— …hozd fel, légy szíves. Nincs kedvem papucsban lemászkálni.
Szó nélkül magamra kaptam a kabátot, és kiléptem a csípős, nyirkos márciusi udvarra. A szél apró, jeges szemcséket vágott az arcomba. Az autó közvetlenül a bejárat előtt parkolt.
Felnyitottam a csomagtartót. A keresett zacskónak nyoma sem volt. Helyette keresztben feküdt egy hosszú, merev falú tok, fekete borítással, rajta feltűnő felirat. Ez minden volt, csak nem vízszűrő-alkatrész.
Lassan lehúztam a cipzárt. Belül egy vadonatúj pergetőbot pihent — karcsú, karbon test, a parafa markolaton még rajta a gyári fólia. Külön tokban csillogott egy drága orsó.
A gumiszőnyegen egy összegyűrt blokk hevert. Kisimítottam a hőpapírt.
„Pergetőbot… Elsőfékes orsó… Végösszeg: 24 600 Ft.”
Huszonnégyezer-hatszáz forint.
Az én nyugdíjam tizennyolcezer. A feleségnek szánt ajándék serpenyő négyszázkilencvenkilenc. A saját hobbira majdnem huszonötezer.
Álltam a metsző szélben, a latyakos hó ráolvadt az arcomra. Nem sírni volt kedvem. Inkább undort éreztem.
Egész életemben függönyöket szabtam át, leárazott cipőket vadásztam, és a veteményesben görnyedtem, hogy „óvjuk a családi kasszát”. A férjem pedig másfél havi nyugdíjamat költötte el egy botra, amit majd kivisz arra a telekre, ahol én közben a répát gyomlálom.
Gondosan visszahúztam a cipzárt.
A lépcsőn felfelé meglepően könnyűnek tűnt minden lépés. A derekamból eltűnt a fájdalom.
A lakásba érve elsétáltam a tévén vihogó nappali mellett, egyenesen a hálóba. A szekrényből elővettem az irattartót. A telek tulajdoni lapja. Anyámtól örököltem, Lászlónak jogilag semmi köze nem volt hozzá.
Leültem az ágy szélére, és megnyitottam a hirdetési alkalmazást a telefonomon. A galériában kikerestem a nyári képeket: virágzó almafák, katonás rendben álló ágyások, az új szauna teteje. Feltöltöttem a fotókat, majd rövid leírást gépeltem: „Gondozott telek termő gyümölcsfákkal, két üvegházzal. Kiváló pihenőhely.” Az árat kicsivel a piaci szint alá tettem — hogy gyorsan gazdára találjon.
Rányomtam a „Közzététel” gombra. A kijelzőn megjelent a zöld pipa.
Kihúztam magam, és visszamentem a nappaliba.
Ugyanabban a pózban ültek. László a hasát vakarta, Júlia kuncogott, Gábor fogpiszkálóval piszkálta a fogát.
— Eladom a telket — mondtam.
A hangom mélyen és keményen csengett. A tévé tovább darálta a poénokat, de a kanapén mindenki megdermedt.
Gábor kiköpte a fogpiszkálót.
— Anya, ez most komoly? Itt a tavasz.
— A hirdetés már él — fordítottam feléjük a telefont. — Jó az ár, kapós környék. Egy héten belül elviszik.
Júlia letette a mobilját.
— Anya, ne viccelj! Hogyhogy eladod? Nyáron hová megyünk? Ott nőttem fel, ott volt a hintám…
— A gyerekkorod tizenöt éve véget ért — vágtam közbe higgadtan. — És az elmúlt években már egészen másról szólt az a hely.