A kellemetlen beszélgetés szinte tapinthatóan ott vibrált a levegőben.
— Márk elmondta, mi történt tegnap — kezdte Katalin hűvös tárgyilagossággal. — Úgy látom, nem igazán sikerült belőled mintafeleséget nevelni. Egy tisztességes asszony este otthon van, a férjével törődik, nem csatangol idegen helyeken éjfélig.
— Katalin, én dolgozom, és a fizetésemből tartom fenn a háztartást is — felelte Eszter egyenes háttal. — Nem tétlenkedem egész nap.
— A pénz nem minden! — legyintett az anyós megvetően. — És a család? Az otthon melege? A férjed kényelme? Nézz rá Márkra, mennyit szenved miattad!
Márk hallgatagon helyeselt, tekintetét az asztalra szegezve. Eszterben ekkor tudatosult: ketten már döntöttek, és ő áll a vádlottak padján.
— A lakás rendben van — válaszolta halkan, de jeges hangon. — És nem gyötröm a férjemet.
— Nem gyötröd? — csattant fel Katalin. — Minden este túlórázol, akkor érsz haza, amikor kedved tartja! Ez nem házasság, ez albérlet!
A konyhát hirtelen fagyos feszültség töltötte meg. Eszter érezte, hogy ettől a naptól kezdve minden lépését árgus szemek figyelik majd.
A következő hetek valóban pokollá váltak. Márk számon tartotta, mikor lép be az ajtón. Ha akár két percet késett, abból hosszú vita kerekedett. Eszter úgy érezte, mintha saját otthonában is engedélyre lenne szüksége a létezéshez.
— Miért értél haza csak nyolckor? — fogadta szinte minden este a kérdés. — Hatkor vége a munkaidőnek!
— Le kellett zárnom egy jelentést — felelte Eszter, miközben levette a kabátját.
— Nálad mindig akad valami papírmunka! — morgott Márk. — Más nők képesek egyszerre dolgozni és rendben tartani a háztartást!
Katalin is egyre gyakrabban bukkant fel. Hetente legalább egyszer beállított, és minden alkalommal hosszú fejtegetést tartott arról, milyen kötelességei vannak egy feleségnek. Szemügyre vette a polcokat, benézett a hűtőbe, végigmérte Esztert tetőtől talpig.
— Már megint kész ételt vettél? — csóválta a fejét. — Egy rendes asszony saját kezűleg gyúrja a fasírtot.
— Nincs óráim a tűzhely mellett állni — felelte Eszter fáradtan.
— Pont ez a gond! — csapott le diadalmasan az anyós. — A karrier fontosabb, mint a család!
Eszter lassan idegennek érezte magát a saját lakásában. Minden döntését megkérdőjelezték, minden mozdulatába belekötöttek. Egyre világosabbá vált számára, hogy ez így nem maradhat.
Október közepén a munkahelyén bejelentették az éves céges jubileumi vacsorát. Eszterben felmerült, hogy talán egy közös program közelebb hozhatná őket egymáshoz.
— Márk, szombaton lesz a vállalati ünnepség — kezdte vacsora közben.
A férfi felnézett, arca már most elutasítást tükrözött.
— Már megint valami összejövetel? Egy férjes asszonynak nincs keresnivalója ilyen helyeken.
— Ez hivatalos rendezvény — magyarázta Eszter türelmesen. — A kollégák többsége a párjával jön. Elkísérhetnél. Megismernéd őket, kikapcsolódhatnánk együtt.
— Nem mész, és kész — zárta rövidre Márk. — A rendes feleségek otthon töltik az estét.
Eszterben forrt a düh. Megtiltani neki, hogy részt vegyen a saját munkahelyi eseményén? Ez már több volt a soknál.
— Ez az én munkám, az én közösségem — mondta határozottan. — Ott leszek.
— Csak próbáld meg! — vágott vissza ingerülten a férfi. — Meglátod, mi lesz belőle!
De Eszter döntése megszületett. Most már nem pusztán egy vacsoráról volt szó, hanem arról, hogy hajlandó-e feladni önmagát.
Szombaton elővette az egyik legszebb ruháját, gondosan elkészült, és egyedül indult el az étterembe. A terem ünnepi díszben pompázott, lufik és fényfüzérek között szólt a zene, a kollégák nevetve beszélgettek. Rég nem érzett könnyedség áradt szét benne.
— Eszter, de jó, hogy jöttél! — fogadták örömmel. — A férjed nem tartott veled?
— Most nem tudott elszabadulni — felelte kitérően, nem kívánta idegenek előtt kiteregetni a magánéletét.
Az este gyorsan repült. Táncolt, beszélgetett, részt vett a játékokban, és hosszú idő után először nem szorította a mellkasát a folyamatos megfelelési kényszer. Úgy érezte, visszakapott valamit abból a nőből, aki valaha volt.