– Annácska, mondd csak, még mindig pongyolában vagy? – hasított végig a hang a folyosón. – Pedig már majdnem dél van, és egy ilyen történelmi pillanat minimum ünneplő öltözéket kívánna, nem azt a mályvaszínű frottír csodát, ami inkább egy riadt sellő hálóruhájára emlékeztet.
Mária hangja úgy töltötte be az előszobát, akár egy légiriadó szirénája. Anna, ötvenkét éves, józan eszű, éles emlékezetű nő – és balszerencséjére egy tágas, háromszobás, magas belmagasságú polgári lakás tulajdonosa – dermedten állt a konyhában, kezében a fakanállal.
A tűzhelyen ír ragu rotyogott; Anna azért választotta ezt a fogást, mert az írek mesterei annak, hogyan lehet szinte a semmiből egyszerre főételt és vigaszt készíteni. A sörrel és aszalt szilvával párolt hús illata már jó ideje belengte a szellőzőrendszeren át a fél emeletet. Ő azonban egyik pillanatról a másikra elveszítette az étvágyát, mintha valaki lekapcsolt volna benne egy kapcsolót.
– Jó napot, Mária – lépett ki a folyosóra, közben megigazítva a szóban forgó pongyolát. – Nem számítottunk magára. István azt mondta, kint van a telken, és a paradicsomokat próbálja jobb belátásra bírni.
Az anyós, aki termetével és sisakszerű frizurájával egy kisebb tankot is megszégyenített volna, máris arrébb tolta Anna cipőit, hogy helyet csináljon saját, fényes lakkcipőinek. Mögötte István toporgott. Jó ember volt, kétségkívül – csak épp az akarata olvadt olyan könnyen, mint a napon felejtett ömlesztett sajt.
– A paradicsom ráér – legyintett Mária, és határozott léptekkel a konyha felé vette az irányt. Úgy mérte végig a helyiséget, mintha azon gondolkodna, hová állíthatna be egy zongorát, amely soha nem is létezett itt. – Fontosabb ügyben jöttem. Ülj le, Anna. Beszélnünk kell. Mondhatni, sorsdöntő kérdésről.
Anna engedelmesen helyet foglalt. Gyomrában baljós érzés motoszkált – olyan, mint amikor az ember adóellenőrzésre számít, vagy amikor a macska egy üres sarokra mered, és fújni kezd.
– A helyzet a következő – tette le Mária az asztalra a táskáját, amely súlyával egy kisebb térkövet is megszégyenített. – Gábor megnősül.
– Gratulálok – felelte Anna óvatosan. Gábor, István öccse, meglepő rendszerességgel házasodott: háromévente, mint valami kötelező műszaki vizsga. Harmincöt évesen még mindig „önmagát kereste”, kipróbált már mindent az aktfotózástól a kombuchakóstolásig, de eddig leginkább csak az anyai kanapét és a könyörgő kutyatekintetet találta meg.
– A jókívánságokat majd a borítékban – hárította el Mária. – Most a lényegre térnék. A lány rendes családból való, zenész. Hegedül vagy csellózik, nem tudom, nekem ezek mind egyformák. A fontos az, hogy gyermeket vár. Harmadik hónapban van. Nem lehet halogatni az esküvőt.
– Hát akkor sok boldogságot nekik – mondta Anna, miközben még mindig nem értette, mi köze ennek az ő ebédjéhez.
– Boldogság ide vagy oda, lakniuk is kell valahol – emelte fel a mutatóujját Mária, drámai szünetet tartva. – Az én kétszobásomban alig férek el, ráadásul a vérnyomásom sem a régi, nyugalomra van szükségem. Nektek viszont itt van ez a palota. Három szoba, magas mennyezet, stukkók. Istvánnal átbeszéltük a dolgot…
Anna a férjére pillantott. István hirtelen rendkívül elmélyülten tanulmányozta az abrosz mintázatát, mintha ott rejtőzne a világmindenség titkos térképe.
– …és arra jutottunk – folytatta Mária zavartalanul –, hogy ti kiköltöztök a telekre az Energetik üdülőtelepre. A lakást pedig átadjátok a fiataloknak. Kell nekik a tér: gyerekszoba, nappali, rendes élet. Nektek viszont már nincs szükségetek ekkora helyre. A mozgalmas évek mögöttetek vannak, most már inkább csendre, madárcsicsergésre és friss levegőre vágytok.
Anna pislogott. A fülében tompa zúgás támadt, mint amikor a régi rádión nem találja az ember az adást.
– Elnézést… hová költöznénk? – kérdezte halkan.
– A telekre, hát hová! – lelkesedett Mária, mintha egzotikus nyaralást kínálna. – Az Energetikbe. Tiszta levegő, közel a folyó – igaz, át kell vágni az árkon és a szeméttelep mellett, de fél óra az egész. A ház pedig… nos, a tető ugyan kissé megsüllyedt az évek alatt, de egy kis javítással egészen lakhatóvá tehető.