Emese homloka ráncba szaladt. Mi lehet ennyire sürgős? Végül bepötyögte:
„Miről van szó pontosan?”
Válasz azonban nem érkezett.
Két nappal később Márk személyesen állított be az irodába. Emese éppen Nikolettel ült egy adóbevallás fölött, amikor kivágódott az ajtó. A férfi tétován lépett be, mintha legszívesebben visszafordulna. Gyűrött ing lógott rajta, a farmerje kopottnak tűnt, tekintetében zavartság ült.
— Szia… — szólalt meg halkan a küszöbön toporogva.
— Szervusz — felelte Emese tárgyilagosan, anélkül hogy felállt volna. — Mi járatban?
Nikolett kérdőn pillantott a főnökére, majd a férfira, aztán megértően összeszedte a papírokat.
— Hozok egy kávét — mondta, és diszkréten magukra hagyta őket.
Márk beljebb lépett, gondosan behúzta maga mögött az ajtót.
— Emese… tudom, hogy legutóbb nem viselkedtem valami méltóságteljesen — kezdte feszengve. — De most komolyan szeretnék beszélni.
— Hallgatlak.
A férfi nagyot sóhajtott.
— Sokszor eszembe jutott, ami köztünk volt. Az együtt töltött évek. Arra gondoltam… talán adhatnánk még egy esélyt magunknak. Van közös múltunk. Nem lehet csak úgy kitörölni.
Emese hátradőlt a székében, karját összefonta maga előtt.
— Ezt már mondtad — jegyezte meg higgadtan. — Akkor azzal érveltél, hogy az édesanyád szerint mostanra „megfelelő” lettem. Mi változott azóta?
Márk arca elvörösödött.
— Rosszul fogalmaztam. Nem a pénzről beszéltem…
— Akkor miről?
— Rájöttem, hogy hibáztam. Nem kellett volna elhagynom téged. Lehetnénk újra együtt.
Emese kissé oldalra billentette a fejét, hitetlenkedve.
— Tehát most, hogy van saját lakásom és működő vállalkozásom, hirtelen vissza akarsz térni?
— Nem így van! — tiltakozott kapkodva, de a szavai elhaltak. Tekintete végigpásztázta az irodát: az új bútorokat, a korszerű számítógépet, a rendezett irattartókat. A mozdulatai többet mondtak minden magyarázatnál.
— Anyu csak annyit mondott, hogy most már sikeres vagy… és talán megpróbálhatnánk újra. Hiszen házasok voltunk!
— Három éve — felelte Emese szárazon. — Azelőtt, hogy kijelentetted: mindkettőnknek könnyebb lesz külön.
— Kérlek, bocsáss meg! Buta voltam! Most mindent rendbe hoznék!
Emese felállt az asztal mögül.
— Rendbe hozni? Vagy inkább beköltözni egy kész, stabil életbe?
— Ez nem fair!
— Nem fair? — halvány mosoly jelent meg az arcán. — Az az igazságtalan, amikor valaki évekig felém sem néz, majd akkor toppan be, amikor megtudja, hogy jól megy a sorom.
Márk motyogni kezdett, de minden mondata egyre üresebben hangzott.
Emese az ajtóhoz lépett, és kitárta.
— Menj el, Márk. És ne keress többé.
— Emese, én tényleg téged akarlak!
— Nem engem. Azt az életet, amit felépítettem. De én nem osztozom olyasvalakivel, aki csak a kész eredményre vágyik.
A férfi még állt néhány másodpercig a szoba közepén, majd lehajtott fejjel elindult kifelé.
— Meg fogod bánni — vetette oda halkan a küszöbről.
Emese közelebb lépett, hangja nyugodt maradt.
— Én nem szoktam visszalépni. Még a saját tévedéseimhez sem.
Az ajtó becsukódott mögötte. Ezzel együtt a múlt egy darabja is végleg kívül rekedt.
Egy héttel később Kinga neve villant fel a kijelzőn. Emese hosszasan nézte, majd sóhajtva fogadta a hívást.
— Jó napot.
— Emese, üdvözlöm — szólt bele az asszony feszes, udvarias hangon. — Hogy van?
— Köszönöm, rendben. És ön?
— Megvagyok. Hallottam, hogy találkozott Márkkal.
— Így történt.
— Nézze… tudom, voltak nézeteltérések. De az idő sok mindent elsimít. Nem lehetne újra megpróbálni? Család voltak.
Emese lehunyta a szemét, mielőtt válaszolt.
— Három éve elváltunk. Közös döntés volt. Azóta nincs köztünk kapcsolat.
— Hogyhogy nincs? A házasság nem semmiség!
— A múlt az múlt — felelte nyugodtan.
Kinga hangja élesebbé vált.
— Ne legyen ilyen kérlelhetetlen! Márk jó ember. Csak fiatal volt. Mostanra megkomolyodott.
— Elképzelhető. De az ő fejlődése már nem az én felelősségem.
— Tudom, hogy most sok pénze van — csattant fel az asszony. — De ez nem jogosítja fel arra, hogy lenézzen másokat! Ne feledje, honnan indult!
Emese elmosolyodott.
— Pontosan tudom, honnan jöttem. Szerető családból. A sikereimet pedig saját munkával értem el. És én döntöm el, kivel osztom meg.
— Önző!
— Kivel kellene megosztanom? Azzal, aki évekkel ezelőtt hátat fordított, és csak akkor tért vissza, amikor meghallotta, hogy örökséghez jutottam?
A vonal túlsó végén csönd támadt.
— Márk talán ügyetlenül fogalmazott… de szeretné magát.
— Nem engem szeretne, hanem azt, amit képviselek. Viszontlátásra, Kinga.
Emese bontotta a hívást, majd letiltotta a számot.
Eltelt hat hónap. A vállalkozása tovább erősödött. Megnyitotta második irodáját a szomszéd kerületben, két új munkatársat vett fel. Az ügyfelek száma folyamatosan nőtt, a bevételek stabilan emelkedtek. Emese pedig minden egyes nappal biztosabban érezte: jó döntést hozott, amikor nem engedte vissza a múltat az életébe.