– Ne beszélj butaságokat! – vágott közbe Mária sértődötten. – Gábor akkoriban csak kereste önmagát, kriptóval kísérletezett. Nem jött be, ennyi az egész. Mostanra viszont megkomolyodott, családos ember! Szóval, Anna, a hét végére ki kell ürítenetek a lakást. Szombaton Gábor és… hogy is hívják a feleségét? Júlia? Igen, az. Szóval ők hozzák a holmijukat. Ne vitatkozz, kérlek! A költöztetőket már megrendeltem. A ti nyaralótok címére.
Az anyós felállt, eligazította a szoknyáját, és diadalmas pillantást vetett a menyére.
– És pakolj el minden fölösleges kacatot. Azok a porfogó vázáid, szobrocskáid… A fiataloknak letisztult tér kell. Maradjon a bútor, a gépek, az edények. Ne légy önző. Na, István, gyere, segíts levinni a csomagjaimat! Hoztam egy kis ajándékot. Cukkinit. Három zsákkal. Azt majd süthetitek a kertben.
Azzal kivonultak. Az ajtó hangosan becsapódott mögöttük.
Anna mozdulatlanul ült tovább. A pörkölt rég kihűlt előtte. A konyhát belengte a főtt cukkini émelyítő szaga, mintha maga a kilátástalanság párolgott volna a levegőben. Eszébe jutott egy régi humorista, Mihail Zadornov mondata arról, hogy csak nálunk képes valaki piros lámpánál átrohanni, majd a rendszert hibáztatni az egészségügyért. Itt is hasonló logika működött: más tulajdonáról döntöttek, mert „így helyes”, és még ők sértődnének meg, ha Anna netán jogszabályokat kezdene idézni.
Felállt, az ablakhoz lépett. Lent István loholt az anyja után, kezében a zsákokkal, és olyan odaadással figyelte Mária minden szavát, mint egy jól nevelt kisfiú.
– Tehát hétvége… – suttogta Anna maga elé. – Romantika, tűzifa, madárcsicsergés… Mert Gábornak fontosabb.
Odabent valami átbillent. Nem tört el – inkább bekapcsolt. Hideg, tiszta, számító düh volt ez. Az a fajta elszántság, amellyel régen legendákat írtak a nőkről, akik lovat állítanak meg vágtában. A modern változat azonban nem kiabál, nem csapkod: csendben intézkedik, zárat cserél és sorsokat rendez át.
De egy egyszerű záracsere túl direkt lenne. István nem értené. Mária mártírt csinálna magából, és évekig átkozódna. Nem, ide finomabb megoldás kellett. Stratégia.
Anna elővette a telefonját.
– Erika? Szia. Figyelj, említetted, hogy a férjed ideiglenes raktárat keres… Igen, arra a bizonyos felszerelésre. Nem, nem bútor. Gépek. Igen, azok. Elég hangosak? Tökéletes. Ennél jobb nem is lehetne. Van egy ötletem. Ingyen. De lenne egy feltételem…
Amikor bontotta a vonalat, halvány mosoly ült ki az arcára. Olyan, amitől a Mona Lisa is zavarba jött volna.
Este István feszült várakozással lépett be a lakásba. Már előre összerezzent a képzeletbeli tányércsörömpöléstől. Ehhez képest csend fogadta. Anna a számítógép előtt ült, komoran gépelt, a nappaliban dobozok sorakoztak.
– Anna? – kérdezte óvatosan. – Te… pakolsz?
A nő felé fordult. Arca békés volt, szinte derűs.
– Hát persze. Anyádnak igaza van. Jót fog tenni a friss levegő. Átgondoltam mindent. Önző voltam. Gábornak nagyobb szüksége van erre a lakásra. Már el is kezdtem összeszedni a dolgainkat.
István akkorát sóhajtott, hogy a függöny meglebbent.
– Tudtam, hogy megérted! – lelkendezett. – Te vagy a legjobb! Anyu kicsit kemény, de aranyszívű. Majd meglátod, milyen jó lesz a nyaralóban! Sütögetünk, még szaunát is építhetünk. A lakást meg hagyjuk a fiataloknak, hadd gyarapodjon a család.
– Persze – bólintott Anna. – Gyerekzsivaj mindenütt. Csak lenne egy kérésem. Holnap menj ki korán a nyaralóba, készíts elő mindent. Fűts be, hordj vizet, nézd át a házat. Én itt befejezem a pakolást, és szombaton utánad megyek a cuccaimmal. Így nem zavarom Gábort költözés közben.
– Megoldom! – ragyogott István, mint egy frissen suvickolt rézkanna. Már látta magát a béketeremtő szerepében. – Hajnalban indulok!
Azt nem vette észre, milyen különös fény villant Anna szemében. A „cuccok”, amelyeket a dobozokba rendezett, kizárólag az ő személyes tárgyai voltak. És arról sem sejtett semmit, miféle terv körvonalazódik a felesége fejében.
A következő két nap kapkodással telt. István kiköltözött a nyaralóba, és onnan lelkesen küldözgette a fényképeket: az udvarról, a rozsdás hordóról, amelyet büszke felirattal látott el, és minden apró előkészületről, mintha máris egy idilli új élet küszöbén állnának.