Az egyedüllét csendjét már megszokta, amikor egy kora reggelen váratlanul megcsörrent a telefonja. Anna még félálomban nyúlt a készülékért, és meglepetten látta Katalin nevét a kijelzőn.
– Anna, merre vagy már? – támadt rá a barátnője játékos felháborodással. – Fél órája itt ülök és várlak! A fodrász nem fog rád örökké várni, nála egy hónapra előre betelt minden időpont. Indulj azonnal!
– Jaj, Kati, teljesen kiment a fejemből… és őszintén szólva nincs is kedvem az egészhez. Minek ez a felhajtás? – sóhajtott Anna.
– Ne kezd már! Emlékszel, mit vágott a fejedhez László, mielőtt elment? Hogy állandóan otthonkában jársz, nincs frizurád, sminket sem látsz? Mikor néztél utoljára rendesen tükörbe? Most az egyszer ne másért, hanem magadért mozdulj meg!
A szavak mélyebbre hatoltak, mint Anna gondolta volna. Valóban, férje évekig ismételgette ugyanazokat a bántó megjegyzéseket: igénytelenség, megszokás, fáradtság. A nő lassan a tükör elé lépett. A visszanéző arc fakó volt, a tekintet tompa, a tartás görnyedt. Egy asszony állt ott, aki hosszú ideje mindenki másról gondoskodott – csak saját magáról nem.
Aznap mégis elment Katalinhoz. Aztán újabb és újabb alkalmak következtek. Hónapok teltek el, és ha valaki korábban azt állítja, hogy ilyen változásra képes, Anna kinevette volna. Most azonban magabiztos nő nézett vissza rá a tükörből. Frissen vágott haja fényesen omlott a vállára, arca kisimult, alakja karcsúbb lett. Fogyott néhány kilót, újra munkát vállalt, és lassan visszanyerte azt az energiát, amelyről már azt hitte, örökre elveszett.
– Na látod! – mondogatta Katalin elégedetten. – Nemcsak csinos lettél, hanem sugárzik belőled az önbizalom. Megérte minden kezelés, minden ráncba szedett hajtincs. Ugye, hogy egészen más így?
Anna elmosolyodott. Tudta, hogy a változás nem a külsejéről szól igazán. Először életében nem valakinek akart megfelelni – hanem önmagának.
Egy váratlan találkozás
Néhány héttel később Júlia, régi barátnője felhívta.
– Anna, szombaton ünneplem a születésnapomat egy étteremben. Mindenki ott lesz a régi társaságból, neked is jönnöd kell! Katalin áradozott rólad, hogy mennyit változtál a válás óta. Ezt meg kell ünnepelnünk!
Anna kissé zavarba jött, de végül igent mondott. Aznap este felvette azt az elegáns ruhát, amelyet Katalin választott neki: finom szabású, nőies darab volt, amely kiemelte az alakját. Amikor belépett az étterembe, egy pillanatra megtorpant.
A hosszú asztalnál, a vendégek között ott ült László.
Épp élénken beszélgetett valakivel, és láthatóan nem számított rá, hogy találkoznak. Amikor azonban felpillantott, észrevette Annát. A mondat félbeszakadt az ajkán. Szinte mozdulatlanná dermedt.
Előtte nem az a megfáradt asszony állt, akit régen megszokott az otthoni köntösben, hanyagul összefogott hajjal. Egy elegáns, határozott fellépésű nő érkezett, akinek tekintetében nyugalom és erő tükröződött. László némán végigmérte. Harminc év alatt egyszer sem látta így a feleségét.