – Már nem az a nő vagyok, aki otthon ült és várta, hogy mikor esel haza. Nem tűröm tovább a megaláztatást és a közönyt. Te akkor döntöttél. Most én döntök. Kettőnk útja végleg elvált. Fogadd el.
Ezzel megkerülte a férfit, és visszasétált a helyére az asztalnál, mintha egy nehéz terhet tett volna le.
Néhány hónappal később a válás hivatalossá vált. Nem húzódott sokáig, különösebb vita sem kísérte. Papíron is lezárult egy három évtizedes történet.
Az idő lassan rendezte Anna életét. Új napirend, munka, barátnők, rég halogatott hobbik töltötték ki a mindennapjait. Megtanult újra önmagára figyelni. Erősebb lett, és ami talán még fontosabb: ismét megtanulta tisztelni és szeretni saját magát.
Egy közös ismerőstől később hírt kapott Lászlóról. Nem érte meglepetésként, amit hallott. Viviennel már régen szakítottak. A nagy szerelem gyorsan kihunyt, amint a nő rájött, hogy a lakás Annánál maradt, és a férfi anyagi helyzete sem olyan fényes, mint hitte.
László egyedül maradt. Az édesanyja szerint sokszor emlegette, hogy élete legnagyobb hibáját követte el, amikor hátat fordított a feleségének.
Anna csendben hallgatta a beszámolót. Nem érzett kárörömöt, de fájdalmat sem. A múlt már nem kapaszkodott belé. Az ő élete ment tovább – tiszta lappal, emelt fővel.