Ekkor értettem meg igazán, hogy a négy fal között üldögélve, önsajnálatba burkolózva várni a csodát teljesen felesleges. Fogtam magam, összepakoltam, és elutaztam anyához. Hogy meddig maradok? Azt még én sem döntöttem el.
— Milyen anyához? Minek? — Márk hangja ideges rángásba csapott. Szinte láttam magam előtt, ahogy a szeme is tikkel. — Azonnal gyere haza! Éhen halok!
— Ugyan, Márk, te vagy a szabad, független férfi — jegyeztem meg édeskés gúnnyal. — A sasok nem könyörögnek eleségért. Vadásznak. Nézz körül a hűtőben, mintha maradt volna fél fej hagyma meg egy üveg ketchup.
— Ezt nem mondod komolyan! — csattant fel kétségbeesve. — Nem bírok itt egyedül! A mosógéphez hozzá se merek nyúlni, azt az új fajtát nem értem! És autóm sincs, hogy elmenjek bevásárolni!
— Ó, az autó… igen — duruzsoltam. — Az az én autóm, Márk. Elhoztam. Szükségem van rá. Anyával wellnessbe tartunk.
— Wellnessbe?! És velem mi lesz?!
— Te egy önálló, érett férfi vagy, aki annyira vágyott a saját térre. Most megkaptad. Az egész lakás a tiéd. Senki nem cseszeget, senki nem rángat csempét nézni. Igazi álom.
— Lilla, ez árulás! — üvöltötte. — Ha most rögtön nem jössz vissza, én… én…
— Mit csinálsz? Megint átköltözöl anyukádhoz? — nevettem fel. — Egyébként Réka fél órája hívott. Azt mondta, szó nélkül leléptél, mielőtt befejezted volna az ablakpucolást. Elég mérges volt. Közölte, hogy átugrik hozzád megnézni, hogy rendezkedtél be, és hozza azt a három zsák hajdinát is. Készülj vendégfogadásra, drágám.
El tudtam képzelni, ahogy elképzeli: csöngetés, az ajtóban az anyja, a kongó hűtő, a por a polcokon — amit direkt nem töröltem le indulás előtt — és ő, teljesen tanácstalanul a konyha közepén.
— Lilla… — a hangja elvékonyodott, már-már cincogott. — Kérlek… Ha akarod, én választom ki a csempét. Sőt… nem megyek el Gergőhöz a hétvégén a telkére. Csak gyere vissza.
— Késő bánat, Márk. A vonat már elment, és engem egy spa-hotel felé visz. A postaláda kulcsa a komódon van, ott találod a közüzemi számlákat is. Légy kedves, intézd el. Mostantól te vagy a ház ura.
Ezzel bontottam a vonalat.
Márk ott maradt a néma konyhában. A gyomra hangosan kordult, mintha tüntetne az elhanyagolás ellen. Ekkor megszólalt a csengő. Hosszan, majd három rövidet — követelőzően.
Így csak Réka szokott jelezni.
Márk az ajtóra meredt, mint egy riadt nyúl a reflektorfényben. Abban a pillanatban leesett neki, hogy a hőn áhított szabadság nem romantikus kaland, hanem huzat egy üres lakásban, ahol az emberre egy dühös anya és pár befizetetlen számla vár.
Lassan, csoszogva indult ajtót nyitni, mintha évtizedeket öregedett volna percek alatt.
Én közben ráléptem a gázra a kis „fecskémmel”. A lehúzott ablakon beáramló szél kifújta belőlem az utolsó csepp bűntudatot is. Anyu mellettem ült, elégedetten mosolyogva böngészte a wellnessközpont térképét.
Néha ahhoz, hogy egy férfi megértse az otthon melegének értékét, magára kell hagyni egy hideg lakásban, üres hűtővel — és a saját édesanyjával. Higgyétek el, lányok, hatásosabb módszer ez, mint bármelyik párterápia.