– …legalább az esküvőig, de lehet, hogy még utána is. Szerinted ez így rendben van? – fejezte be Anna, és érezte, hogy ismét összeszorul a torka.
A vonal túlsó végén néhány másodpercig csak halk lélegzet hallatszott.
– Várj… – mondta végül Júlia döbbenten. – Arról a lakásról beszélsz, amit együtt csináltatok végig? Amit közösen terveztetek, hogy ott kezditek majd a házaséletet?
– Igen. Pont arról – válaszolta Anna fáradtan. – És Eszter mindent tudott. Egy pillanatig sem érezte úgy, hogy szólnia kellene. Teljesen természetes volt számukra, hogy engem kihagynak. Mondd, hogy ez nem normális! Hogy nem túlzás, ha emiatt visszalépek… Nem tudok hozzámenni egy olyan férfihoz, aki már az elején titkolózik.
– Ez… ez kemény – sóhajtott Júlia. – Eszter mindig is túlságosan ragaszkodott Gáborhoz. Már az első találkozáskor láttam, hogyan méregetett téged, mintha vizsgáztatna. De hogy idáig fajuljon…
– Nem csak róla van szó – szakította félbe Anna. – Gábor döntött így. Ő választotta azt, hogy nem avat be. Ez az ő felelőssége.
– Most mit csinálsz? – kérdezte Júlia óvatosan. – Van hova menned? Ha kell, nálam alhatsz.
Anna halvány mosollyal nézett ki az utcára, bár tudta, hogy a barátnője ezt nem láthatja.
– Már kivettem egy szobát egy kisebb hotelben. Holnap pedig hazautazom a szüleimhez pár napra. Szükségem van csendre. Arra, hogy átgondoljam az egészet.
– Teljesen megértem. És számíthatsz rám, bármikor. Ne maradj egyedül ezzel.
– Köszönöm, Júlia. Nagyon sokat jelent – mondta Anna őszintén.
Amikor letette a telefont, mintha valamivel könnyebb lett volna a mellkasa. Nem sodródott teljesen magára ebben a városban. Volt valaki, aki meghallgatta, aki hitt neki.
A hotelszoba apró volt, de rendezett. Amint becsukta maga mögött az ajtót, végre nem tartotta vissza magát tovább. A könnyei hangtalanul folytak végig az arcán, elkenve a smink maradékát. Úgy érezte, minden csepp egy-egy darabot mos le abból a jövőképből, amelyet Gáborral tervezett.
Nemcsak a kapcsolatot siratta. Az elvesztegetett éveket, a közös terveket, a menyasszonyi ruhát, amit már kiválasztott. Azt, hogy annak az embernek hitt feltétel nélkül, akire rá merte volna bízni az egész életét. És mégis, a fájdalom mögött ott lapult valami furcsa megkönnyebbülés. Mintha egy szakadék széléről lépett volna vissza az utolsó pillanatban.
Másnap reggel, amikor készülődni kezdett, hogy találkozzon az édesapjával, észrevette a telefonján a sorakozó nem fogadott hívásokat. Gábor többször is kereste, és hosszú üzeneteket hagyott. Az utolsó így szólt:
„Átgondoltam mindent. Az esküvő után azonnal elintézem, hogy a lakás fele a te nevedre kerüljön. Ne dobjunk el mindent egy félreértés miatt.”
Anna hosszan nézte a kijelzőt. Választhatta volna a könnyebb utat. Visszamehetett volna, tehetett volna úgy, mintha ez az egész csak egy rossz döntés lett volna, amit gyorsan helyre lehet hozni. Megtarthatták volna a már leszervezett esküvőt, mosolyoghattak volna a vendégek előtt.
De belül pontosan tudta: itt már nem az ingatlanról van szó.
Hanem arról, hogy Gábor képes volt elhallgatni előle valamit, ami közös jövőjük alapja lett volna. Hogy természetesnek vette: a társától is óvnia kell magát. Ha a bizalom egyszer megreped, azt lehet ugyan foltozni, de a repedés nyoma örökre látszik.
Végül lassan bepötyögte a választ:
„Sajnálom, Gábor, de ez nem a lakásról szól. Hanem arról, hogy megingott köztünk a bizalom. Te nem bíztál bennem, én pedig most már nem tudok benned hinni. Erre nem lehet stabil jövőt építeni.”
Amikor elküldte az üzenetet, mély levegőt vett. A döntés fájt, mégis felszabadító volt. Előtte bizonytalan időszak állt, talán nehéz hónapok. De kilépett egy olyan kapcsolatból, amelyet a gyanakvás árnyéka lengte be.
Ahogy kilépett a szálloda ajtaján, a friss reggeli levegő megcsapta az arcát. Úgy érezte, mintha nemcsak egy épületet, hanem egy egész, félresiklott jövőt hagyna maga mögött. Néha a legkegyetlenebb felismerések a legrosszabbkor érkeznek. Mégis lehet, hogy éppen ezek mentenek meg attól, hogy később még nagyobbat zuhanjunk.
És ezért – bármennyire fájt is – Anna tudta, hogy egyszer még hálás lesz ezért a napért.