— Az én hálószobámban! Sáros bakancsban! És még az én naplómat lapozgatja! — csattant fel Nóra, a hangja már remegett az indulattól.
— Ugyan már! — legyintett Kinga megvető félmosollyal. — Az ágynemű megy a mosógépbe. Naplót meg ki vezet manapság? Olyan gyerekes szokás.
Nórában ekkor végleg elszakadt valami. Az a vékonyka cérnaszál, ami az elmúlt hetekben még visszatartotta attól, hogy kitörjön belőle minden felgyülemlett düh.
— Elég volt! — kiáltotta, és egy mozdulattal kitárta az összes ablakot. A hideg levegő azonnal beáramlott. — Szellőztetünk. És mindenki távozik. Most!
Határozott léptekkel a vendégszoba felé indult, felkapta a nagy bőröndöt, és válogatás nélkül dobálni kezdte bele a szétszórt ruhákat, pipereholmikat.
— Megőrültél? — üvöltötte Gábor, miközben a földről próbálta felkapni a saját ingét.
— Azt teszem, amit már három hete meg kellett volna! — felelte Nóra. — Kifelé! Mindannyian!
Diána az ajtóban termett, arca elvörösödött a dühtől.
— Azonnal fejezd be ezt a cirkuszt!
— Diána néni, minden tiszteletem mellett: ön is indulhat — vágta rá Nóra, miközben Kinga sminkkészletét is a táskába söpörte.
— Balázs! — sipítozott Mónika. — Fogd már vissza a hisztis feleségedet!
— Nóra, állj le! A családomról van szó! — próbált közbelépni Balázs.
— Remek. Akkor fogd a drága családodat — fordult felé, Mónika bőröndjét a kezébe nyomva — és menj velük együtt.
— Ki akarsz tenni a saját lakásomból?
— Nem. Választás elé állítalak — felelte higgadtabban, miközben újabb csomagot tett ki a folyosóra. — Vagy végre férfiként viselkedsz ebben az otthonban, vagy maradsz az a papucs, aki hagyja, hogy átjáróház legyen a házasságából. Egy heted van dönteni.
— Nóra néni, nem dobhat ki minket! — háborgott Kinga. — A jegyünk csak jövő hétre szól!
— Akkor cseréljétek le! — csattant fel Nóra, és az utolsó bőröndöt is kitolta a küszöbön. — Vonat, busz, stoppolás — nem érdekel.
Az ajtót keményen becsapta, majd kétszer ráfordította a kulcsot.
— Nóra! Nyisd ki! — dörömbölt kívülről Balázs. — Ehhez nincs jogod!
— Dehogynem. Ezt a lakást még a házasság előtt vettem — felelte az ajtón át. — Pontosan hét napod van, hogy átgondold, mi fontos neked.
— Nem lesz ennek így vége! — harsogta Mónika odakintről.
— Dehogynem. És ide többé be nem teszitek a lábatokat — mondta Nóra, majd feltekerte a zene hangerejét, hogy elnyomja a kinti zsivajt.
A következő három nap szinte ünnepnek tűnt. Lassan rendbe rakta a lakást, minden tárgy visszakerült a helyére. Élvezte a csendet, azt, hogy azt főzhet, amit megkíván, és azt nézhet a tévében, amit szeret. Nem kellett többé hallgatnia a megjegyzéseket arról, mennyire „önző” vagy „nem elég nőies”.
A negyedik napon Zsolt, a szomszéd csöngetett be.
— Minden rendben? — kérdezte aggodalmasan. — A lépcsőházban már órák óta megy a szócsata. Diána néni mindenkinek azt meséli, milyen hálátlan meny vagy.
Nóra nyugodtan kortyolt bele a teájába, a citromos keksz ropogott a kezében.
— Meséljen csak bárkinek. Csak ne itt bent.
— És Balázs? Ő is velük van?
— Gondolom. Meghozta a döntését.
Zsolt sóhajtott.
— Nem hittem volna, hogy idáig fajul.
— Nem fajult el — felelte csendesen. — Egyszerűen lezárult.
Pontosan egy hét elteltével üzenet érkezett Balázstól:
„Nóra, igazad volt. Kibírhatatlanok. Mónika már anyáddal is összeveszett, Kinga eltörte anyám kedvenc vázáját, és a szomszédokkal is összeakaszkodott. Visszamehetek?”
A válasz rövid volt: „Nem.”
„De a férjed vagyok! Család vagyunk!”
„Az voltunk. A válókereset az ügyvédnél van. Holnap beadom.”
„Ne csináld ezt! Beszéljük meg, találjunk megoldást!”
„Három heted volt rá. Most már késő.”
„Nem találsz nálam jobbat!”
„Ez megnyugtató. Pont ilyet nem szeretnék még egyszer.”
Másfél hónappal később Zsolt ismét átugrott egy kávéra, és széles vigyorral telepedett le.
— Hallottad, mi lett a volt rokonaiddal? — kérdezte.
Nóra felvonta a szemöldökét.
— Balázs ideiglenesen bejelentette őket az anyjához, hogy bizonyítsa, milyen gondoskodó. Most nem tudja kijelenteni őket. Egyenértékű lakást követelnek cserébe.
— Ez komoly?
— Teljesen. Diána néni naponta jelenetet rendez, hogy költözzenek ki, de eszük ágában sincs. Kinga még a barátját is odavitte. Egy kétszobás lakásban él az egész társaság.
Nóra elmosolyodott, és körbenézett a rendezett, békés otthonában.
— Néha az élet maga szolgáltat igazságot.
— Tessék? — kérdezett vissza Zsolt.
— Semmi. Csak arra gondoltam, hogy néha minden a helyére kerül.