Lilla továbbra is az anyját hívta, ételt alig fogadott el, és semmi sem volt jó neki. Márk igyekezett besegíteni az apjának, de a jó szándék több bajt okozott, mint hasznot: a tej kiborult a pultra, a müzli szanaszét szóródott a konyhakövön, végül egy tányér is darabokra tört a kezében.
A harmadik nap végére András idegei teljesen felmondták a szolgálatot. Amikor ebédnél megpróbálta kanállal megetetni Lillát, az ölébe ültette, de a kislány fészkelődött, ellökte a kezét. A forró leves ráfröccsent az ingére, Lilla pedig éles hangon sírni kezdett.
– Maradj már egy pillanatra nyugton! – csattant fel András, és kissé túl hirtelen ültette le a gyereket az etetőszékbe.
A kislány ijedten elhallgatott, majd még keservesebb zokogásba tört ki. Márk is sírva fakadt, kezéből kicsúszott a pohár. A bíborszínű kompót szétfolyt a hófehér abroszon.
– Ezt direkt csináljátok, igaz? – fakadt ki András, kétségbeesetten hadonászva. – Szándékosan akartok az őrületbe kergetni?
Ebben a feszült pillanatban kattant a zár: Nóra érkezett, ahogy előre jelezte, hogy ránéz a gyerekekre.
– Anya! – kiáltott fel Márk, és Lillával együtt odaszaladtak hozzá, szinte felmásztak rá.
Nóra azonnal felvette Lillát, másik karjával magához húzta Márkot is. Egy pillantást vetett Andrásra – gyűrött ing, rajta száradó levesfoltok, zaklatott tekintet.
– Nyugodj meg – mondta csendesen. – Kicsik még. Nem rosszindulatból teszik.
– Könnyű ezt mondanod! – vágott vissza András ingerülten. – Itt hagytad őket rám!
– Nem hagytam magukra. Minden nap jövök, segítek, amiben tudok. De ez az otthonuk. Te akartad, hogy külön éljünk, hogy szabadabb legyél. Most itt a lehetőség. Hívhatsz bébiszittert, megoldhatod egyedül, vagy amikor találok albérletet, elvihetem őket. Addig viszont ugyanúgy a te felelősséged is.
Szavai nem voltak élesek, inkább tárgyilagosak. Lillát tisztába tette, feltörölte az asztalt, gyors vacsorát készített. András közben a nappaliban ült, kezében a telefonjával. A kijelző világított, de látszott rajta, hogy nem olvas semmit – csak üres tekintettel mered maga elé.
– Apa haragszik ránk? – suttogta Márk, amikor Nóra betakarta.
– Nem, kincsem. Csak most tanulja, hogyan legyen veletek. Ez nem megy egyik napról a másikra, főleg ha eddig nem ő csinálta.
A vihar lassan elült, de András a következő napokban is újra meg újra felhívta Nórát, követelve, hogy vigye el a gyerekeket.
– Be fogom adni a tartásdíj iránti kérelmet – közölte vele egy alkalommal Nóra nyugodtan. – A fizetésed felére jogosultak. És félreteszek egy lakásra.
– Zsarolsz? – csattant fel a férfi.
– Nem. Csak tisztázom a helyzetet. A válást te akartad. Rendben. De a gyerekek annál maradnak, aki biztosítani tudja a körülményeket. Jelenleg ez te vagy.
Aznap este Nóra az édesanyjához, Erzsébethez ment. Az asszony a szűk konyhában vacsorát készített; a helyiségben alig fért el az asztal és két szék.
– Hogy vannak a kicsik? – kérdezte anélkül, hogy megfordult volna.
– Megvannak. Márk sokat segít Lillának. András pedig… próbál felnőni a feladathoz.
Erzsébet letette a fakanalat, és a kötényébe törölte a kezét.
– Biztos vagy benne, hogy ez így jó? Nélküled nehéz nekik.
– Mit tehetnék? Hozzam ide őket? Négyen aludjunk ezen a kihúzható kanapén? Lilla még pelenkás, Márknak tér kell játszani, tanulni. Itt levegőt venni is alig lehet.
– És a vidéki ház?
– Anya, ott cserépkályha van, amit évek óta nem fűtött senki. Kinti vécé, beázó tető. Kisgyerekekkel az nem megoldás.
Erzsébet sóhajtva magához ölelte.
– Csak ne veszítsd el a hited. Lesz munkád, lesz albérleted, és szépen, lépésről lépésre rendezed az életed.
– Holnap állásinterjúra megyek – mondta Nóra. – Egy kisebb cégnél keresnek könyvelőt. Nem nagy fizetés, de kezdetnek megfelel.
– Ez remek hír. Ha kell, vállalok még pár műszakot a kórházban.
– Nem szeretném, hogy túlhajszold magad. Elég, hogy mellettem állsz.
Sokáig ültek még a gőzölgő tea mellett, számolgattak, tervezgettek. Nóra fejben már a következő lépéseket rakta össze: munka, albérlet, és amint lehet, a gyerekek óvodai és bölcsődei elhelyezése is. Tudta, hogy minden egyszerre nem megy, de elhatározta, hogy türelmesen, megfontoltan halad tovább az úton.