– …a kályha működik. Megfoltozzátok a tetőt, szigeteltek egy kicsit, és máris lakható. István ügyes kezű fiú, ha éppen van kedve dolgozni.
Anna előtt azonnal megjelent a telek képe. A „ház”, amelyet annak idején még a rendszerváltás előtti időkben eszkábáltak össze valami építkezésről hazamentett maradék anyagokból, inkább emlékeztetett egy nagyobbra nőtt madáretetőre, mint valódi otthonra. A falak résein át szinte át lehetett volna nyújtani a cukortartót a szomszédnak anélkül, hogy az ember kilépne az ajtón. Víz? A kútból. Mellékhelyiség? Az udvar végében álló fabódé, ahol egy András nevű, tenyérnyi pók tekintette magát tulajdonosnak. És mindezt komoly arccal kínálták fel cserébe az ő belvárosi lakásáért, ahol olasz csempe borította a fürdőt, és a padló télen is kellemesen meleg volt?
– Mária – szólalt meg végül Anna, igyekezve higgadt maradni, bár belül már gyűlt benne az indulat, mint vihar előtt a feszültség. – Ugye ezt nem gondolja komolyan? Nemsokára november. Ott nincs rendes fűtés. Ráadásul mindketten dolgozunk. Innen húsz perc alatt bent vagyok az irodában, az Energetikből viszont kétórás vonatozás várna rám, kertészkedő nyugdíjasok és palántás ládák társaságában.
– Ugyan már, ne dramatizálj! – legyintett az anyósa. – Miféle nagy karrier az a tied? Logisztikus vagy, papírokat tologatsz. Ma már minden megy online, ott az a… hogy is hívják… videós izé. Dolgozhatsz otthonról. Istvánnak meg autója van. Dugó? Na és? A fiatalok boldogsága fontosabb! Gábor végre összeszedte magát. Ezt meg kell értened! Család vagyunk, és a családban nincs enyém meg tied.
Anna szája sarkában halvány, hitetlen mosoly jelent meg.
– Nincs enyém meg tied? Érdekes elmélet. Hadd emlékeztessem valamire, ami talán elsikkadt a nagy anyai önfeláldozás hevében. Ez a lakás az én nevemen van. Öt évvel azelőtt vettem, hogy Istvánhoz férjhez mentem. A nagymamám házának eladásából és két északi mellékállásból összekuporgatott pénzből. István egyetlen bőrönddel költözött ide, benne néhány zoknival és egy rakás „Turbo” rágógumis kártyával.
Mária arca egy pillanatra megfeszült, de gyorsan visszavágott. A régi szakszervezeti tapasztalat nem kopik el.
– Ne lobogtass itt papírokat! – csattant fel, arca vörösbe fordult. – Nézd már, István! Mi jószívvel jövünk, ő meg számolgat! Mintha aranyrudakat őrizne! A sírba úgysem viszel semmit, Annácska! Tizenöt éve vagytok házasok! István nem újította fel ezt a lakást? Nem tapétázott? Akkor igenis része van benne! Ha beletett munkát, joga is van dönteni!
– A tapétát szakemberek rakták fel – felelte Anna lassan. – István legfeljebb az ujjával simította ki a buborékokat, miközben sört ivott és felügyelte a „munkálatokat”. A burkolatot, a vízvezetékeket és a bútorokat én fizettem a prémiumomból. A számlák mind megvannak. Logisztikus vagyok – rendszerezni tudok.
– István! – visított fel Mária, fia felé fordulva. – Meg sem szólalsz? Az anyádat sértegetik, a testvéredet utcára tennék, te meg hallgatsz, mint egy kuka? Most mondd meg neki! Férfi vagy, vagy csak díszpárna a kanapén?
István végre felemelte a tekintetét az abroszról. Olyan arca volt, mint egy rajtakapott spánielnek.
– Anna… – kezdte bizonytalanul. – Anya nem teljesen alaptalanul mondja. Gábor tényleg nehéz helyzetben van. Nekünk meg… lehetne ez egy kis kaland. Begyújtanánk a kályhába, vágnánk fát. Régóta vágytam egy kis természetre. Kibírnánk egy évet, amíg ők összegyűjtik az önerőt a hitelhez. Nem nagy kérés. Emberek vagyunk, nem szörnyetegek.
Anna ekkor érezte igazán, ahogy valami végérvényesen eltörik benne. Mintha egy addig rózsaszín lencsén át látott világ hirtelen darabokra hullana – és a szilánkok befelé vágnának. Tizenöt évig hitte, hogy ők ketten egy csapat. Hogy közösen építik az életüket, tervezik a jövőt. Most viszont világossá vált: István inkább küldené őt egy huzatos faházba András pókkal osztozni, csak hogy ne kelljen ellentmondania az anyjának.
– Egy év? – kérdezett vissza hűvös hangon. – És azután? Gábor majd összespórolja az önerőt? Ugyanaz a Gábor, aki a telefonhitelét is a te nevedre vetette fel, és azóta sem törlesztette?
– Ne ferdíts! – csattant fel Mária. – Akkoriban csak kereste az útját, kriptovalutával próbálkozott! Az egy régi történet… és most egészen más a helyzet.