…Anna tette bele az édesanyja után maradt örökség árát: egy Budapest környéki, apró egyszobás lakás eladásából származó összeget, amelyet a halála előtt íratott rá. Péter ehhez vette fel a jelzáloghitelt, és a szülei is „beszálltak”. A „beszállás” kétszázezer forintot jelentett egy hatmilliós vételárból. Erzsébet azonban ezt az összeget minden adandó alkalommal úgy emlegette, mintha a teljes lakást ők finanszírozták volna. „A mi otthonunk”, „mi is komolyan kivettük a részünket”, „nélkülünk ez nem ment volna” – ismételgette. Anna hosszú ideig egyszerűen elengedte a füle mellett.
Nem volt naiv. Inkább azok közé tartozott, akik hisznek abban, hogy felnőtt emberek képesek megegyezni. Két diplomája volt, egy nagyvállalat pénzügyi osztályán dolgozott, rendszeresen tárgyalt problémás partnerekkel. Tudta, hogyan kell feszült helyzetekben kompromisszumot találni. Az anyósával viszont ez a tudás csődöt mondott.
Erzsébet külön kategóriát képviselt: minden engedményt újabb térnyerésre való felhívásként értelmezett. Minél békülékenyebb hangot ütöttek meg vele szemben, annál hajthatatlanabbá vált. Anna már az első év végére felismerte a mintázatot, és onnantól hűvös udvariassággal kezelte. Se közelség, se nyílt harc. Csak kimért távolság. Túlélési üzemmód.
Aznap este, miután Erzsébet végre távozott, Anna elővette a telefonját, és megnyitotta a hirdetési oldalt.
Hét perc sem kellett.
Háromszobás lakás. Ugyanaz a ház. Ugyanaz az emelet. Az alaprajz is stimmelt. A képeken felismerte a hálószoba sarkát, a könyvespolcot más szögből fotózva, a konyhabútort, amelyet Péterrel fél napig válogattak. Minden rajta volt – kivéve őt. A hirdető neve: Erzsébet Varga. Az ár háromszázezer forinttal a piaci érték alatt. „Sürgős eladás. Rendezett papírok.”
Anna készített néhány képernyőfotót. Ezután megnyitotta a jegyzeteit, és kikereste azt a telefonszámot, amelyet egy kolléganője adott neki még tavaly: „Megbízható ügyvéd ingatlanügyekben. Tartsd meg, sosem lehet tudni.” Úgy tűnt, eljött az a „sosem lehet tudni”.
Gábor ügyvéd másnap fogadta.
Végighallgatta. Nem szólt közbe. Időnként bólintott.
– Idegen tulajdon értékesítésének meghirdetése már önmagában jogi kategória – mondta tárgyilagosan. – Van mentett bizonyítéka az üzenetváltásról is?
– Igen.
– Kiváló. Akkor ennek megfelelően fogunk lépni.