– Akkor a következőt tesszük – folytatta Gábor higgadtan. – Felhívja a hirdetést, mintha komoly vevő lenne. Időpontot egyeztet. A többit bízza ránk.
A „többi” végül a gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó osztály egyik nyomozója lett. Szerdára már ott feküdt előtte a tulajdoni lap hiteles másolata: a lakás bejegyzett tulajdonosai Anna és Péter Vörös. Mellé csatolták a hirdetés időbélyeggel ellátott képernyőfotóit és a teljes üzenetváltás kinyomtatott változatát is.
Anna a szürke kosztümét vette fel – azt, amelyben rendszerint komoly tárgyalásokra járt. A haját szoros kontyba fogta, az iratokat mappába rendezte. A megbeszélt kávézóba pár perccel korábban érkezett.
Erzsébet az ablak melletti asztalnál ült. Új blúz volt rajta, előtte egy frissen vásárolt dosszié. Az ajtót figyelte, magabiztos arckifejezéssel, mint aki biztos a dolgában.
Amikor Anna belépett, az anyósa először nem ismerte fel. Néhány másodperc telt el. Aztán az arcán átfutott valami – nem félelem, inkább megingás. Az a zavar, amikor valaki hirtelen elveszíti a talajt a lába alól.
– Jó napot, Erzsébet – köszönt Anna, és helyet foglalt vele szemben.
Abban a pillanatban két férfi lépett az asztalukhoz.
A nyomozó bemutatkozott, majd udvarias, de határozott hangon elkérte az értékesítésre kínált ingatlan dokumentumait.
– Ez csak félreértés! – hadarta Erzsébet. – Már töröltem a hirdetést, tévedés volt. Csak segíteni akartam. Péter tudott róla, megbeszéltük…
Gábor szinte barátságosan, mégis kikezdhetetlenül magyarázta el: a törölt hirdetés jogilag nem szűnik meg létezni. A képernyőmentések hitelesítve vannak, az üzenetek rögzítve. Idegen tulajdon értékesítésének kísérlete akkor is jogsértés, ha az adásvétel végül nem valósul meg.
Erzsébet elhallgatott.
Még aznap este Anna mindent elmondott Péternek. Nem emelte fel a hangját, nem dramatizált. Egymás után tette elé a papírokat. Péter sokáig némán nézte őket, majd felpillantott.
– Nem tudtam róla.
– Hiszek neked.
– Mi lesz most?
– Most döntened kell.
Péter bement a hálószobába. Anna hallotta, ahogy felhívja az anyját. A beszélgetés rövid volt és visszafogott hangú. Amikor visszatért a nappaliba, az arca komolyabb volt, mint valaha.