A nyár gondtalansága után alig telt el néhány hét, és már az esküvőről suttogtak egymásnak. Úgy tűnt, közös jövőjük szilárd alapokon áll. Ám ősszel egyik napról a másikra darabokra hullott minden tervük. Levente unokatestvére egy délután meglátta a fiút a városban egy szerényen öltözött lánnyal – Eszterrel. Ettől a pillanattól kezdve elszabadult a pokol.
Balázsék, Levente családja, hallani sem akartak róla, hogy egy árvaházból kikerült, szegény sorsú lány legyen az egyetlen fiuk társa. Az anya, a nagynéni, sőt még a nagymama is naponta zaklatta Esztert telefonon. Szitokszavak, fenyegetések záporoztak rá, és követelték, hogy azonnal tűnjön el Levente életéből.
Az unokatestvér sem maradt tétlen: berontott abba a kávézóba, ahol Eszter dolgozott, és jelenetet rendezett. A vendégek döbbent csendjében egy magas pohár tejturmixot loccsantott a lány arcába. Később a ház előtti padon üldögélő idős asszonyok mesélték, hogy idegenek faggatták őket Eszterről, jó ideig puhatolózva a múltja felől.
– Járt itt egy elegáns hölgy – mondta Tibor bácsi, a szomszéd –, pénzt kínált nekünk, ha azt állítjuk, hogy kábítószeres vagy könnyűvérű vagy. Azonnal kidobtam azt a némbert.
Eszter minderről hallgatott Levente előtt. Tudta, hogy épp akkor dől el, sikerül-e elnyernie a külföldi ösztöndíjat. Nem akarta további terhekkel sújtani. Mégis észrevette, hogy a fiú tekintetében egyre gyakrabban csillan aggodalom. Időnként fürkészve nézett rá, mintha kérdezni akarna valamit, aztán amikor Eszter rámosolygott, megkönnyebbülten sóhajtott.
Két héttel Levente londoni indulása előtt csörgött a telefon.
– Norbert vagyok, Levente apja – szólt bele egy hideg, kimért férfihang. – A fiam utazása előtt szakítasz vele. Azt mondod majd, hogy találtál mást. Ha nem így teszel, megbánod.
Válaszra sem várva bontotta a vonalat.
Eszter számára elképzelhetetlen volt, hogy önként lemondjon arról, akit mindennél jobban szeretett. Amikor Levente elutazott Londonba, az események félelmetes gyorsasággal követték egymást. Gergő, a kávézó tulajdonosa – akit Balázs, a polgármester lefizetett – váratlanul nagy összegű hiánnyal vádolta meg az egyik alkalmazottját. A rendőrség Esztert vitte el bilincsben.
Annyira lesújtotta főnöke árulása, hogy fel sem fogta, mennyire komoly védelemre lenne szüksége. Biztos volt benne, hogy a bíróságon hamar kiderül az igazság. Ehelyett az eljárás inkább hasonlított rossz színdarabra. A kirendelt ügyvéd unottan ült mellette, alig figyelt, az ügyész viszont annál lelkesebben sorolta a koholt bizonyítékokat. Eszter minden nap azt remélte, Levente hirtelen megjelenik, és véget vet a rémálomnak. Egy barátnője azonban azt a hírt hozta, hogy a fiú Angliában marad, és ott folytatja tanulmányait.
Az ítélet három év szabadságvesztés lett. A börtön falai között tudta meg, hogy gyermeket vár. Az ott töltött időről később soha nem beszélt – túl sok fájdalom tapadt hozzá. Inkább emlékei közül is száműzte azokat a hónapokat.
A családi albumból egy fényképet simított végig. Sötét hajú, szürkés szemű kisfiú mosolygott rá. Milyen kedves és értelmes gyerek volt Márk! Csak az Isten tudja, mennyi erőfeszítésébe került egyedül talpon maradni és felnevelni őt.
Másfél év után feltételesen szabadult. Csodával határos módon nem vették el tőle a fiát. A kinti világ azonban újabb megpróbáltatásokat tartogatott. Büntetett előélettel, kisgyermekkel a karján senki sem akarta alkalmazni. Végül Tibor bácsi közbenjárására sikerült bölcsődébe íratni Márkot, így Eszter munkát vállalhatott.
Nappal egy étteremben takarított, esténként irodákat pucolt, hétvégén autómosóban dolgozott, éjszakánként pedig ágyneműhuzatokat varrt, hogy valamivel több pénzhez jusson. A múltba nem nézett vissza – minek tépné fel a sebeket? A börtönévek alatt minden régi kapcsolata megszakadt. Egy alkalommal összefutott egy régi ismerőssel, akitől megtudta, hogy Gergő csődbe ment, Balázs pedig családostul Debrecenbe költözött egy magasabb beosztás miatt, Levente pedig egy fővárosi szépséget vett feleségül. Eszter egész éjjel sírt, aztán másnap letörölte könnyeit, és munkába indult. A fiát kellett talpra állítania – immár ő jelentette számára az egyetlen célt és örömöt.
A hajnal fénye beszűrődött az ablakon. Észre sem vette, hogy az egész éjszakát az album fölött töltötte. Lefeküdt ugyan, de a gondolatai Márk körül forogtak. Mindig igyekezett megadni neki mindazt, amit csak tudott: drága játékot, finom falatokat, divatos ruhát. Szinte erején felül teljesített, csakhogy a fia kívánságait teljesíthesse – amennyire a lehetőségei engedték. Ha Márk új kütyüre vágyott, azt egyszerűen közölte vele, és Eszter már azon törte a fejét, hogyan teremthetné elő rá a pénzt.