— Most komolyan lázadsz? Tényleg? Mindazok után, amit érted tettem?
Nóra majdnem felnevetett. Mit is tett érte valójában? Azon kívül, hogy hagyta, Ildikó teljesen birtokba vegye a lakásukat, mintha az a saját otthonának meghosszabbítása lenne? Vagy azon túl, hogy hónapok óta észre sem vette, létezik-e még a felesége?
Nem vitatkozott. Nem kérdezett vissza. Egyszerűen elővette a telefonját, és írt Katalin néninek: „Holnap átmehetnék hozzád? Fontos lenne. Beszélnünk kell.”
A válasz szinte azonnal érkezett: „Persze, kicsim. Várlak.”
Nóra felpillantott. Márk a kanapén ült, és evés közben a kijelzőt bámulta. Rá sem nézett.
— Holnap munka után elutazom pár napra — közölte halkan.
— Hova? — kérdezte gépiesen, anélkül hogy felnézett volna.
— A nagynénémhez.
— Rendben.
Ennyi. Nem kérdezett, nem tiltakozott. Láthatóan hidegen hagyta.
Az éjszaka végtelennek tűnt. Nóra a plafont nézte, és gondolatban újra meg újra végigvette a teendőit. Reggel munka, este indulás Katalinhoz. Mindent el kell mondania. Megmutatni a beadásra kész válókeresetet. Tanácsot kérni. És ott volt az a boríték is, Ildikó pénzével. A megérzése nem hagyta nyugodni: valami nem stimmelt.
Ildikó másnap pontosan nyolckor érkezett. Márk végül mégis elé ment az állomásra, mert Nóra addigra már dolgozott. Amikor este hazaért, az anyósa a konyhában ült, tea gőzölgött előtte, mellette egy doboz sütemény — nyilván útközben vette. Mindig hozott valamit, mintha ezzel pecsételné meg a jelenlétét.
— Ó, Nórácska — nyújtotta el a szót, alig vetve rá egy pillantást. — Épp időben jössz. A fiam említette, hogy elutazol. A nagynénédhez, ugye?
Nóra csak bólintott, és a hűtőhöz lépett.
— Jól teszed — folytatta Ildikó, miközben belekortyolt a teába. — Rád fér egy kis pihenés. Mostanában sápadt vagy és feszült. Márk is aggódik érted.
Aggódik. Nóra magában keserűen elmosolyodott. Márk azt sem venné észre, ha kopaszra borotválná a fejét.
— Nem maradok sokáig — felelte, miközben kivett egy joghurtot.
— Tudod, drágám — váltott bizalmasabb hangra az anyósa —, beszélgettünk erről a fiammal. Nem gondoltál rá, hogy felkeress egy orvost? Mondjuk egy pszichológust. A kimerültség és a stressz alattomos dolgok. Az ember észre sem veszi, és már nem is önmaga.
Nóra lassan becsukta a hűtőajtót.
— Semmi bajom.
— Hát persze, persze — bólogatott Ildikó. — Csak aggódunk. Nemrég beszéltem a szomszédommal, Erzsébettel, aki régen nővér volt. Azt mondta, manapság sok fiatal nőnél előfordul idegi összeomlás. Munka, háztartás, nyomás minden oldalról. És az illető észre sem veszi, hogy furcsán kezd viselkedni.
— Furcsán? — kérdezett vissza Nóra.
— Igen. Ingerlékennyé válik, hirtelen kitörései vannak. Tiszteletlen a családjával. Vagy épp bezárkózik, eltávolodik. — Ildikó szünetet tartott, és jelentőségteljesen ránézett. — Márk említette, hogy mostanában elég élesen beszélsz vele.
Nórában egy pillanat alatt összeállt a kép. Ez nem spontán aggódás volt. Ez előkészítés. Egy történet alapjait fektették le.
— Fáradt vagyok — mondta higgadtan. — Inkább összepakolok.
A hálószobában elővette a táskáját, és ellenőrizte a papírokat. Személyi igazolvány, bankkártya, a válókereset példánya. A telefonja megrezzent: „Várlak, Nórám. Főzök vacsorát.” — írta Katalin.
Márk csaknem tizenegykor ért haza. Nóra már az ágyban feküdt, de nem aludt. Hallotta, ahogy a konyhában halkan beszélgetnek. A szavak tompán szűrődtek át, de néhány foszlány tisztán kivehető volt.
— …túl messzire megy…
— …óvatosan kell csinálni…
— …ismerek egy jó ügyvédet…
Nóra megfeszült. Ügyvéd? Mire készülnek?
— …ha válás lesz, a lakás nálad marad, mindent átnéztem…
— …csak az a lényeg, hogy ne ő adja be először…
A szíve hevesen vert. Lassan felült, és hangtalanul az ajtóhoz lépett. Egy keskeny résen át benézett a konyhába.
— Anya, biztos vagy benne, hogy ez működni fog? — kérdezte Márk bizonytalanul.
— Teljes mértékben. Húsz évig dolgoztam jogászként, elfelejtetted? — felelte Ildikó tárgyilagos nyugalommal. — A megfelelő képet kell kialakítani. Dokumentálod a viselkedését. A különös megnyilvánulásokat, az indulatkitöréseket, minden túlzó reakciót. Én tanúskodom majd. Ha ő indítja a válást, mi viszontkeresetet nyújtunk be, és hivatkozunk a labilis mentális állapotára, arra, hogy veszélyt jelent a környezetére. A bíróság ezt figyelembe fogja venni a vagyonmegosztásnál és minden további döntésnél.