— Ennyi volt — kapcsoltam ki a vasalót, és a konnektorból is kihúztam. — Elfogyott a pénz. Az a kis „egérvállalkozás”, ahogy nevezni szoktad, hármunkat tart el, fizeti a lakáshitelt és a te üzemanyagod is abból megy. A kassza bezárt.
— Kezdesz nagyon anyagias lenni — szűrte a fogai között, összeszűkült szemmel. — A pénz teljesen megváltoztatott. Egy feleség dolga az, hogy a férje mellett álljon a nehéz időkben, nem az, hogy állandóan kritizálja!
— A „nehéz időszak” már három hónapja tart, Gábor. Kilencven nap. Ez nem átmeneti megingás, hanem berendezkedés.
Szombaton megérkezett Katalin. Az anyósom úgy lépett be a lakásba, mint egy razziázó egység: előzetes bejelentés nélkül, határozott céllal, hogy találjon valamit, ami nem felel meg az előírásainak — ha mást nem, egy porszemet. Egész életében az okmányirodában dolgozott; a tekintete úgy világította át az embereket, mint az UV-lámpa a hamis bankjegyet.
A kapcsolatunk sosem volt több udvarias távolságtartásnál. Szerinte én „nem voltam elég ambiciózus” az ő kivételes tehetségű fiához.
Gábor, amint megérezte a közönség jelenlétét, azonnal szerepet váltott. Felvette a frissen vasalt ingét — természetesen én vasaltam ki —, és elhelyezkedett a fotelben, mint egy gondterhelt stratégiai zseni.
— Anya, gyere csak. Most épp kisebb átmeneti zavaraink vannak. Eszter kicsit túlizgulja a dolgot, tudod, az ő vállalkozása apró és kiszámíthatatlan — biccentett lekezelően felém. — Én viszont tárgyalok egy komoly holdinggal. Jelenleg még türelemre van szükség, némi megszorítással.
Katalin szó nélkül besétált a nappaliba. Végighúzta az ujját a polcon. Pormentes. Aztán Lillára nézett, aki a sarokban ült az új tabletjével.
— Honnan van ez a készülék? — kérdezte szárazon.
— Anya vette — felelte halkan Lilla. — A jutalmából.
Az anyósom Gáborra emelte a tekintetét.
— És te, fiam, melyik holdinggal egyeztetsz? A „Tankok Online”-nal? A monitorodon épp egy csata statisztikái futnak.
Gábor fülig vörösödött.
— Ez csak agykikapcsolás! Te nem érted a modern gazdaság működését! Piaci rést keresek! Én egy márka vagyok!
— Nem márka vagy, Gábor — léptem be a szobába egy tálca teával. — Inkább veszteséges befektetés.
Felugrott a fotelből, az arca eltorzult.
— Hogy beszélsz velem? Az anyám előtt?! Én húztalak ki a semmiből! Mi voltál? Egy nővérke egy tál bilivel! Én adtam neked rangot, egy vezető feleségének státuszát!
— Egy munkanélküli nárcisztikus feleségének címét — javítottam ki higgadtan, miközben letettem a csészéket. — Tegnap szó nélkül befizettem a kötelező biztosításodat. Ma pedig új cipőt akarsz, mert a régiek „nem illenek a jelenlegi helyzetedhez”. Jelenleg egyetlen hirdetéshez passzolsz igazán: „ingyen elvihető”.
— Megtiltom, hogy így beszélj! — ordította, és dobbantott egyet. — Én vagyok a családfő! Férfi vagyok!
Széles karmozdulattal akart az ajtó felé mutatni, de a könyökével elsodorta az anyja kedvenc vázáját. A porcelán megbillent, majd a padlón landolt, és apró darabokra tört.
Gábor megdermedt. A szoba közepén állt, tágra nyílt szemmel, az olcsó kerámia szilánkjai között, mint egy kakas, amely túl nagy lendülettel próbált felszállni, és egyenesen nekirepült a tyúkólnak.