„…nem fog megváltozni.
A lakás a tiéd. Tudtam viszont, hogy megpróbálja majd kicsavarni a kezedből. Ezért tettem még egy lépést.
Olvasd el figyelmesen.”
A mellékelt irat ajándékozási szerződés volt, dátummal ellátva – fél évvel anyu halála előttről.
Háromszor is átfutottam.
Aztán nevetni kezdtem.
Anyám mindig több lépéssel előttünk járt.
Három hónapon át vártam.
Figyeltem.
Gyűjtöttem az apró részleteket.
Nem azért, mert bizonyíték kellett volna a hűtlenségre – az már rég hidegen hagyott. Gábor évek óta inkább berendezési tárgy volt az életemben. Hangosan horkoló, vacsorát követelő bútordarab.
Engem az érdekelt, mire készülnek.
Az első repedés egy telefonhívás volt. Andrea azt hitte, alszom, amikor átugrott „kölcsönkérni a turmixgépet”.
— Még egy-két hónap, Vitya… értem én… Nem, semmit sem sejt… Válás, vagyonmegosztás, nekem egy garzon az Északi úton, a többi nálad marad… Aztán eladjuk és költözünk…
A sötét hálóban feküdtem, és hallgattam, ahogy a húgom felosztja az otthonomat.
A második jel: Gábor hirtelen a házasságunk „válságáról” kezdett beszélni. Arról, hogy eltávolodtunk egymástól. Előkészítette a terepet.
A harmadik: Andrea váratlanul kedvessé vált. Süteménnyel érkezett, az egészségem felől érdeklődött, ölelgetett.
A kígyó is felmelegszik, mielőtt lecsap.
Egy hete Gábor papírokat tett elém az asztalra.
— Katalin, beszélnünk kell.
Letettem a könyvet.
— Hallgatlak.
— El akarok válni.
— Rendben.
Pislogott.
— Rendben?
— Igen. Mit kell aláírnom?
Úgy bámult rám, mintha elvesztettem volna az eszemet, majd közelebb tolta az iratokat.
— Itt van… a megállapodás. A vagyonmegosztásról. A lakás az enyém. Te kapsz kártérítést. Ötszázezer forintot.
— A lakás tizenegy milliót ér, Gábor.
— A házasság előtt is a tiéd volt, de a felújításba én is beszálltam…
— Mennyivel?
— Tessék?
— Pontosan mennyit fizettél?
Elakadt. A felújítást én álltam, a saját pénzemből. Ő legfeljebb „felügyelt”.
— Ez lényegtelen. Az ügyvéd szerint…
— Melyik ügyvéd?
Csend.
— Egy barát… ismerős…
— Andrea ajánlotta?
Az arca elsápadt. Látnod kellett volna.
— Ezt mégis honnan veszed?